Nagyon érdekes, hogy manapság, bár mindenki tapasztalja az oktatásbeli hiányosságokat, pontosan úgy ahogy az egészégügyben, mégse érdekel senkit. Vagyis addig nem, amíg nem lesz érdekelt. Senkit nem izgat a várólista, a kórházak és iskolák állapota, az emberhiány addig a pillanatig, amíg hozzá nem kell kapcsolódnia. Az elvárások hirtelen megnőnek, és azonnal harcra készen támad az, aki úgy érzi, nem kapja meg, ami neki jár. Most nem ecsetelném az egészségügyet, hiszen nincs olyan ember az országban, aki valamelyest ne kerülne kapcsolatba vele. Tudja, érzi, érti…
Az oktatási intézmények is pontosan ilyenek, de hatásuk másodlagos addig, amíg nem érzik egyesek a bőrükön.
Az óvodáskor vége felé, hirtelen nagyon fontossá válik a megfelelő tanító néni kiválasztása. Már nem azt a világot éljük, amikor a gyerek kerül, ahova kerül, az a dolga, hogy tanuljon, figyeljen, és elsajátítsa az írás, olvasás és a számolás tudományát. Manapság a tanító néninek okvetlenül bűbájnak kell lennie, nézni se nézhet csúnyán, nemhogy szólni merészeljen, de ami a legfontosabb lett, sajnos a lehetetlennel egyenlő. Nem pletyka, nem egy vagy kettő embertől hallani már, hogy sajnos, a tanító nénik egyre öregebbek. Ez így van, bár megállíthatná valaki az időt felettük, hálás is lenne egy társadalom. Olyan világot élünk, ahol a külsőség mindennél előbbre való. Szeretjük és követeljük a szépet, no meg a fiatalt, miközben nem akarjuk tudomásul venni, hogy a pálya haldoklik. Kiöregedett, tapasztalt nőkkel van tele, akik közül még sokan a hivatásuknak hiszik a tanítást és beleadnak apait-anyait, de vannak bőven olyanok is, akik egyáltalán nem. Kiégtek, nincs kedvük a mindennapi harchoz, vitához, magyarázkodáshoz, a neveltlenség és szemtelenség magasfokához. Nem beszélve a követelőző és asztalt csapkodó szülőkről. Félreértés ne essék, szerencsére maradtak még olyanok, akik mások, akiknek tényleg számít a tanító néni személye, nemcsak a kora vagy a hajszíne, nem beszélve a súlyáról.
Öregnek lenni nem jó. Öregedni se. Egy viszont nem mellőzhető: aki idősödik, az van. Megérte az adott kort, még nem esett ágynak, maradt energiája, kedve is, akkor ez nem ér többet egy fittness babánál? Mindannyian tudjuk, hogy a test állapota milyen múlandó, és valóban csodás lenne, ha fantasztikus influencerek, TikTok-sztárok esnének be az iskolákba és menő sminktanácsokat adnának, de nekik több eszük van, és percek alatt többet keresnek, mint a pedagógus egy hét alatt. Különben meg kinek van kedve gyerekkel bajlódni, elviselni a nyafogásukat, a hisztijüket és akaratosságukat? Ez lelkileg iszonyúan megterhelő, az idegrendszert nem is merem említeni.
Nem minden a pénz, ha az lenne, a legtöbben futnának más területeken érvényesülni. Bármilyen hihetetlen, akadnak még, akik szeretik a gyerekeket, jól érzik magukat köztük, és mindenképp szeretnék terelgetni őket egy jól kitaposott úton. Ezt viszont sok tapasztalattal tehetik, amit nem a netről szereztek, hanem a gyakorlatból, amelyet a hosszú évek termeltek. Ha voltak évek, akkor az öregedés sem stagnált.
Igen, sajnos, bármennyire is zavaró, elfogytak a fiatalok, és nem jön az utánpótlás. A mai főiskolások ritkán választják ezt a pályát, aminek nem kizárólag a pénz az oka. Az is, mert abból él mindenki, ne legyünk álszerények, és ne hirdessük fennhangon, hogy mi ingyen is megtennénk bármit a gyerekekért. Talán. Csak a boltban nem lehet pénz nélkül vásárolni, és ez óriási hiba.
A pálya elöregedett. Elnőiesedett. Hol vannak már a tanító bácsik, akikre legalább akkora szükség lenne, mint Marika vagy Julcsi nénikre? Maradnak a nők, akiknek férje jól kell, hogy keressen, és ki kell bírnia, ha a felesége odahaza mindig más gyerekéről áradozik vagy panaszkodik.
Szomorú olyan társadalomban élni, ahol nem a tapasztalat, a kedvesség a legfontosabb, hanem a kor és a kinézet. Ha szép a hajam, akkor lehetek jó tanító néni vajon? Mi a fene van ezzel a világgal, hogy ennyire értékét vesztette a jó, hogy csak a szemünket akarjuk jóllakatni, a lelkünk meg éhezhet kedvére, úgy se látszik rajta? Hová tartunk, ha már nem a tudás, a törődés és az odafigyelés a fontos, hanem a külső?
Mivel kezdődnek az iskolába hívogatók, javaslom mindenkinek, aki tanít, hogy oktasson be egy jó kis ráncfelvarrást, botoxot, mert a valóság szűrői nem olyan tökéletesek, mint a telefonokon lévők.
Akik meg nem ilyesmire vágynak, bízzanak abban, hogy azok is tudnak tanítani, akik nem követik az utolsó divatot, meghíztak és nem emlékeztetnek minket egy mutatós celebre. Épp csak jók és türelmesek. Kell ennél több egy józanul gondolkodó szülői párosnak, aki tudja, hogy az iskola nem a szórakozás, hanem a tanulás színtere? Olyan hely, amely tele van örömmel, kudarccal, nevetéssel és sírással is, mert ilyen az élet. Ritkán habostorta, sokkal gyakrabban szimplán vajaskenyér.
Gondolkozzunk már józanul és ne álljunk be abba a sorba, ahol a hülyék hangosabbak!
Kép forrása: Pinterest