Nem bírtam tovább, el kellett köszönnöm. Már csak a bántás jut, és van az a pillanat, amikor az ember szíve annyira fáj, hogy nem bír küzdeni. A Rómeó és Júlia történet is kifújt három nap alatt, a mi kilenc hónapunk ahhoz képest a rekordok rekordja. Fájt így döntenem, de minden oldalról támadtak. Elmesélem, hogy kezdődött, és ítélkezzen mindenki. Legyek csak közpréda, csócsáljon meg és köpjön ki, aki úgy érzi, neki úgy jobb lesz.
Negyvenkilenc vagyok, régen matuzsálemnek számítottam volna ezzel a korral. Vagy meghaltam volna húszévesen szülés közben vagy utána nem sokkal. Most azonban élek, elváltam és jól vagyok. Azaz voltam, de csak addig, amíg nem tudtam, milyen gonoszak az emberek.
Hat éve dolgoztam a cégnél, amikor odakerült Bence harminckét évesen, borostásan, vidáman, tele élettel. Meg se fordult a fejemben, hogy bármi is lehet köztünk, hiszen tizenhét évvel fiatalabb volt, tele energiával, humorral, és persze a fiam is lehetett volna, ha korán szülök. Nem szültem korán, de van egy huszonnégy éves lányom, akit nagyon szeretek, de annyira fiatal még, hogy elítéli, amit nem ismer.
Jó hangulatú, kellemes helyen dolgozom, azaz dolgoztam, amíg a bomba nem robbant. A robbanást én magam idéztem elő, de a következményekkel ketten számolunk. Én úgy jártam be dolgozni, hogy jókedvű voltam, kreatív és sokat lehetett velem nevetni. Szerettem a közös programokat, a munka utáni beszélgetéseket, a bowlingozást, és a tényt, hogy nem utáljuk egymást a kollégákkal. Voltak köztünk addig is fiatalabb és idősebb férfiak is, jórészt leharcoltak, ahogy a nők se voltak modellek, de ez senkit nem érdekelt. Úgy hittem, bizonyos szintig kedveljük egymást, ami hatalmas áltatás volt. A vulkán forrongott, és ki is tört, amikor már elérte a kellő hőfokot.
Bence könnyedén beilleszkedett, hisz okos, intelligens, és szeret dumálni. Talán ez lett a veszte. Sokszor maradtam vele kettesben és mindig dőlt belőlünk a szó, de nem úgy ostobán, panaszkodva az élet kicsinyes dolgaira, hanem szóba került politika, irodalom, koncertek, bármi. Eszemben sem volt flörtölni vele, vagy eljátszani, hogy tetszik nekem, mert hogy tetszhetne valaki, aki ennyire fiatal. Persze láttam, hogy végtelenül figyelmes és jómodorú, de ez nem jelentett semmit. Túl voltam én már az olcsó romantikán és a hízelgő szavakon. Sokáig azt se vettem észre, hogy gyakran időzik a közelemben. Erre is más hívta fel a figyelmem, de kinevettem.
Kéthavonta egy pénteki napon nem rohantunk haza, hanem névnapoztunk a cégben. Ittunk, beszélgettünk, olykor kártyáztunk, vagy Activityztünk. Én Bencével kerültem párba, és azonos rugóra járt az agyunk. Meg is nyertük, és elkezdődött valami azon a napon. Hogy viszonynak vagy szerelemnek hívjuk, mindegy. Sem egyik, sem másik nem volt. Viszony azért nem, mert már a kezdet kezdetén tudtuk, hogy ez több, szerelemnek meg nem merem nevezni, mert gúnyosan az arcomba mosolyognak, akik hallják.
Negyvenkilenc évesen nem szerethetsz valakit, aki alig múlt harminc, de ez fordítva se jó. Ha ő akar és szeret téged, a körülötted élők állítják, nem normális, beteg és lehetetlen, hogy az ő korában ne találjon valakit. Főleg, ha kifejezetten jóképű, ahogy Bence.
Volt időszak, amikor nevettünk másokon. Megrántottuk a vállunkat, és kijelentettük, hogy teszünk rá, mit gondolnak mások. De ahogy múltak a hónapok, egyre keservesebb lett minden. Nehogy valaki azt gondolja, hogy a munkahelyen mi nyaltuk-faltuk egymást. Ott mindenki tette a dolgát, de nem kerültük a másikat, mert azt se akartuk, hogy feltűnő legyen. Próbáltunk teljesen úgy viselkedni, ahogy szoktunk. Ezt hívják naivitásnak. Ahol sok a nő, ott nem maradhat semmi titokban. Egyszer-egyszer összesúgtak mögöttem, aztán ketten szóvá tették, hogy nem vagy épeszű, hiszen mi lesz öt év múlva. Ő gyereket akar, miközben én majd a klimax hőhullámaival küzdök? Hogy vannak érzelmeink, hogy rosszul eshetnek ezek a mondatok, nem számított, csak az, hogy szétmenjünk.
Ha nem vagyunk egy pár, akkor a cég biztosan eredményesebb, mondogattam eleinte nevetve, de nem sokáig. Mivel nem hatódtunk meg a sok „jóakaratú” figyelmeztetéstől, eldurvultak a dolgok. Azzal kezdődött, hogy Alexa, a csinoska, aki a harmincat meg se közelítette, ráhajtott Bencére. Körülötte sündörgött, jelezte, hogy szívesen lenne vele egy csapatban, és ahogy csak lehetett, kellette magát. Néha nevettem rajta, máskor meg legszívesebben elsírtam volna magam. Bence azt mondta, az egész szánalmas, és ne törődjek vele.
Egyik nap találtam egy változókorról szóló füzetkét a székemen. Aztán egy síkosítót. Ez nagyon durva volt, hisz volt valaki, aki nem sajnálta a pénzt erre. Jöttek összevágott papírlapok, amelyeken az állt, hogy az öreg tyúk mellé nem kell fiatal répa, mert túlfő a levesben.
Legszívesebben felrobbantam volna, de csak behajítottam a fiókba mindent, és dolgoztam, ahogy csak tudtam. Pár hónap után Bence is kapott egy fenyegető levelet, amelyben közölte egy idegen, hogy ki fogják rúgni etikai vétség miatt, ha nem tér észhez. Ugyanezt én is megkaptam, de nekem már az is benne volt, hogy öreg vagyok új munkát keresni, térjek észhez.
Próbáltuk kinyomozni, ki lehet a dolgok mögött, de még azok se válaszoltak, akiket barátaimnak hittem. Közben kiderült, hogy fiatal szeretőmnek van egy súlyosan beteg öccse, akit ő gondoz, mióta meghalt az anyjuk. Apjuk rég elhagyta őket. Ha elveszíti a munkáját, nem lesz pénze a kezelésekre és a gyógyszerekre. Megijedtem. Próbáltam beszélni Bencével, de nem hagyta.
Szeret engem, mondta. Szeret velem lenni, szeretkezni meg pláne, és őt nem érdekli senki véleménye. Van nő, aki nem szívesen hallja mindezt? Ne legyünk álságosak, én is elájultam, miközben tudtam, hogy közeledik a vég. Jó volt együtt, életem legszebb és legszerelmesebb időszakát éltem, pedig veszekedtünk is. Azt akartam, értse meg, hogy szakítanunk kell, mert tönkre megy az élete. Nem hagyta. Alexa se adta fel, és hát ember legyen a talpán, aki vissza tud utasítani egy olyan testet, mint ő.
Szerettem a fiút, és nem szerettem jobban önmagam. Azt akartam, vége legyen, mert félő volt, hogy beleroppan. Velem még az utcán is nehéz volt megjelennie. Ki akar olyan nőt, akire azt mondják, milyen fiatalos az anyuka. Mondták, nem találtam ki. Ám ő nem jött zavarba, hanem belecsókolt a nyakamba, és hangosan röhögött mások döbbenetén. Talán túl hangosan. Megijedtem. Úgy éreztem, hazudik. Belefáradt, de gyáva szólni. Elkezdtem titokban figyelni. Minden mosolya mögött hamisságot kerestem. Amikor kettesben voltunk, felelősségre vontam. Közöltem vele, hogy nem hiszek neki, megjátssza magát, hiszen hogy szerethetne engem. Megdöbbent. Közülte, hogy nincs rá magyarázata, de szeret. Nem akar mást, csak engem. Szerettem volna hinni neki, de másnap kaptam egy fényképet róla és Alexáról. Épp puszit nyom az arcára. Nem lehetett félreérteni. Valaki a fiókomba csempészte azzal, hogy ideje kinyitnom a szemem.
Amikor megmutattam neki, kikerekedett a szeme, és közölte, hogy ő nem csókolgatta azt az ostoba libát, a kép hamis, vagy olyan szögből vették fel, hogy kompromittáló legyen. Mit mondhattam volna?
Amikor rosszabbul lett az öccse, és kevesebbet tudtunk találkozni, megijedtem. Bence jól keresett a cégnél. Nagy jövő állt előtte. Ezt a jövőt tette volna kockára miattam. Nem volt jó érzés. Szenvedtem és sírtam otthon. A lányom felkeresett és kijelentette, hogy szégyell engem. Hogy viselkedhetek ilyen ostobán, kiabálta. Nem vagyok már tinilány, hogy ily módon kapaszkodjak a szerelembe, ami nem is létezik. Próbáltam megszólalni, de nem ment. Szinte rám parancsolt, hogy fejezzem be ezt az eszement kapcsolatot. Amikor elment, úgy éreztem, igaza van. Aztán haragudtam rá, mert semmi köze az életemhez, minek zsarol? Majd belenyugodtam.
Nem mertem lépni…Személyesen semmiképp. Írtam egy mailt, ahogy a gyávák szokták. Azt hazudtam, nem szeretem és felmondtam. Ez utóbbi igaz volt. Be se mentem a holmimért, úgyse fontos, ami ott maradt. A felmondásom elfogadták, még a felmondási időt is elengedték. Talán tényleg a helyzet miatt.
Isten veled, fiatal szerető, suttogtam, amikor beültem a kocsiba és elindultam valahová messzire. A tenger mellé készültem, valahová Horvátországba egy szigetre, ahol kevés ember él…
Kép forrása: Pinterest
