Rohanvást érkezik, mégis ott az arcán az a leradírozhatatlan csibészes mosoly, mikor meglát. Egy kis étterem teraszára ülünk beszélgetni, ezen meg sem lepődöm, hiszen Kiss Endi ugyanaz az egyszerű srác maradt, aki volt hosszú évekkel ezelőtt, mikor feljött Pestre, hogy megvalósítsa az álmát: zenész akart lenni. Ám azóta sok év eltelt, és ma már nemcsak a zene teszi teljessé az életét. Kíváncsi voltam rá, hogy vajon 2018-ban, negyvenen túl, hogy látja a körülötte lévő világot. Vele beszélgettem a lányairól, a férfi-nő kapcsolatáról és arról, hogy hogy van mostanában.
Sz.L. : Mit gondolsz a női és a férfi szerepekről a 21. században? Hiszel-e az emancipációban, mint férfi?
K.E. : Én, mint hímsoviniszta férfi, beszéljek erről? (nevet) Elnézést minden hölgytől, de én nem szeretem, ha megcserélődnek a szerepek. Vegyük sorra, hogy mi a férfias, és mi a nőies. Teljesen összekuszálódtak a dolgok, sok férfi nőies lett. Én egy glam metalból jövő ember vagyok, akinek ki van festve a körme, melírozott a haja, de kedvelem a férfiszoknyákat is. Mégis azt mondom, hogy ezek mellett mégis férfias férfinak érzem magam, főleg belülről. Igazi hetero férfi vagyok, aki imádja a nőket, néha túlzottan és túl változatosan is, de most nem a külsőségekre gondolok. Azt vettem észre, hogy a férfiak elnőiesedtek, a nők meg megférfiasodtak. Ez jó is, és rossz is.
Sz.L. : Mennyire hibáztatod a világot ezért?
K.E. : Nem hibáztatok senkit. Én boldog ember vagyok, és jól érzem magam a bőrömben. Nem bánt ez engem, nincs vele bajom, mindenki úgy él, ahogy akar. De a nők igenis kemények lettek, mindenféle tekintetben. Van ennek jó oldala is, nagyon talpraesettek. Sok férfi ezzel nem tud mit kezdeni, főleg a gyengébb férfiak, akik nem annyira talpraesettek. Azok elvesznek ebben a témában, és azt veszem észre, hogy ezek a férfiak elnyomottak, nem ők a falkavezérek.
Sz.L. : ….és ez nincs így jól?
K.E. : Ha nekik jó, biztos jó, ám én azt veszem észre, hogy mégsem. Mert a nők az ilyen rosszfiúkat keresik, mint én, mert pont az hiányzik nekik, amit otthon nem találnak meg, nem kapnak meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden férfinak úgy kell élnie, mint én, végképp nem. Sőt. De szerintem egy nő legyen nőies. A férfi pedig maradjon férfi. Én a kapcsolataimat is így élem. Nálam a nők női szerepben játszanak, ami nem elnyomást jelent, nem azt jelenti, hogy nem lehet akarata, önálló véleménye, és ne vihetne végbe bármit, amit akar. De ettől függetlenül, én vagyok a főnök.
Sz.L. : Hiszel-e a férfi és nő közötti barátságban? Karinthy elhíresült mondása: „Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, akkor miért nem?”
K.E. : Nagyon hiszek abban, hogy létezik férfi és nő között barátság. Szerintem barátság nélkül semmilyen kapcsolat nem működik. Ez alap. Egy szerelmi kapcsolat sem működik, ha nincs benne barátság. A szerelem elmúlik, szétpukkad, aztán azért vannak rosszban a felek, és nem beszélnek soha többé, mert nincs benne mélyebb kapcsolat. Ha gyerekek vannak, még rosszabb, mert akkor a gyereken töltik ki ezt a sztorit. Két anyától van három gyermekem, úgyhogy saját tapasztalatomról tudok beszélni. Mind a két nővel nagyon jó barátságban vagyok, imádjuk egymást, és számíthatunk egymásra.
Sz.L. : Tehát ha a kapcsolatban nem lett volna a barátság, akkor nem működne így.
- E. : Egyáltalán nem. Ahogy a párkapcsolathoz, a szüleinkkel való viszonyhoz is kell a barátság. Ez a kötődése a világnak. Az érzés. Szóval én hiszek a férfi-női barátságban, az összes nővel, akivel akár lelki akár szexuális kapcsolatom volt, a mai napig is barátok vagyunk. Hála isten, jó sok volt.
Sz.L. : Mi a legfontosabb érték számodra egy nőben?
K.E.: Mindenképpen a lelke. Hosszútávon. Rövidtávon teljesen más a fontos.
Sz.L. : Tehát nem elég a szép pofi, nem elég az, hogy dekoratív legyen. A lelke legyen értékelhető a számodra.
K.E.: Csakis. A belső nélkül nem létezik. Ha igazi kapcsolatokról beszélünk, akkor végképp nem. Az, hogy egyéjszakás kapcsolatok vannak a világban, az természetes. Mindig is voltak. De ott az ember nem keresi a lelki dolgokat, és már másnapra kiderül, ha az nem lesz oké a továbbiakban. Minden emberben a belső a fontos. A barátságnál főleg. Fontos, hogy mennyire lehet megbízni a másikban. Mennyire szerethető az ember. Ma már a férfiak sem szeretik a buta kiscsajokat, legyenek bármilyen szépek.
Sz.L. : És a mai nőkben a hagyományos értékek, mennyire fontosak a számodra? A családon kívül, a háztartás vezetése, értéket képvisel a számodra? Ha ezzel kiegészül egy nő pozitív lelke?
K.E. : Hogyne. Bár a mai világ kicsit más, mégis ez a hölgyek dolga, de mi férfiak is segítsünk be egy kicsit. De ne cserélődjenek fel a szerepek. Mert egy férfinek nagyon jól esik, ha egy hölgy tud főzni, és tisztán tart mindent.
SZ.L.: Három lányod van. Milyen nevelési elveket vall egy rocker? Van nevelési szisztémád, vagy csak lazán, szabadon neveled őket? Mivel lányokról van szó, nyilván a féltés is meglehetősen erős egy apa részéről.
K.E.: Én a végletek embere vagyok. Lazán kezelem a dolgokat, de nem úgy lazán, hogy le van tojva az egész, hanem úgy, hogy én másfajta elveket képviselek, mint más. Én boldog embereket szeretnék nevelni belőlük. Én nem kínzom őket, hogy tanuljanak meg mindent, de ha mondjuk, elkezd sírni valamelyik, hogy… mondok egy példát. Ha Kiára sír, hogy az angol neki még nem úgy megy, ahogy kellene, mert új iskolába került, és az előző suliban nem volt ilyen erős az angol, akkor én megnyugtatom. Röhögök rajta, és mondom neki, hogy soha nem foglak érte lecseszni, ha látom, hogy tanulsz, és akarod, de nem úgy sikerül. Nem fogom őket kínozni semmilyen értelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy engem nem érdekel a tanulás, ám azt szeretném, ha ő boldog lenne.
A másik, hogy én hiszek a szeretetben. Nagyon. Amióta megszülettek a gyerekeim, átnevelődtem általuk. Egy önző parasztból csináltak egy sokkal jobb embert. Már nem vagyok annyira öncélú, sőt, csak ők vannak az első helyen, és anyukám.
Az ember nem változik. A vénánk az ugyanaz. A rock and roll embernek különleges vénája van. Zenélek, bohém művész vagyok, de közben bekerült a vérembe a gyerek, és tényleg majdnem minden megváltozott. A rock and roll ugyanúgy jelen van az életemben, de sokkal kevesebbet tűnök el, és nem úgy mulatozok, mint régen, és sokkal többet jelent, ha velük vagyok. A gyerekeim a mindenem. Hiszek az ölelésben, ami ösztönösen jön, Össze vissza csókolgatom őket! Szerencsére most még bírják (nevet) 7, 10, és 12 évesek, de lassan majd ezért elküldenek a p…ba engem, de addig én ezt ki akarom használni, hogy megtehetem. És azt akarom, hogy mindig tudják, számíthatnak rám. Azt is tudják, hogy én nem az az apa vagyok, hanem másfajta apa. Egyik oldalról talán rosszabb, mert a tipikus apák talán komolyabbak, én a másik oldal vagyok, bohóckodok velük. Kitalálták, hogy én szinte olyan vagyok, mint egy anya. Ha valahol valamilyen program van, ahova általában az anyák mennek, ott én is ott vagyok, és rajtam kívül egy apa sem. Az egész életükben részt akarok venni.
Sz.L.: Te kiemelt szerepet szentelsz az édesanyádnak. Ezt mindenki tudja rólad. Mit tanultál édesanyádtól, amit a saját gyermekeid nevelésében is felhasználhatsz?
K.E.: Mindent neki köszönhetek. 11 éves koromig szinte ketten éltünk, hiszen a szüleim két éves koromban elváltak. Így felnőtt korban tudja az ember, mert kitárul a látóköre, hogy mennyi mindent köszönhetek neki. Azt is, hogy zenész lehetek. Ő mindig hagyta, hogy azt csináljam, amit akarok, és ha ő ezt meggátolta volna, akkor lehet, hogy nem lettem volna zenész. Egyke gyerek voltam, és édesanyám elkényeztetett. Szóval lehet, hogy rosszul nevelt, talán van benne igazság, lehet, hogy a nőkkel való kapcsolatom nem ilyen lenne amilyen, ha nem így történik. Mert az életemben mindig olyan nőket találtam, akik ugyanúgy elkényeztettek engem. Ezt ők be is vallják. A gyerekeim anyja Verácska is, így hogy túl van rajtam, ő mondta, hogy én éltem, ahogy engedte a sors, ő volt az, aki ezt engedte, hogy mindent megtehetek. Édesanyámnak köszönhetem, hogy nem felejtettem el, hogy én mindig egy őszinte parasztgyerek voltam, és az is maradtam. Tudom hol tartok, és honnan jövök. Nincs különbség ember és ember között, egyformák vagyunk, és senki nem több a másiknál. Aki ezt elfelejti, azokkal igen nagy baj van. Hogy legyek hálás az életemért. Mindenki tegye össze a két kezét, és ne felejtsen el hálásnak lenni, azért amije van. Soha nem kell visszaélni senkinek azzal, amit elért. Ha bárki felmegy a színpadra, bármit csinál a munkájában, abban próbáljon meg kiteljesedni, de ha onnan lejött, kilépett az ajtón, nem kell játszania magát. Amit tesz, abban mutassa meg, mit tud. 81 éves a mama, akinek én mindent köszönhetek, ezt is, hogy így gondolkodom.
Sz.L. : Van valami olyasmi, amit te kifejezetten alkalmazol a lányaidnál? Azt hogy ilyen elfogadó vagy, kényeztető vagy, de van-e valami konkrét dolog, amikor rádöbbentél, hogy na, anyu is éppen így csinálta velem?
K.E.: Mindaz, amit elmondtál. Talán még a fejlődést. Úgy születtünk, hogy folyton fejlődnünk kell. Hogy úgy menjünk majd egyszer el, hogy addig minél jobbá fejlődjünk. Persze próbálom kiszűrni a rossz dolgokat, amiket esetleg anya csinált, de ami nem feltétlen rossz. Mondok egy példát: féltem a gyerekeimet, ám én nem akarom túlfélteni őket. Anyám azt mondta, hogy ne menjek bele még egy bokáig érő vízbe se, mert megfulladhatok, mert ő nem tudott úszni. Ezt én nem így csinálom. Például lovastornára járnak a lányaim, amit látva én majdnem besz…k, de hagyom őket, hadd csinálják. Ezzel én is fejlesztem magam. És igenis meg kell csinálni olyan dolgokat, amitől az ember parázik.
Sz.L. : Szeretnél-e egy olyan férfit a lányaid mellé, mint amilyen te vagy? És most nem a nőügyeidre utalnék, inkább arra, hogy a bensőd rendben van-e annyira, hogy ilyen férfi legyen a lányaid mellett, mint amilyen belül te vagy igazán?
K E.: Ha erre utal a kérdés, akkor nem akarok nagyképűnek tűnni, de igen. A lelkem nagyon rendben van, ettől függetlenül a hibáimat mindig elmondom. Ha például jön egy hölgy, akkor én mindig elmondom, hogy én ilyen vagyok. Nem kötelező velem lenni. Ott a színpad, és én még fiatalnak érzem magam, minden tekintetben, és igenis, ilyen férfit szeretnék a gyerekeimnek, mert én őszinte ember vagyok, és bevállalom, hogy ilyen vagyok. Őszinteség, és jólelkűség. Hát miért ne akarnék őszinte és jólelkű embert a lányaim mellé?
A szeme mosolyog. Az ő életének színpadán a gyerekei a főszereplők, és ő ül a közönség soraiban, mint rajongójuk. Azt hiszem, elmondhatom, hogy mióta apa lett, igazzá vált a mondás: akasztják a hóhért.
Köszönöm az interjút Kiss Endi!
Szegő Lindi
