Háború: egymást nem ismerő emberek mészárlása olyan emberek hasznára, akik ismerik egymást, de nem mészárolják le egymást.”
(Paul Valéry)
A háború nem más, mint haszonszerzés. Meg kell változtatni a világot azért, mert egyes vezetők több hatalomra és vagyonra vágynak. Nem újdonság, hogy a pénz és a másokon való uralkodás vágya mozgatja a világot. Mindig is voltak királyok, királynők, de gyalogok és futók is. Elvétve bástyák és huszárok. Mégis, ahogy a sakktáblán is látszik, a gyalogokból jóval több van, mint bármilyen bábuból, és emiatt értéktelenebbek és feláldozhatók. Pontosan ilyen a világunk is.
Nincs, aki ne lenne feláldozható, hiszen a háborúban az ember csak egy szám. Elesett hatezer katona, eltűnt kétszáz, éhen halt egymillió civil, mondják, és nem gondolunk bele, hogy ezek az emberek valakinek a fiai, férjei vagy testvérei voltak. Értük sír egy anya, egy húg, és ki tudja hány gyerek maradt árván. A hatalom pusztító szorításában mindannyian csak számok vagyunk, életünk egy pipa, voltunk és már nem vagyunk, miközben teóriákat gyártanak arról, hogy miért haltak meg, akiket ők vezényeltek a háború poklába.
Lehet azt mondani, hogy fontos a haza, a területek visszaszerzése, mert az ember már csak olyan, hogy ragaszkodik mindenhez, amit az övének hitt, vagy bebeszélték neki, hogy az övé lehet és haszna lesz belőle. Harcba küldhetik a férfiakat, mert az sulykolják nekik, hogy az ő istenük fontosabb, mert a vallás megkívánja, de mind tudjuk, hogy legyen szó bármilyen istenről, nem akar halottakat, viszont a vallás földi képviselői igen, szintén a fent említett okok miatt: az élet nem fontos. A vezetőknek nem kell az életben maradottak szemébe nézni egyesével, nem kell meghallgatniuk a sírást és jajveszékelést, ők csak azt mondják, hát igen, elesett itt húszezer katona, de megmenekült egymillió civil. Bár ezeknek a katonáknak is otthon lett volna a helyük, mert előtte pékek, ácsok vagy buszsofőrök voltak, nem katonának születtek.
A háborút mindig tökéletesen meg lehetett indokolni, de mindig ugyanazok a dolgok motiválják. Akik benne vannak, akik nem távol, a hűvös vagy fűtött szobában ücsörögnek és döntenek, nem tudnak ellene tenni, nekik muszáj. Nekik meg kell halniuk azért, mert egyes országok vezetői nem nyughatnak. Forrong a világ körülöttünk, és persze mondhatjuk, hogy jogos a harc, meg igaza van az egyik félnek, a lényegen nem változtat a helyzet. Otthonok, életek semmisülnek meg, emberek halnak éhen, vagy bombatalálat miatt, ártatlanokat lőnek le, erőszakolnak meg csak azért, hogy a nagyhatalmak kipróbálhassák új fegyvereiket, arról nem beszélve, hogy a fegyverek eladása mekkora üzletet jelent.
Ha nők vezetnék a világot, valószínűleg kevesebb háború lenne, mert a női természet, a nők jelleme kevésbé bírja az erőszakot, és a hatalom birtoklása se elengedhetetlen a számukra. A történelem során erre sok példát láttunk. Természetesen mindig voltak harcos nők, akik férfiakhoz méltóan vezettek csatákat, de a nő elsősorban anya, testér és feleség. Jobban érzi, mit jelent elengedni, akit ő szült. Nem mintha egy apa nem szerethetné hasonlóképpen a fiát, lányát, de akárhogy tagadjuk, az apai szeretet más.
A háborút azonban nem érdeklik a háttérország érzelmei. Pusztulást és szenvedést hoz. Mindig azt gondoljuk, ahogy minden másról is, hogy nekünk nem lehet részünk benne, hiszen milyen messze van már a II. világháború, filmek százaiban olykor romantikusak is a helyzetek. Elfelejtettük vagy át se éltük, mit jelent a félelem és az erőszak. Azt is hiába tanultuk az iskolában, mit jelentenek a koncentrációs táborok, a nincstelenség, és a fájdalom, ami mindenünk elvesztésével jár. Sokáig úgy hittük, nem ismétlődhet meg mindez, de nem is olyan régen, a 90-es években a Balkán megmutatta, hogy az ember nem változik. Képes állatként viselkedni, ölni gondolkodás nélkül vagy épp táborokat létesíteni csak azért, mert a szomszédja muzulmán, nem katolikus vagy református, vagy mert bosnyák, horvát vagy bármi, ami nem ő.
Mifélék vagyunk mi, emberek, aki azért tudunk másokat bántani, mert nem olyan a bőrszínük, a vallásuk, a származásuk, amilyen a miénk? Miféle elvakultság, ostobaság és agymosás kell ahhoz, hogy elhiggyük, csak azért vagyunk különbek, mert azt mondjuk magunkra. A bőrszín nem választható, bizonyos helyen a vallás sem, a származás meg végképp nem. Tényleg azért vagyunk képesek elvenni mások életét, mert nem hasonlítanak hozzánk? Közben mind tudjuk, hogy az ember lehet jó, becsületes és szörnyeteg attól függetlenül, hogy hová született. Olykor még a neveltetés se számít.
Mondanám, hogy fontos a gondolkodás, a belátás, az empátia, de sajnos már ez is elveszőben van. Miközben nem messze tőlünk ártatlan gyerekeket, nőket, fiatalokat mészárolnak le, és csak sorolják az ostoba indokokat:gyűlölni kell, mert… Az igazság azonban egyszerű: nem kell gyűlölni, de a hatalomnak szüksége van gyalogokra, akik elpusztulnak, miközben ők meggazdagodnak és elégedetten hátra dőlnek a foteljaikban. Ez van és ez volt mindig.
Ha lenne három kívánság, az egyik lehetne ez: Soha többé semmilyen háborút! Az élet a legfontosabb.
Kép forrása: Pinterest
