Paul McCartney – A zenész lovag

A 20. század meghatározó személyisége a zenei életben. A királynő lovaggá ütötte. Sikert sikerre halmozó, végtelenül tehetséges zeneszerző, basszusgitáros. A csaknem 6 évtizedes munkássága alatt 500 millió lemezt adott el. Maga a Beatles.

Mire szerelembe eshettem vele, a múlt század legsikeresebb együttese túl volt a fénykorán. Őt tartották a leghelyesebbnek a gombafejűek közül, én is természetesen beálltam a sorba. Simogató hangja elvarázsolt. Minden tetszett benne, még a haja is. Rokonszenves volt, hogy igazi barátságban van szerzőtársával, John Lennonnal. Mindkettőjük édesanyja kis különbséggel rákban halt meg, ezért barátságuk még e téren is összekapcsolódott. Elképesztő volt utóbb látni, hogy anyáink, nagyanyáink a 60-as években mennyire kivetkőztek önmagukból miatta. Is. Én is, ahogy legtöbben, nehezen dolgoztam fel az egyszerű tényt: előttem is volt élet, szerelem, zene, rajongás. És még fiatalok is voltak azok, akiket én csak öregnek láttam mindig.

 
 

Paul McCartney persze lehetett akárhány éves, mindig ő volt a sztár, én meg a kislányka. Hűséges és bátor. Ő nősült meg legutolsónak a nagy bandából. Érte sikított a legtöbb lány. Viszont nem vált el és bár nem látunk a hálószoba ajtaja mögé, mégis róla tudtam elhinni legjobban, hogy normális életet élt. Nem vált el szeretett Lindájától. Tőle nem.

A zenekarból ő volt az utolsó a kábítószerek kipróbálásnak terén is, viszont elsőként merte felvállalni, hogy nem szent.  LSD-t szedett és kokainozott. A 60-as évek zenei világában ez nem volt ritka, de elmondani, nem tagadni, akkor sem tűnt gyáva dolognak. Talán emiatt sem indult ellene eljárás.

Tehetségét, elhivatottságát senki nem vitatja. A Beatles utolsó, vergődő éveiben is ő tartotta össze a csapatot, a szétesés első jelei után megpróbálta visszatérésre bírni a tagokat. Ez csak egy ideig sikerült. Bár Lennonnal sok számuk vált halhatatlanná, mégis eljött az idő az első önálló projektre. Gyakran közreműködött más szerzők munkáiban álnéven.

A féltékenység, a Beatlés-lét és minden velejárója, a belső civódások végül 1970-ben feloszlatták az együttest. A szólókarrier elején és később is a felesége maradt a múzsája, akinek a karrierjét is egyengette, bár őt nem tartották különösen tehetségesnek. Még ahhoz is ragaszkodott, hogy a turnéin mellette legyen, szerepeljen. Mi ez, ha nem a végtelen szerelem kinyilvánítása? Nem túl gyakori jelenség a sztárok, művészek életében, hogy felvállalják a szeretett személyt. Annak jelenléte mindig is mérsékeli a népszerűséget. Erre Paul McCartney nem adott. Tehet ennél többet egy férj, egy szerelmes a szeretett személyért? Aligha.

Az égiek biztosan némi irigységgel vették tudomásul, mert elvették Lindát közel 30 év után. Mind a négy gyerekük elbúcsúzott az édesanyjától, és Paul a szeretett nő ágya mellett ezzel a mondattal engedte el: Kedvenc lovadon, az Appaloosán ülsz. Ragyog a tavaszi nap. Most ügetünk át az erdőn. Nézd, kinyíltak a harangvirágok. Milyen tiszta, kék az ég!” A mondat befejezése után Linda csendben kilépett a földi létből.

Még kétszer házasodott meg. Kevés zenész hagy maga után hozzá hasonló életművet. Még kevesebben vannak, akik a sztárságban megmaradtak önmaguk. Azt hiszem ez az idén 78 éves dalszerzőre, énekesre, basszusgitárosra minden túlzás nélkül elmondható!

Isten éltesse, Sir Paul McCartney!

fotó: Internet

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here