Amélia
Életem legrosszabb napja volt a mai. Pedig milyen szépen indult. A tenger gyönyörű volt, csendes, öröm volt a fedélzeten sétálgatni. Már nem is voltam rosszul, sőt a kedvem is egyre jobb lett. Nem igazán akartam erre a hajóútra eljönni, de jóapám váltig unszolt. Azt mondta, ideje kimozdulnom, mert otthon savanyodom egy ideje. Ebben teljes mértékben igaza volt. Már nagyon untam a semmittevést, az olvasgatást, hímezgetni világéletben utáltam, a franciakisasszony locsogása meg az idegeimre ment. Hiába lovagoltam ki minden hajnalban, hiába kerestem járatlan utakat, már semmi nem tudott igazán lázba hozni. A lovaglás is untatott. Barátnőim több mérföldre éltek, pedig egy kis csevegés biztosan javított volna a kedélyállapotomon. A vőlegényemet fél éve nem láttam. Igaz, előtte se sokszor. Nála jelentéktelenebb külsejű ember nem volt a megyében. De a vagyona óriási volt.
Apám szerint a szépségemet ki kell használnom, amíg hervadásnak nem indulok, ezért bár hozományom nagyon csekélyke, Sir James mégis hajlandó volt feleségül venni. Hajlandó? Á, az ennél ez sokkal több volt. Rajong értem.
Amikor először meglátott, menten elpirult, hebegett-habogott, és percenként százszor elmondta, hogy nálam szebb nővel még nem találkozott. Ilyenkor csak mosolyogtam, és szemérmesen lesütöttem a szemem, ahogy ezt tanították nekem. Nehezemre esett. Tudtam, hogy a szépségemről mások is beszélnek. Selymes fekete hajam, égszínkék szemem sok férfit megbabonázott már. De az én szívemet még egy se ejtette rabul. Tizenkilenc éves vagyok, szabad, de nagyon vágyom már arra, hogy jöjjön egy igazi férfi, aki lángra lobbantja a szívem.
És eljött a mai nap. Ez a senkiházi Patkány Joe kapitány, ahogy ő nevezi magát, egyszerűen az egyik emberével ebbe a szánalmas kis odúba kényszerített. Elrabolt, mint valami kincsesládát. Azt mondta, sokat érek. Nem elégedett meg a rakománnyal, nem elégedett meg a győzelemmel és azzal, hogy megszégyeníthette apámat, még válságdíjat is követel. Legszívesebben belerúgtam volna. Megvetésem jeléül ránézni sem akartam, cinikus hangjától borsódzott a hátam. Patkány…Vajon honnan kapta ezt a nevet? Mindegy. Megvetettem az első pillanattól. Láttam, hogy apám fél tőle, de bennem egy szikrája sem volt a félelemnek. Azt gondoltam, nem merne bántani. Hallottam már róla eleget, tudtam, hogy könyörtelen, de azért azt nem gondoltam, hogy nőket bántana. Nem kell neki semmi más, ebben biztos voltam, csak a pénz. De ha apám, vagy Sir James értem jön, akkor biztosan megkeserüli ez a nyomorult. Lógni fog az első fán addig, amíg a hollók ki nem vájják a szemét. Meg is érdemli. Addig azonban ebben a bűzös odúban várakozhatok. Szégyenletes ragad minden és olyan kosz van, mint a legutolsó sikátorban, Londonban.
Patkány Joe
Három nap múlva kikötöttünk. A zajos és iegen szagos kikötőben az első dolgom volt Amélia Tanner apjának üzenetet küldeni. Jó vásárnak ígérkezett a lány. Nem sokat láttam az elmúlt időszakban. Amikor feljött a fedélzetre, mindig levegőnek nézett. Olyan rideg, olyan merev volt, hogy már nem is láttam szépnek. Próbáltam vele szóba elegyedni, de egyszavas válaszait megunva gyorsan magára hagytam. Megértettem megvetését, de akkor viselkedhetett volna kedvesebben, hiszen senki nem bántotta. Embereimnek megparancsoltam, hogy a közelébe sem mehetnek, senki nem illette mocskos szavakkal. Ha megjelent és végigsétált a fedélzeten, a matrózok nyála kicsordult.
Egyetlen kérése volt csak az elmúlt napokban. Fürdővizet kért minden napra. Ilyet meg ki hallott a tengeren? Elmondtam neki, hogy az édesvíz a legnagyobb kincs a hajón. Nem szoktuk pazarolni. De aztán meggondoltam magam és vitettem a kabinjába. Szemmel láthatólag megörült neki. Ekkor láttam először mosolyt a szemében. Ahogy kikötöttünk, úgy döntöttem, felkeresem a Büdös Macska fogadót. Az volt az egyik legmocskosabb hely, ahová eddig elvetődtem életem során. Nem a kocsma volt az, hanem az ottani emberek. Még az aljasokból is a legaljasabb fordult meg ott az ivóban. A késelés mindennapi esemény volt, de egyéb tivornyák, üzelmek, emberkereskedelem sem állt távol a tulajdonosától. Vaskezű Tom az anyját is eladta volna egy jó üzletért. A feleségét meg pláne.
A Büdös Macskában most is állt a bál. Már a sarokról hallottam, hogy az élet a régi kerékvágásban folyik. Amikor be akartam lépni a korhadt faajtón, egy férfi esett ki rajta, s rögtön hányni kezdett. Na, helyben vagyunk, gondoltam derűsen. A falak barnák voltak a mocsoktól, az asztalok ragadtak az izzadtságtól és zsírtól, mégis valamiféle otthonosság áradt a helyből. Sok jó üzletet kötöttem már itt. Egyiket sem bántam meg. Szétnéztem, szabad hely egy szál sem volt.
– Tom! –ordítottam – Helyet egy meg egy korsó bort!
Vaskezű Tom úgy ugrott, mintha karddal bökték volna meg a hátsóját. Ez azért se volt kis dolog, mert volt vagy mázsa és egy fél. Az egyik asztalról lesöpört két matrózt, akik nem is vették észre, hogy már nem ott alszanak, majd fekete rongyával letörölgette és szolgálatkészen közölte:
– Isten hozta Joe kapitány! Foglaljon helyet! Hozok a legjobbik boromból, nem fog csalódni.
Ezt már ismertem. Azt jelentette, hogy csak negyed része lesz víz, nem a fele.
– Egy kis harapnivalót is, Tom! – tettem hozzá. – De ne az egyhetes csirkéből, mert megnyúzlak!
– Hogy gondolhat ilyet kapitány? – méltatlankodott. – Azonnal süttetek az asszonnyal egy kappant.
Szétnéztem. A fogadó tele volt olyan emberekkel, akiknek a kés volt a legjobb barátja. Ittak, kártyáztak, és ledér nők dörgölőztek hozzájuk némi apró reményében. Az egyik sarokban egy csuklyás idegen ült, igencsak takarta az arcát. Egészen a kupájába mélyedt, fel nem nézett egy pillanatra se. Azonnal megismertem. Barbár Greg volt. Valaha rég a legjobb cimborám volt. Néztem robosztus alakját, ülve sem tűnt gyenge embernek. Mivel szemmel láthatólag nem kívánt társaságot, gondoltam, jobb, ha megkímélem az enyémtől. Különben is mit mondhattam volna neki ennyi év után? Ahogy így morfondíroztam, lassacskán mégis felemelte a fejét, és fekete szemeivel egyenesen rám nézett. Nem mosolygott, de nem is készült ölni.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
