„A nyomozás nem vezetett semmire, kár volt a kulcsos akcióért. Elkeseredetten, sajgó lábbal zárta be az ajtót, és már csak abban reménykedett, hogy a kulcs visszacsempészése sem okoz bonyodalmat. A kotnyeles lány a nagy igyekezetben nem vette észre, hogy figyelik.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
A kulcsot végül nem tudta visszatenni. Akárhogy leste a házmestert, az többé nem hagyta el a szobáját. A terv csődöt mondott aznapra. Odett tele nyugtalansággal olvasni próbált, miközben anyja rendületlenül varrt. Tudta, hogy a Váry kisasszonynak valamiért nem tetszett az egyik ruha, pedig a csodás estélyi alját anyja apró rózsákkal díszítette, de a szeszélyes hölgy csak fanyalgott. Azt mondta, neki túl egyszerű, és kérte, hogy varrjon rá gyöngyszemeket is. Így anyja nem pihenhetett, mert másnap reggelre több tucat gyöngyszemet kellett apró öltésekkel felvarrnia.
Már éjfélt ütött az óra, amikor aludni tértek. A házban horkolt a csend, de Odett nem tudott nyugton maradni. Feszítette a kíváncsiság. Felvette a köntösét, és ügyelve a nyikorgó padló keltette zajra, kiosont a lakásból. Most nem felejtett el magával vinni egy mécsest, amelynek fénye talán nem lesz feltűnő. Puha papucsa még így is túl hangosan csattogott a folyosó kövén, vagy csak ő hallotta így. A szíve olyan hevesen dobogott, hogy attól tartott, menten elájul. Viszont azzal is tisztában volt, hogy teljesítenie kell egy haldokló végakaratát. Hogy mit rejthetett el, fogalma sem volt, pláne azzal, hogy mit kezd majd a talált tárgyakkal?
A meggyilkolt férfi lakásának rozzant faajtaja most csodálatosképpen hangtalanul kinyílt. Odett finoman behajtotta, csak ujjnyi résre hagyta nyitva, mintegy tartva attól, hogy valami rossz érzés folytán rázárul. A mécses pontosan annyi fényt adott, hogy nem bukott orra. Rossz érzéssel a szívében kezdett tapogatózni. Hogy is mondta a haldokló? A padló alatt, a sarokban. Vajon melyikben? Az ágy mögött netán vagy a szekrény takarásában? Esetleg az ajtóhoz legközelebb esőnél? Sejtelme sem volt, hogyan döntsön, ezért találomra az ágy mögötti sarkot választotta. Négykézlábra ereszkedett, és elkezdte finoman kitapogatni a padló cseppet sem tiszta léceit. Az volt a szerencséje, hogy nem felejtett el egy kést is magával hozni, hogy alkalomadtán fel tudja feszegetni a lazább léceket. Ám az ágy takarásában egyik sem bizonyult mozgathatónak. Bosszúsan felszisszent. De hát mit remélt? Odett nyomozókisasszony majd azonnal megtalálja Ali baba kincsét? Természetesen ez naiv elgondolás volt.
Így jöhetett a szekrény mögötti vékony sáv. Azonnal tudta, hogy jó nyomon jár, mert az egyik vékony, korhadt deszka finoman megmozdult, ahogy rátenyerelt. Nem billent fel, de érezhető volt, hogy nincs szilárdan rögzítve. A lány elmosolyodott, és büszkén konstatálta, hogy egyre jobban sajnálja, amiért nem lehet nyomozó, ugyanis a szimata nem csapta be. A késsel kipöckölte a lécet, és máris elé tárult a gyér fényben egy nem túl mély lyuk. Nagy levegőt vett és belekotort. Azonnal a kezébe akadt egy rakás papír, és egy ékszernek tűnő valami. Nem akarta húzni az időt, ezért kiemelte a rés tartalmát, majd gondosan visszaigazította a deszkát. A félhomályban csak annyit látott, hogy egy nyakékre bukkant. Viszont nem akarta húzni az időt, mert az éjszakai csend vészjóslóan rátelepedett a lelkére. Felállt, leporolta a térdét. Egy enyhe fuvallat váratlanul megcsapta a lábát, amitől majdnem felsikoltott. Az ajtó kinyílt. Ezt érezte meg. De csak Frici, a házmester macskája óvakodott befelé.
– Te kis büdös – mondta neki. – Rám hozod a frászt. Mit keresel itt éjnek évadján?
A macska panaszosan elnyávogta magát és hagyta, hogy Odett megsimogassa. Majd, mint aki jól végezte dolgát, felugrott az ágyra és elterpeszkedett.
– Szemtelen vagy, tudod? – suttogta a lány. – De most nincs itt az ideje a heverészésnek! Kifelé, jobb, ha mindketten eltűnünk.
Azzal az egyik kezében a talált tárgyakkal, a másikban a mécsessel, kióvakodott a lakásból. Ügyetlenkedve ráfordította a kulcsot, majd sietve átvágott az udvaron. A kulcsot majd másnap visszacsempészi valahogyan, gondolta és közben nem figyelte, hogy egy árnyék minden mozdulatát követi. Egy kalapos férfi állt az egyik oszlop takarásában, és amikor a lány elhaladt mellette, és szapora léptekkel felsietett az első emeletre, rágyújtott. Arcán kaján vigyor ült. Ennél könnyebben nem szerezhette volna meg, amit akart. A munkát elvégezték helyette, neki csak a holmiért kell majd mennie. Az meg igazán nem jelenthet gondot, hogy elbánjon egy fiatal lánnyal meg az anyjával. Azt már reggel kifigyelte, hogy a lány nem egyedül lakik. Két nőt megfélemlíteni gyerekjáték lesz. Elég, ha csak csúnyábban néz. Habár a fiatal kotnyeles okozhat neki meglepetést, de azért akkorát nem, hogy befürödjön. Öreg róka volt már az ilyen helyzetekhez.
Ideje volt azonban távozni, mert még várta egy másik ügy is.
Odett szívdobogva osont be az ajtón. Nagyon elégedett volt önmagával, mert remekül debütált nyomozó és kívánságokat teljesítő szerepkörben. Leült és a mécses gyenge fényénél próbálta kibogozni a levelek tartalmát. Egy cseppet sem volt fáradt, izgatottsága elnyomta álmosságát. A nyakék csodaszép volt, igazi mestermunka. Talán gyémántok díszítették, nem értett hozzá. Az biztos, hogy egy vagyont érhetett. Az első levél egy nőnek szólt, akit egyszerűen csak Liliomomnak szólított a feladó, Gergely. A többi váltó volt, meg egy zálogcédula.
A levél így hangzott:
„Én Liliomom!
Akármennyire szenvedek is, most el kell válnom öntől. Nem sokáig leszek távol, de minden perc, amikor nem láthatom önt, gyötrő kínként telepedik a szívemre. De tudnia kell, nem önszántamból megyek el. Édesatyja nem hagyta, hogy maradjak, azt mondta, a próbatételre mindenképp szükség van. Ha szeretjük egymást, akkor egy éven belül talán már össze is házasodhatunk. Addig azonban türelemmel kell lennünk. Kérem, hogy ne engedje emlékemet halványulni. Ez azért is nehéz lesz, mert atyja szigorú kérésére nem vehetem fel Önnel a kapcsolatot még levélben sem. Liliomom, tud rám várni? Ugye bízhatok magában, úgy, ahogy a saját szívemben? Ön ne kételkedjen bennem, mert szívemet rég Önnél hagytam, és a helyére nem léphet senki. Szeretem magát, ezt tudja jól.Kérem, hogy ne menesszen gondolataiból akkor sem, ha már hosszú ideje nem kap hírt felőlem. Mindent megteszek, hogy elnyerjem a kezét, csak bízzon mennem.
Szeretettel és sírig tartó szerelemmel: Gergely”.
A keltezés szerint Budapesten adták fel öt évvel ezelőtt. Egy biztos, a címzett nem a meggyilkolt férfi volt. Emlékezett rá, hogy a házmester más nevet mondott neki. Odett csodálatosnak találta a vallomást, még csodálatosabbnak azt a hitet, amely nem engedte eltántorítani a férfit a szeretett nőtől. Vajon mi lett velük?
A zálogcédulán és a váltókon is ugyanaz a név állt, ami a levél alján: Gergely, méghozzá Ónodi Gergely. Vajon azóta boldog családapa a férfi? Jó lett volna választ kapni mindenre, de a közeli templom órája kettőt kondult, és Odett úgy érezte, lassan leragad a szeme. Másnap várta a munka és egy kellemesnek ígérkező találkozás Miklóssal, az ügyvéddel, aki roppant vonzó figurának tűnt.
Odett az összes papírt az ékszerrel együtt a komód alsó fiókjába süllyesztette és néhány párnahuzattal letakarta. Eldöntötte, anyját egyelőre nem avatja be, gyenge a szíve, minek idegeskedne feleslegesen. Kibontotta hosszú, lágy hullámos haját, és hagyta, hogy szétterüljön a párnán, amikor mély álomba szenderül.
fotó: Pinterest
