Tízéves a Tinder, az egyik legismertebb társkereső (ki nem állom, ha azt mondják egy ilyen oldalra, alkalmazásra, hogy társtaláló. A francokat. Mondjuk inkább, hogy olcsó játék, hobbi, szórakozás, szexpartner-keresés, hazugságháló, vicces fotógyűjtemény, nagy mesemondók szorgos gyűjtőhelye stb.). Mivel már régóta nem találom a helyem, nem a széken, kanapén, konyhában és még jó néhány lehetőségben, a drága, egyszem gyermekem attól félve, hogy netán olyan öregasszony leszek, akinek kirágja a szemét a macskája, ha nem kap enni, mert a gazdája épp feldobta a pacskert, kitalálta, hogy ideje a tettek mezejére lépni. Ezért letöltötte, kitöltötte, én meg pislogtam.
Nincs hazugság, őszintén mindent, aztán csapjunk a lecsóba, közölte. A kezdet mindig biztató. Egyszerűen csak össze kell szedni pár fényképet, elhinteni a bűbájmagot, és ha kész a profil, indulhat a vadászat. Rosszabb ez, mint a valódi, mert ott a vadász legalább lesben áll. Itt azonban minden olyan, mint a 21. században. Jönnek a pasifotók, aztán repülnek jobbra-balra. Természetesen le vagyok maradva az időben, én még ahhoz szoktam, hogy köszönnek nekem, esetleg bemutatkoznak, kezet nyújtok, ehelyett elém ugrik egy Roberto, aki 46 éves tenger. Nem tévedés, ez a profilképe, és bizonyára reméli, hogy van valaki, aki megmártózna a habjai között, vagy tudomisén mi, mert más képet nem tesz fel. Majd jönnek a kedvenceim: a lazák, akik a középső ujjukat mutatják, vagy közlik, hogy jók az ágyban, mindenki mondja, esetleg főzni is tudnak, mert az ma menő. A következők a sorban a jelentős élettapasztalattal rendelkezők, akik már csalódtak a világban, a nőkben, de feldolgozták, mert a világ halad tovább, az élet szép, és a fán madarak csiripelnek. Közlik, hogy ők már részesei a tudásnak, és az igazat, csakis az igazat várják el, mert nem szabad egy új kapcsolatot hazugságra építeni. Íme a bölcsességük tömören.
A hallal, mások kocsijával pózolók, a félmeztelen felsőtestet mutogatók a következő kedvenceim. Az élet császárai úgy hiszik, felesleges a papolás, a nő majd az izmos, vagy kevésbé izmos pasikra fognak bukni, hiszen a test az test, nem kell ezt túlmagyarázni. A képek mellett azonban ott virítanak a bemutatkozó szövegek is, amelyek mindent felülírnak. Idézek:
„Keresem nagybetűs szeretőmet, aki társam lenne a bűnben”. Istenem, de kreatív.
„Tartalom, kémia is van a világon!” „Kreatív erőkkel felruházott egyed, aki szeret improvizálni.” „Unom az ostoba nőket, de azokat is, akik megjátsszák magukat. Nem kell a műmell, műszáj. Előbbi még nem kizáró ok.” Hát nem biztató mind? Van remény?!
Szóval kezdődik a húzás balra, de nagyon, aztán egy-egy jobb, és a játék elindul. Nem kavar fel, nem hiszek az online társkeresésben, mert hamisnak gondolom az első sortól az utolsóig, de belemegyek. Ha nem lesz belőle semmi, akkor nevettem egy jót, ha meg belovagol a királyfi, na, akkor majd szólok a Tindernek, hogy megrendezheti az esküvőm, amire volt már példa.
Az első nap izgalma ennyi: üzenet egy szál se, pedig tuti képeket raktam fel, de a bemutatkozó szövegemben elhelyeztem egy riasztó kitételt: a helyesírás nálam alap. Várok, hátha valakinek szintén. Ha nem, akkor ideje lesz macskát beszereznem a piacon, hiába félek, hogy valóban ketten maradunk. Szorítsatok, a B oldalnál már akadozva forog a lemez. Jövök nem sokára a fejleményekkel. Addig hímezem a menyasszonyi fátylam!
Folytatjuk…