Életünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy nem bírunk leállni. Mintha örökmozgó gépezetek lennénk, és azt programozták volna belénk, hogy menni kell, mert erre van szükség, meg még arra, és vágyaink, álmaink teljesen felemésztenek bennünket. Természetesen álmodozni, nagyot akarni jó, mert ez viszi előbbre a hétköznapokat, de közben nem szabad elfelejtenünk pihenni is.
Egy felelőségteljes apa hasonlóképpen gondolkodik. Persze vannak nemtörődömök, lusták és teszetoszák is, de aki gyereket vállal, pláne többet, valószínűleg egy idő után megérik az apaságra. Épp úgy, ahogy a gyümölcsök: nem biztos, hogy akarattal, de a nap melege segít nekik. Mostanában mintha hajlamosabbak lennénk elfeledni, hogy a férfiak mekkora szerepet vállalnak a család életében. Nem arról van csak szó, hogy folyton dolgoznak, valószínűleg jobban is keresnek, ami nem biztos, hogy jól van, de fogadjuk el. Lassan felnő egy olyan generáció, ahol a mai harmincasok aktívan részt vesznek már a gyereknevelésben, eljárnak szülői értekezletekre, hozzák-viszik a gyerekeket, és lassan átalakul az a nézőpont, hogy a gyerekekkel való törődés női feladat. Kivételek mindig voltak és lesznek is, ez tény. Viszont nem lehet nem észrevenni a változást.
Igen, az apák is fáradtak, nyúzottak, és vágynak a pihenésre, ahogy az anyák. Sokan a mai férfiak közül már remekül főznek, pelenkáznak, és nem a kanapén heverő, sört kortyolgató típust testesítik meg. Ma, amikor a lehetőségek tárháza igencsak kibővült, és az igények is megváltoztak, a felelős apáknak még többet kell dolgozniuk, mint eddig. Ezért nagyon fontos, hogy megkapják az otthoni biztatást, és ne feledjük el dicsérni őket, hiszen nekünk is jól esnek a kedves szavak. Ilyenkor azzal szoktunk visszavágni, hogy ők se veszik észre a tiszta ruhát, lakást, vagy a rendezett körülményeket, amiben van igazság, de ez nem jelenti, hogy nekünk is így kell viselkednünk. A nők ösztönösebben nyíltak, barátságosak és sokszor kedvesebbek is (nem mindenki!), könnyebben kimondják a jót is, rosszat is. A férfiak, az apák kevesebbet beszélnek, de helyette cselekednek. Nem szabad elsiklanunk efölött sem.
Az apák is fáradtak, kiégettek, sokszor erejükön felül próbálnak a család számára megfelelő körülményeket biztosítani, és ők akkor boldogok, ha bennünket annak látnak. A férfiember hiú, biztatást és elismerést vár. Ha megadjuk neki, és nem tekintjük természetesnek, érezhetően javulni fog otthon a hangulat. Minden ember szeretné, hogy látsszon a munkája, hogy értelme legyen erőfeszítéseinek, ezért az lenne az ideális, ha a családon belül értékelné mindkét fél egymás munkáját. Tényleg nem kerül semmibe kedves szavakat mondani, kár, hogy kevésszer élünk vele. Tetteink is bizonyíthatják, nincs mindig szükség tárgyakra, viszont figyelmességre igen.
Minden apának fontos a családja, a gyerekei, ha szereti őket. És miért ne szeretné? Legfeljebb mi, anyák máshogyan mutatjuk ki. Ne essünk abba a hibába, hogy nem látjuk meg, hogy ők is értékes részei a családnak és nemcsak a pénzautomaták, akik hó elején feltöltik a családi kasszát. A családnál jobb közösséget még nem találtak ki. Csak egy jó hangulatú, kedvességet, törődést alkalmazó konstellációban fejlődhet egészségesen egy gyerek. Legyen ez a hagyományos család, vagy mozaik, amelynek szintén megvannak az előnyei és hátrányai is. Viszont az ellen nem tudunk tenni, ha két ember kiszeret egymásból.
Minden apa fáradt, ha beleadja szívét-lelkét a családi élet minden szegletébe. Ha részt vesz a nevelésben, ha mesél a gyerekeinek, ha játszik velük napi tíz óra munka után, és számára nem teher a fürdetés, a beszélgetés. Egy gyereknek szüksége van mindkét szülőre, mert mindkettőtől mást kap, mást nyer, és ha szerencséje van, ha szülei szeretik egymást és kitartanak egymás mellett, az élete főnyereményként kezdődik és folytatódik. Ha nem, akkor viszont új helyzethez kell alkalmazkodnia. Rajtunk múlik, hogy mennyire vagyunk képesek megóvni őket a bánattól és nem kívánt változásoktól. Mégse hibáztassuk magunkat, ha eljön az ideje a különválásnak. Emberek vagyunk, hibázunk, elesünk, de majd felállunk. A világ ma már nem annyira fekete-fehér, ahogy talán régebben gondoltuk.
Amíg azonban egységben vagyunk, amíg társunkkal közösek a céljaink, törődjünk a másik szomorúságával, csalódásaival és leterheltségével. Megéri, hiszen nem véletlenül lettünk férj és feleség.
Kép forrása: Pinterest
