Túl jó kislányokat nevelünk?

"A lányokat a 21. században még mindig arra neveljük, hogy ne vágjanak vissza, hogy hajtsák le a fejüket és haladjanak tovább az utcán, ha beszólnak nekik. Egy lány mindig legyen udvarias, illemtudó, és azonnal kettős mérce alapján mérjük őket, ha csúnyán beszél vagy iszik. Ha egy lány ittas, az undorító, ha egy fiú, akkor az vagány dolog. A káromkodás elfogadhatatlanabb, ha egy lány teszi, gondoljunk csak sok olyan eseményre, amelyben nehezen viseltük, ha egy nő szitkozódva mondta ki az igazat, míg a férfinál ezt határozottságnak tituláltuk."

Sokáig azok az elméletek voltak túlsúlyban, amelyek szerint nevelés gyakorlatilag mindenhatónak volt mondható. Azt hittük, neveléssel minden korrigálható, irányítható vagy megváltoztatható. Úgy gondoltuk, mindenki tiszta lappal születik, és olyanná lesz, amilyenné a nevelés teszi. Természetesen már régen tudjuk, hogy ez nem igaz. Az viszont tagadhatatlan, hogy a tanult minták sokban befolyásolják az emberek viselkedését, jellemét.

Első pillanattól kezdve a lányokat jó kislányoknak akarjuk nevelni. Tudatosan és tudattalanul is engedelmes, alkalmazkodó, sokat tűrő, szolid lányokat akarunk magunk körül, mert az évszázadok hagyományai ezt sugallják nekünk. Szeretnénk, ha a lányaink mindig kedvesek, elfogadóak és gondoskodóak lennének, hisz ez társadalmi elvárás. Arra viszont ritkán gondolunk, hogy mennyire fontos a mai világban, hogy egy lány meg tudja védeni magát, hogy képviselni tudja az érdekeit, hogy ki tudja mondani, ha bántják vagy méltatlanul bánnak vele. Most nem azokra a lányokra gondolok, akik a tévé képernyőjén a mocskos beszédet és az ostobaságot képviselik, közben fennen hirdetik, hogy ők dolgozó nők, vagy találnak olyan partnert, aki minden vágyukat teljesti. Az egy másik kategória.

 
 

Idővel azok a lányok kerülnek háttérbe, akiket mindenkor úgy szocializáltak, hogy csak akkor kaptak dicséretet, ha tudtak viselkedni, ha hallgattak a fájdalmaikról még akkor is, ha megalázták őket. Ezért is ér sokkal több kislányt, mint fiút szexuális zaklatás, abúzus, akár a buszon, villamoson, hogy ne beszéljünk az edzésekről, vizsgákról, táborokról és mindezek mellett a családról. Még mindig rengeteg lány kerül olyan helyzetbe, amikor testét tilos helyen érintik idegenek. Még mindig túl sok lány kap megjegyzést a külsejére, vagy közlik vele az utcán lépten-nyomon, hogy mit tudnának vele csinálni adandó alkalommal. Ezeket sajnos megszoktuk, és úgy teszünk, mintha természetesek lennének.

Az áldozathibáztatás napjainkban ugyanolyan erős, mint évtizedekkel ezelőtt, gondoljunk csak arra az egyszerű dologra, amikor az első mondatok egyike egy zaklatás vagy erőszak után, hogy biztosan rövid volt a szoknyája, vagy kivágott a felsője, netán kihívóan vislekedett. Ezzel nyíltan azt álltjuk, hogy a férfiaknak joguk van bármit tenni, mert nem tudnak állati vágyaiknak parancsolni? Régen bebizonyították már, hogy az erőszak, az abúzus nem kötődik oly mértékben a ruházathoz, a sminkhez, ahogy azt a legtöbben gondolják. Soha egy kislány nem öltözött még úgy, hogy egy férfinak joga lehessen őt emiatt megerőszakolni.

Ma, amikor azt hinnénk, hogy minden napvilágra kerül, mert a telefonok és az internet világát éljük, megdöbbennénk, ha tudnánk, hogy közvetlen környezetünkben, baráti  és családi körben hány meg hány gyerek, főként lány szenved az erőszakos és akaratlan érintésektől, simogatásoktól és egyéb durvaságoktól.

A lányokat a 21. században még mindig arra neveljük, hogy ne vágjanak vissza, hogy hajtsák le a fejüket és haladjanak tovább az utcán, ha beszólnak nekik. Egy lány mindig legyen udvarias, illemtudó, és azonnal kettős mérce alapján mérjük őket, ha csúnyán beszél vagy iszik. Ha egy lány ittas, az undorító, ha egy fiú, akkor az vagány dolog. A káromkodás elfogadhatatlanabb, ha egy lány teszi, gondoljunk csak sok olyan eseményre, amelyben nehezen viseltük, ha egy nő szitkozódva mondta ki az igazat, míg a férfinál ezt határozottságnak tituláltuk.

A lányok nem tündérbabák, hanem emberek. Ha azok lennének, akkor úgy kellene bánnunk velük, és nem kitenni őket annak, hogy a járműveken, az utcán és bármiféle megmérettetésen először is a külsejük miatt értékeljék őket. Persze, tagadhatatlan, hogy sokan előnyt kovácsolnak a külsejükből, de ez természetes. Viszont a nagy átlag szimplán elszenvedi a hétköznapok kritikáit, amely súlyos önértékelési zavarokat okoz náluk.

Ideje lenne megtanítani lányainkat, hogy egy ember nem attól különleges, hogy minek született, hanem azért, amit letett az asztalra. Ez nem függ a nemétől. Az határozza meg őt, mennyi tehetség, kitartás, erő és szorgalom van benne. Legalábbis jó esetben így kellene lennie.

Már egészen kicsi kortól el kellene mondanunk lányainknak, mindenféle álszemérmet félretéve, hogy a testük nem közpréda, nem kell hagyni, hogy mindenki megcsipkedje az arcukat, megsimogassa a fejüket vagy az ölükbe ültesse, hogy majdan annyit mondjon, milyen kedves ez a gyerek. Nem az a fontos, hogy a gyerek örökösen lázadjon minden és mindenki ellen, de a szófogadásnak is vannak korlátai. Hogy mikor és kire hallgat, az is egy tanulási folyamat része. Hogy kivel kedves és barátságos, szintén. Nem utasításra kell engednie magát puszilgatni, ölelgetni, ha egy család barát vagy rokon ehhez érez kedvet. Legyen joga elhúzódni, nemet mondani, és ha ezért kritikát kap, ne vegye fel.

Túl régóta neveljük már gyerekeinket megalkuvásra, mondván, ez a helyes. Legyen jó feleség, jó anya, és közben ne merje kimondani, amit gondol, amit érez, mert az nem elég nőies. Ha azt hisszük, hogy ezen a téren sokkal több változás történt az utóbbi években, mint gondolnánk, nagyot tévedünk. Legfeljebb országunk, világunk fejlettebb részében. Azokon a helyeken, ahol még erősek a hagyományok, ahol a lányok még mindig másodrendűek, szinte alig változott valami. Itt nem külföldre gondolok, hanem kis hazánkra.

Minden lánynak joga van úgy öltözni, beszélni, viselkedni, ahogy akar. Beszédének, viselkedésének következményeivel majd számol később, de ez mindennel így van. Életünk során gyakran kapunk pofonokat, gyakran kerülünk méltatlan vagy kellemetlen helyzetbe, de meg kell védenünk magunkat azoktól, akik ezért nőiességünkben próbálnak támadni. Sajnos, hiába beszélünk emancipációról, meg arról, hogy lám, már régóta vannak női focisták, bokszolók, tehát a világ rendben van, mind tudjuk, hogy ez közel sincs így. Nőnek lenni a mai világban bár csodálatos, még mindig sok hátránnyal jár. Amíg a férfiak rendelkeznek törvényileg a nők testéről, a benne lévő magzatról, amíg szülés közben az orvos még mindig megalázza a nőt, aki életet ad, addig nagyon sok teendőnk van ezen a világon.

Nem és nem kell mindenben engedelmes kislányokat nevelnünk. Jó embereket, okosakat, célratörőket és empatikusokat viszont jó lenne. És ekkor már teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány a gyerekünk. Ember legyen, ez a fontos. Mindenkor, minden időkben.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here