Nagy szerelmek 6. rész – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni

"Nem éltek fényesen, jómódban meg különösen nem.  1935 és 1940 között Fanni szinte évente járt terhességmegszakításokra. „Holnap megint megoperálnak. Pénteken voltam orvosnál, és megállapította újból a terhességet. (...) Ma este Laci tartott itt nagy goromba prédikációt, hogy ezt nem lehet csinálni, és Miklósnak, mintha ő szegény tehetne róla. Olyan butaság ez tőle, hiszen olyan szerencsétlenül neurotikusak vagyunk már úgyis. Lehetetlen így az élet, nincs megoldás és menekvés. Hisz az a régi kínlódó, romantikus egymásra vágyás akkor még ezerszer jobb volt, mint ez az átkozott félbeteljesülés. (...) Halálra voltam elkészülve szinte, és féltem attól, hogy betölt a tudat: ha ez mindig így lesz, ha ennyire meg van bénítva a szerelmünk örökre, akkor hát mit fogunk tudni egymásnak adni, miért élünk még?”

„Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (részlet)

Radnóti Miklós versei, múzsái nem ismeretlenek az irodalmat kedvelők körében. A költő gyerekkori barátját, szerelmét vette feleségül, bár a szerelem, ahogy az lenni szokott, kalandosan indult. Radnóti először 1926-ban találkozott Gyarmati Fannival, akivel matematika korrepetáláson ismerkedett meg. A belevaló, csinos lány azonnal megtetszett neki, és képes volt ellopni a tollát is, csakhogy szóba elegyedhessen vele. A bontakozó szerelemnek Radnóti gyámja vetett véget azzal, hogy a fiút Csehországba küldte tanulni, ahol új élmények és új szerelmek is rátaláltak. Mindezek ellenére keresték egymást miután hazajött. Gyarmati Fanni, aki nemcsak szerelme, múzsája, hanem legfőbb kritikusa is volt a költőnek, nem rejtette véka alá a véleményét. Talán emiatt se érezte soha a költő, hogy nem lenne vele egyenrangú. Végül 1935-ben összeházasodtak. „Első éjjelünk volt. Féltem, és ez sokat rontott, de nem tudtam ezt a félelmet elaltatni magamban. Este szertartásosan készültünk a lefekvésre, együtt fürödtünk játékosan, és olyan jó volt, de azután Miklós kicsit sietett, de talán ő is szeretett volna már túl lenni rajta, és fájdalmat okozott, ijedtséget öröm nélkül.”

 
 

Nem éltek fényesen, jómódban meg különösen nem.  1935 és 1940 között Fanni szinte évente járt terhességmegszakításokra. „Holnap megint megoperálnak. Pénteken voltam orvosnál, és megállapította újból a terhességet. (…) Ma este Laci tartott itt nagy goromba prédikációt, hogy ezt nem lehet csinálni, és Miklósnak, mintha ő szegény tehetne róla. Olyan butaság ez tőle, hiszen olyan szerencsétlenül neurotikusak vagyunk már úgyis. Lehetetlen így az élet, nincs megoldás és menekvés. Hisz az a régi kínlódó, romantikus egymásra vágyás akkor még ezerszer jobb volt, mint ez az átkozott félbeteljesülés. (…) Halálra voltam elkészülve szinte, és féltem attól, hogy betölt a tudat: ha ez mindig így lesz, ha ennyire meg van bénítva a szerelmünk örökre, akkor hát mit fogunk tudni egymásnak adni, miért élünk még?”

A rendszeres abortuszok miatt a félelem Fanni mindennapjainak részévé vált, a nem kívánt terhességek rémképe – ahogyan naplójában fogalmazott – Damoklész kardjaként lógott felette. „Neurotikus ölelési kísérletek. Megint reszketek, hogy baj van velem, és meg vagyok félemlítve.”

Fanni máskor így írt naplójában: „Folyton a gyerekre gondolok, igen, az kellene, de sokszor szégyenkezve eszmélek, hogy ezt is inkább csak azért akarom talán, mert ez megbocsáthatóvá teszi az öregedést, vagy, ki tudja, esetleg meg is állítaná.”

Végül egy irodalmi ösztöndíjat elnyerve Párizsba készülődtek. Az út során Fanni önmagát se értve, szerelmes lett férje barátjába, Schöpflin Gyulába, de a vonzódás plátói maradt, olyannyira, hogy később be is vallotta férjének. Nem sokkal később azonban Radnóti viszonyt kezdett felesége egyik barátnőjével, Beck Judit szobrásszal, akivel egy éven át szerelemben ragyogott.  Nem sokáig titkolta a viszonyát, így a Pozsonyi úti lakásba hazatérő Fanni egy nap döbbenten konstatálta: „nagyon megviseltnek látszik Mik is, és meglehetősen csapzott. Önkéntelenül odafigyelek a díványra, összenyomódott párnák, mintha az előbb feküdtek volna rajta. (…) igyekeztem természetes lenni, de azért nagy, furcsa megrázkódtatás volt ez otthon, a mi hatéves kis zugunkban idegen betörés tanúja lenni.” Ezeknek a napoknak, heteknek élményeiből születtek a Fanni helyett immár Judithoz szóló költemények, köztük a Két karodban és a Harmadik ecloga.

Fanni, vagy ahogy a költő hívta, Fifi szerelme elbírta a megcsalást, és csendben figyelte, hogyan távolodik tőle a férje. Fájdalmát az is tetőzte, hogy a költő lángoló szerelmes versekkel bombázta szeretőjét.

Egyre nehezebben viselte szerelmi háromszögüket. „Hát szeressék egymást, ha kikerülhetetlen, de ezeket a félig vagy soha semmihez sem vitt szánalmas kis izgalmakat nem bírom végigtanúskodni. Ha szeretni akarják egymást, hát szeressék szabadon és elhatározva teljesen. Nem bánom, nem fogok gátat vetni, ha Mik el akar szakadni tőlem, hiszen már többször mondtam. Megszűnne az életem, csak eleven halott lennék én is, mint Papa volt szegény, évek óta már. De hát ez méltó Mikhez, és mindennél, mindennél fontosabb, ami őérte való. Harcolni ilyen síkon, sajnos, nem tudok.”

A viszonynak csak akkor lett vége, amikor a költőt behívták második munkaszolgálatra 1942. július 1-én. Ugyan Fifi maradt egyedül, de úgy érzem, hogy téged hagytalak magányosan, féltelek, s féltékeny vagyok” – írta Juditnak, bár nem tudta, hogy szerelme gyorsan mással vigasztalódott.

Ekkor döntött úgy Beck Judit, aki utólag mesélte el a történteket egy rádióműsor kapcsán, hogy visszaadja feleségének a vergődő költőt, aki nem tudott dönteni. Azt viszont nem említette meg, hogy előbb már megcsalta őt későbbi férjével, Major Tamás színésszel.

A költőt, bár próbált mindent megtenni, hogy elkerülje a háború borzalmait, háromszor is munkaszolgálatra hívták, és 1944-ben már nem tért haza. Abda község mellett agyonlőtték. Fanni ismerősöknél, majd Pécsett bujkálva menekült meg, de nem kerülhette el, hogy orosz katonák többször is megerőszakolják. A háború végeztével várta vissza férjét, de 1946-ban értesítést kapott, amelyben azt írták, megtalálták egy tömegsírban. Ezt írta naplójában: „Győr mellett, Abdán felnyitottak egy tömegsírt, és megtalálták és megállapíthatók névsorában szerepelt teljes névvel, pontos adatokkal Miklós.”

Küzdelmekkel és sok szenvedéssel teli kapcsolatuk lezárult, amikor Radnótit 1946. augusztusában végső nyugalomra helyezték. Fanni többé nem ment férjhez, élete végéig férje hagyatékának gondozásával és tanítással foglalkozott. Hogy érzései miként változtak, alakultak az évek során, nem tudhatjuk, de ritkán adott interjút, nem szerepelt a médiában, nem kereste a szenzációt, hanem magányában és emlékeiben elmerülve élte le hosszú életét, amelyet nem szennyezett be a pletyka és az utólagos ármánykodás. Kevesen lettek volna képesek hozzá hasonlatosan büszkén elviselni a fájdalmat és a veszteséget. 70 évvel élte túl férjét.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here