Mi lett volna, ha…Hufnágel Pisti és társai

"Sokszor mondjuk, hogy ha még egyszer nekifuthatnánk ennek az élet nevű társasjátéknak, másképpen lépnénk. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha a mai tapasztalatainkat is vinni tudnánk magunkkal. Előfordul, főleg, ha tönkremegy a kapcsolatunk, házasságunk, hogy arra gondolunk, bárcsak ne találkoztunk volna társunkkal, akiről kiderült, hogy önző, csaló, lusta, agresszív és egyebek. Viszont ennek az is következménye lenne, hogy nem az lenne a fiunk, lányunk, aki most. Elcserélnénk mással? Aligha. Így egy kicsit kutyaszorítóba kerülünk, és visszakozni kényszerülünk."

„Talán az előttünk álló évtizedekben, évszázadokban az emberiség merőben újszerű és eredeti hibákat követ el, netán megleljük a módját, hogy egyáltalán ne hibázzunk. De ha éppenséggel fogadást akarnánk kötni, a legnagyobb összeget arra tenném, hogy valószínűleg pont ugyanazokat a hibákat fogjuk elkövetni, mint azelőtt.”

(Tom Phillips)

Nincs olyan ember, aki ne tette volna fel magának a kérdést életének fontosabb történései során. Megannyi film is készült abban a témában, hogy mi lett volna, ha nem így alakul történelmünk? Játsszunk el a gondolattal, csak mert játszani jó, hogy pl. Amerika őslakosait nem irtják ki, és a földrész az övék marad. Vajon milyen lenne a világ az Egyesült Államok nélkül? Talán sok háború maradt volna el, pl. a vietnámi, iraki, és Japán se akarta volna elfoglalni. Ha a törökök nem hagyták volna el 15 év után hazánkat, akkor mondjuk egészen másféle épületek lennének szerte Magyarországon. Vagy ha marad a királyság, talán hasonlítanának szertartásaink az angolokéhoz? Vagy ha Skócia szabadon fejlődhetett volna, esetleg Afrikát nem gyarmatosítják el, vagy nem jut eszébe senkinek embereket millióit rabszolgasorba taszítani… A második világháború történéseit is meg lehetne említeni, mert az egy alapfelvetés, hogy mi lenne Európával, ha Hitler maradt volna hatalmon, vagy épp Hirosima és Nagaszaki nem kap atombombát? Ezer meg ezer lehetőséget sorolhatunk úgy a történelemben, mint a magánéletünkben. Mi lett volna, ha Hufnágel Pistihez mentünk volna, és nem ahhoz, akihez most? Milyen lett volna az életünk, ha minden fohászunk meghallgattatik? Amikor otthon sírtunk az első komolyabb szerelmi csalódásnál, és azt mondogattuk, sose akarunk mást, csak őt, jó lett volna, ha teljesül a kívánságunk? Pár évvel később amikor meg összefutunk az utcán és látjuk, hogyan változott meg, vagy mi hogyan alakultunk át, nagyot sóhajtunk, mégis jó, hogy nem teljesül minden, amire vágyunk.

 
 

Vajon jó lenne, ha mindenkor az történne, amit szeretnénk? Annak mi lenne az ára? Lennének-e álmaink, vágyaink? Mi hajtana, motiválna bennünket? Azt mondjuk, van szabad akarat, mindenki eldöntheti egy elágazásnál, hogy melyik irányba kívánja folytatni. Tényleg ez történik? Vagy előre meg van írva, hogy melyik úton fogunk elindulni? Számít-e, hogy mit akarunk és hogyan döntünk bizonyos esetekben? Mondhatunk-e bizonyos kérdésekre nemet, még akkor is, ha saját magunk ellen teszünk?

Ezekre talán sose találjuk meg a jó válaszokat. Mert jó válaszok nincsenek mindig. Spirituális körökben azt mondják, nincs rossz döntés, mert abban az adott helyzetben nem tudtunk másképpen dönteni. Tehát csak jó döntés van, még akkor is, ha annak következményeivel később számolnunk kell.

Sokszor mondjuk, hogy ha még egyszer nekifuthatnánk ennek az élet nevű társasjátéknak, másképpen lépnénk. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha a mai tapasztalatainkat is vinni tudnánk magunkkal. Előfordul, főleg, ha tönkremegy a kapcsolatunk, házasságunk, hogy arra gondolunk, bárcsak ne találkoztunk volna társunkkal, akiről kiderült, hogy önző, csaló, lusta, agresszív és egyebek. Viszont ennek az is következménye lenne, hogy nem az lenne a fiunk, lányunk, aki most. Elcserélnénk mással? Aligha. Így egy kicsit kutyaszorítóba kerülünk, és visszakozni kényszerülünk.

Egy biztos, ábrándozni jó, még akkor is, ha komoly veszekedés vagy vita előzte meg. Megnyugtatja a lelkünket, és már nem érezzük annyira, hogy elviselhetetlen a másik. Ha ez mégse lenne így, akkor dönthetünk életünk változtatásáról, de visszafelé már sohasem. Mert tényleg ma van a holnap tegnapja, ahogy a dal is mondja. Ezek szerint meg kell elégednünk azzal, ami van? El kell fogadnunk minden esetben tetteink következményét? Közel sem. Viszont kis könnyebbséget jelent, ha megértjük, hogy a kimondott szónak súlya van, nem száll el, és tetteink is maguk után vonzzák az utánuk következő tetteket és következményeiket. Ha ennek fényében cselekszünk, talán kicsit megfontoltabbak és okosabbak lehetünk. Vagy nem… Álmodozni még így is lehet. Hogy megvár-e bennünket az a bizonyos tortaszelet, az a férfi vagy nő, akiről lemondtunk, vagy esemény, amit elszalasztottunk, nem lehet tudni. A remény megmarad. A világ azonban megy tovább, és mi kereshetjük benne a helyünket, ahogy eddig is.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here