„És holnap újra visszatérek a Morton villába.”
A történet további részéit itt olvashatod
Vasárnap korán keltem, hogy minél előbb a villába érjek. Gondoltam hátha Mrs. Mortonnak szüksége van valamire, és így újra szóba elegyedünk, esetleg elárul még valamit Erikről.
Az éjjel alig bírtam elaludni, egyfolytában azon gondolkodtam, hogy tudok abból a slamasztikából kikeveredni, hogy szemlátomást kezdek belezúgni a főnökömbe. Akinek amúgy van barátnője, és aki nem mellesleg meseszép, és valószínűleg gazdag is, bár igaz, hogy az ágyát nem osztja meg vele. Ami amúgy furcsa, de mindenkinek van valami heppje.
Ettől függetlenül ismertem már magamat, és tudtam, hogy egy sima elhatározás nem lesz elég, tudnom vagy látnom kell valamit, hogy ki tudjak ábrándulni Erikből. Ezért gondoltam azt, hogy megpróbálok beszélgetni Mrs. Mortonnal, hátha megtudok valamit még Erikről, ami segít abban, hogy kiverjem a fejemből. Tudom ez hülyeség, de egy próbát megér. Mert lássuk be egy kb. 193 cm magas, zöld szemű, barna hajú, sportos, jóképű férfival kapcsolatban megfogadni azt, hogy akkor nem gondolok rá többet, és nem érzek semmit irányába ettől a szent pillanattól fogva, nos, az olyan, mint halottnak a csók.
Oké, nagyjából én értem a terv lényegét, irány a villa.
Meglepetésemre, Mrs. Mortont a konyhában találom és nem mellesleg úgy néz ki, mint valami divatmagazin sportrovatából előlépett modell. Babarózsaszín melegítője álom jól állt kecses vékony testén, haja egyszerű lófarokba volt kötve, sminkje nagyon szolid volt, és csak pont annyi, hogy kihangsúlyozza zöld szemeit. Nyakába törülköző…, és éppen egy üveg narancslevet próbált egy húzóra lehajtani. Valószínűleg futásból vagy a konditeremből érkezett éppen. Mikor beléptem, csak az ujjával intett, amitől megmerevedtem, és készséggel vártam, hogy elfogyassza a gyümölcslevet, ami szemmel láthatólag a szomjanhalástól volt hivatott megmenteni.
– Jó reggelt Annabella! – üdvözölt harsányan és vidáman, bár kissé kifulladva.
– Jó reggelt Mrs. Morton!
– Jajj ne, Annabella kérlek, hogy hívj Sylviának, utálom, ha olyanok hívnak Mrs. Mortonnak, akiket kedvelek – mosolygott rám pajkosan, majd még a maradék narancslevet is eltüntette az üvegből. Tetszett, hogy most a laza, kissé gyerekes oldalát látom Sylviának, és nem a dívát, aki előkelően bevonul egy étterembe.
– Milyen volt a tegnap estéje?– kérdeztem kissé meggondolatlanul, amire Sylvia kérdőn, de még mindig mosolyogva nézett rám.
– Elnézést, csak tegnap este láttam, ahogy belép a Georgous-ba, és gondoltam megkérdezem, hogy érezte magát.
Próbáltam kikecmeregni abból, hogy megint előbb járt a szám, mint az eszem.
– Óhh, nagyszerű este volt, pár régi baráttal összefutottam egy kellemes vacsorára, már nagyon hiányoztak az itteni ismerősök, a pletykák, a hírek és az irigykedő tekintetek.
Hangja lelkes volt, és szemlátomást remekül szórakozott tegnap este, amire szívesen emlékszik vissza.
– Carolin barátnőm is eljött, aki köztudottan majd meg pukkan, hogy nem árulom el neki a plasztikai sebészem nevét, pedig szegényre nagyon ráférne egy alapos ráncfelvarrás, és hogy valaki kijavítsa azt a rengeteg bakit, amit az álla, és a homloka között vétettek.
Meglepődve néztem rá, próbáltam nem vigyorogni, de mivel látta, hogy igyekszem visszafogni magam, hangos nevetésbe tört ki, amihez végül én is csatlakoztam. Imádom ezt a nőt.
– Jajj Annabella, ne öregedj meg, vagy ha mégis, akkor azonnal szerezz be egy gazdag férjet, és egy kiváló plasztikai sebészt!
Közben észre se vettem, hogy tojást és sajtot vett elő, és már üti is össze a sajtos omlettet a tűzhely fölött.
– Annabella hány tojásból kéred a reggelit?
– Jesszusom Mrs. Morton… illetve Sylvia, nem kérek, köszönöm szépen, már reggeliztem.
Persze ekkor hangos korgással leplezett le a gyomrom, amit valószínűleg még Gordon is hallott a kisházban, így Sylvia is elmosolyodott.
– Nos ahogy hallom, nem eleget… Szóval, hány tojást tudsz befalni? Csak omlettet tudok készíteni, a fiammal ellentétben, de azt remekül csinálom.
– Kettőt kérek, köszönöm – mondtam kicsit pironkodva, de teljesen feladva, hogy vitába keveredjek Sylviával. Ahogy Erikkel sem érdemes, úgy az anyukájával sem. Valószínűleg a Mortonok megszokták, hogy az van, amit Ők akarnak.
– Nem érdemes velem vitatkozni Annabella, ahogy Erikkel sem. Ez egy jó tanács a jövőt tekintve – mondta mosolyogva, miközben azon gondolkodtam, hogy az előbb gondoltak csak a fejemben hangoztak el, vagy megint ki is mondtam. A fenébe, ez a nő gondolatolvasó. De kedvelem. Nagyon is.
– Na és mesélj Annabella, van barátnője a fiamnak, vagy nekem kell most már valami rendes lányt kerítenem neki.
Ebben a pillanatban ment félre egy pici rántotta, és döntött úgy, hogy az életemre tör. Miután kiköhögtem magam, valószínűleg hulla vörösen kezdtem el makogni Sylviának.
– Nos… én nem tudom, hogy Mr. Mortonnak van e valakije, én még nagyon nem láttam senkit itt. Illetve… volt egy hölgy vendége egy éjszakára, de másnap már el is ment, amikor Ön érkezett… De nem mutatkozott be, csak egy pillanatra láttam amikor elment Mr. Mortonnal.
– És együtt aludt ez a rejtélyes hölgy a fiammal?
– Tessék? – kérdeztem valószínűleg hulla vörösen és zavartan Mrs. Mortontól.
– Együtt aludt a fiammal? Már úgy értem, hogy az éjszakát a fiam hálószobájában töltötte, vagy használta a vendégszobát alvásra a hölgy…
Arcán huncutságot láttam, szemmel láthatóan szórakoztatta, hogy majd elsüllyedek zavaromban, de érdekelte is a titokzatos vendég.
– Igen, a hölgy használta a vendégszobát – mondtam kissé nyugodtabban már, és kíváncsian, hogy ezt honnan tudta.
– Szőke volt, agyonsminkelt, és vézna? – kérdezte még mindig kaján vigyorral az arcán.
– Nos, nagyon szép volt, és igen szőke volt, de nem tudom, hogy milyen testalkatú, mert Mr. Morton kocsijában ült, és mint mondtam csak egy pillanatra lá….
– Hmm, nem érdekes. Azt hiszem tudom kiről van szó, de nem veszélyes.
Ezzel a témát le is zárta látszólag, és vissza is fordult az omletthez.
Nem tudtam erre mit válaszolni,
így inkább próbáltam a reggelire koncentrálni, és nem megfulladni egy újabb falattól.
Mrs. Morton inkább a tegnap estéjének részletes ecsetelésébe kezdett, nagyon élvezte, hogy a barátai kíváncsiak voltak rá, és mindenki eljött a vacsorára. Mindenkiről volt valami titkos bennfentes pletykája, amit elmesélt, én pedig remekül szórakoztam a vidám, cserfes nőn. Aztán Gordon jelent meg az ajtóban, amire Sylvia pánik szerűen felpattant, és elsüvített a szobája irányába, hogy valami „göncöt” felkapjon, hiszen késésben volt a masszőrétől, ami kész katasztrófa.
Én addig készítettem egy kávét a sofőrnek, és finoman érdeklődtem, hogy van, és vártam, hogy szóba hozza-e Annát. De Gordon úriember volt a javából, és nem említette, hogy beszélt a nagynénémmel.
Nemsokára tornádóként süvített végig Mrs. Morton a házon, hogy nem találja a telefonját, és hogy azonnal segítsek neki megkeresni, és most már tényleg késésben van. Persze a telefont megtaláltuk a kanapén, így Mrs. Morton már rohant is kifele a limuzinhoz, ahol az ajtót már Gordon tartotta türelmesen, és zárta rá, hogy minél előbb indulhassanak.
A ház hirtelen csendes lett és hatalmas. Néztem a felfordulást a nappaliban, amit a telefonkutatás eredményezett és szépen lassan összepakoltam Sylvia után.
Az időjárás úgy döntött, hogy még talán egy utolsó rohamot indít a város ellen, és hatalmas pufók pelyhekben kezdett esni a hó. Gyönyörű volt, ahogy a ház parkja szépen lassan fehér hórétegbe borult, és minden csendes és puha lett.
Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve a kisház melletti fatárolóhoz szaladtam, és megküzdve a rozsdás zárral, pár fahasábot felnyalábolva tértem vissza a házba. Botorság, hogy azt a gyönyörű kandallót nem használják. A fahasábokat szépen lepakoltam a kandalló mellé, és elindultam egy kis papír után. Nem sokáig kellett kutakodnom, a város napilapját rendszeresen a postaládába tuszkolták, Gordon pedig minden reggel a hall kis asztalkájára készítette a napi postával együtt. A régi újságokat a konyhában egy papírdobozban gyűjtöttük, amit bizonyos időnként Gordon a szelektív hulladékba nyugdíjazott. A konyhában kedvemre válogathattam a régi újságok között, nem vacakoltam sokat, egy pár lappal, és egy doboz gyufával visszaszaladtam a nappaliba. A papírt összegyűrögettem, a fahasábokat pedig rápakoltam.
A kis tábortüzemet meggyújtva, lelkes fújogatásba kezdtem, és figyeltem ahogy a lángok elkezdik nyaldosni a fát minden irányból. Apró füst csík tűnt fel, majd egyre izmosabbá vált, ami először a kandalló kéménye felé kígyózott, majd valamiért visszafordult és a nappaliba kezdett el ömleni. Pánik kezdett el úrrá lenni rajtam, miután érzékeltem, hogy a kiszáradt fa egyre jobban lángba borul, de valamiért a füst nem megy ki a kéményen keresztül, hanem a nappalit árasztja el. A szúrós füst már marta a torkom, egyre jobban köhögtem, és próbáltam a piszkavasat leszedni a tartójáról, hogy a fahasábokat kicsit szét tudjam tolni. Miután leküzdöttem a vasat a helyéről egy kézzel, mivel a másikat a szám elé szorítottam, hogy ne fulladjak meg, a fahasábokat próbáltam széttúrni, mikor az egyik kifordult a kandallóból és a maradék papírhalomra esett. Azonnal lángra kapott. A pánik most már kezdett elhatalmasodni rajtam, amikor erős kéz markolt meg és rántott a kanapéra.
– Annabella! Mi a frász folyik itt?!
Erik a kandallóhoz rohan, valamit babrál a kandalló oldalában, miközben a lábával próbálja eltaposni a meggyulladt papírt. Én folyamatosan köhögök, szememet csípi a füst és ömlik a könnyem, így fátyolpapíron keresztül látom az eseményeket. Erik az égő hasábot egy hatalmas vas csipesszel visszadobja a kandallóba majd a nappali tolóajtaját teljesen elhúzva hagyja, hogy a füst kifele, a hó pedig befele áramoljon.
Szeme villog, és engem néz, a rágóizmai megint kidudorodnak kétoldalt az arcán, ez semmi jót nem ígér.
Úristen! Majdnem felgyújtottam a Morton villát!
Folytatás csütörtökön
fotó: Pinterest
