Kevesen vannak, akik ne ismernék Garfieldot az elkényeztetett, dagi, önimádó, kicsit gonoszka, és cinikus macskát. Fő életcélja, hogy annyi lasagne-t tűntessen el a földről a pocakjában amennyit csak lehet, és a leglehetetlenebb módon szúrjon ki lakótársával, a cuki, de kissé együgyű kutyával, Ubullal, és gazdájával Jon-nal.
Képregények, mozi és tv sorozatok szólnak erről a híres macskáról, és megannyi valóságban is tekergő cicust hívnak így valószínűleg nem véletlenül. A neten rengeteg videó kering a macskák komplex kis gonoszsághadjáratáról, és vicces együgyű próbálkozásairól, amivel vagy az ember, vagy az állat társait próbálja kikészíteni idegileg. A macskák amúgy is nagyon okos és ravasz kis teremtmények, szóval nem nagy energiát jelent számukra egy kis gonoszkodás, vagy incselkedés.
Vannak olyan kérdések, amik vízválasztóak bizonyos embereknél. Ilyen a kávét vagy teát iszom, a húst eszem vagy vega vagyok, és a kutya vagy macska legyen a háziállat témakör. Konkrétan a munkahelyemen ez volt a harmadik kérdés a leendő kollégáimtól, amikor éppen a bemutatkozásomat rebegtem a kíváncsi tekintetek felé, hogy jó–jó szuper helyeken dolgoztál eddig, de akkor most kutyás vagy, vagy macskás? Nos és ez az, amire nincs jó válasz szerintem, mert nagyjából a cég fele kutyás volt, a másik meg macskás. De nekem meg marha nagy szerencsém, mert mindkét szörnyecske fajtából van egy otthon.
Mia a macskám egyidős a kisfiammal. Nagyon izgultunk amikor pár éve elköltöztünk, hogy vajon, hogy fogja viselni a változást. Pár hétre sajnos el is tűnt, ami minkent teljes kétségbeesésbe, és a környék teljes kiplakátolásába taszajtott, de aztán egy szép csendes este besétált a nappaliba a teraszon keresztül, mintha mi se történt volna. Mi persze azonnal össze-vissza csókolgattuk, amit akkor is, ahogy most is, teljes undorral az arcán viselt el, és azonnal menekülőre fogta. Ezután egy jól látható helyre ült, és alapos mosdásba kezdett, mintha csak az orrunk alá szerette volna dörgölni hogy „Jesszusom, össze-vissza fogdostatok!”
Mia ízig vérig az a macska, aki szerintem teljesen abban a tudatban él, hogy mi érte élünk, és mi a rabszolgái vagyunk az ő macska világában. Reggelenként álmos és unott fejjel vár a hűtő előtt nagyjából mindig ugyanazon a helyen, és a fejéről az olvasható le hogy: „Na legyen már valami ennivaló, mert éhen halok te nyomorult gazda”. Én persze kedvesen megsimogatom a fejét, illetve simítanám, de akkor, mint valami folyékony amőba, a kezemtől két milliméterre a teste hullámozni kezd, pont annyira, hogy ne érintsem meg. Ahogy kiteszem a macskakonzervet, még kapok egy fáradt és lealázó tekintetet, hogy „Tényleg csak ezt tudod prezentálni ezen a reggelen?!” – és unott evésbe kezd.
Az, hogy simogatni lehessen, abszolút az ő privilégiuma hogy eldöntse. Nem úgy van az, hogy csak úgy gondolok egyet és megsimogatom! Majd, ha azt ő alkalmasnak és engedélyezettnek gondolja. Akkor meg persze ezer decibellel dorombol az arcomba, annyira, hogy tuti, hogy a távirányító felé kell nyúljak, ha hallani is akarok valamit a műsorból, amit nézek.
Amikor megkaptuk végre a kiskutyánkat, konkrétan három napig szóba sem állt velünk. Csendben, hihetetlen undorral nézte a kis fehér gombolyagot ahogy cikázik a lakásban, és enni sem volt hajlandó, totális árulónak tartott minket, hogy a birodalmát meg kell osztani valami fehér pamaccsal, ami hangosan ugat.
Aztán lassan felengedett, és egy jól meghatározható biztonságos 20 cm átlójú körön kívül próbálta tartani a kutyát. Kisebb nagyobb sikerekkel.
Persze ha eszel és tetszik az illata akkor vagy a bűbáj oldalát veszi elő – mert ilyen is van főleg, ha kajáról van szó – és dörgölőzik vagy dorombol, vagy csak gyilkos tekintettel néz rád hogy „Vagy adsz a kajádból, vagy a karmaimmal nekiesek az ütőerednek, válassz!”.
Ha tíz szatyor lóg a kezemen, a fülemen, és a fogaimmal is tartok egyet, holt biztos, hogy az útban áll vagy ül, vagy fekszik, és egy tapodtat sem megy arrébb. Ugyan ez, ha a konyhában vagyok, és éppen egy tíz literes forró vízzel teli lábassal araszolok valamerre a konyhában. Nem gondolom, hogy majd ő megy arrébb??!! Egyszóval a macskáinkban, legyenek azok Miák, Kormik, Cicusok, Nyafik, és megannyi névvel illettek, legbelül mindegyikben ott dobog egy kis Garfield szív, hogy a mindennapjainkat megédesítsék vagy megkeserítsék, éppen amihez kedvük van.
fotó: Pinterest
