Hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a verbális bántalmazást kisgyerekkorban. Ha a gyerekek verekednek az óvodában, iskolában, mostanság azonnal lépünk. Általában két tábor létezik. Az egyik, aki azt tanítja gyerekének, hogy védje meg magát, ha ütik, a másik viszont határozottan ellenzi az erőszak minden formáját, ezért szóbeli egyezkedésre, feddésre törekszik. Van egy altábor is, amelynek tagjai agresszívek, kötekedőek, és támogatást is kapnak a család felől, mondván, ilyen a világ, nem lehet puhánynak lenni. Velük a legnehezebb szót érteni, mert minden olyan rúgást, ütést kicsinek, jogosnak vélnek, amit a gyerekük ad, ám, ha kapja, akkor azonnal mélységesen felháborodnak és csapkodják az asztalt.
A szóbeli bántalmazás nem látványos, de sokkal nehezebben gyógyuló sebeket okoz. A felnőttek, akik hamar elfelejtik, hogy voltak gyerekek, a panaszokat hallva, gyakran mondják, hogy ne törődj vele, menj onnan, engedd el a füled mellett, mert nem számít, és nagyot tévednek. Egy osztályközösségen, iskolán belül igen nehéz elkerülni a bántalmazót. Már alsóban elkezdődnek a játszmák. Most erről szeretnék bővebben írni.
A szülők számára ismeretlen és felfoghatatlan, milyen módon képesek gyötörni egymást a gyerekek. Különösen a lányok. Jó esetben elsőben és másodikban még remek kis közösségekben játszanak, futkároznak, és lefoglalja őket a tananyag, de harmadikban, a kiskamaszkor megjelenésével hirtelen felfigyelnek egymás külsejére, ruházatára. Hihetetlen, hogy egy 9-10 éves már társa ruháinak márkáival foglalkozik, de cseppet se ritka. Azt is figyelik, ki hányszor veszi fel ugyanazt a holmit, kinek mennyi pólót, nadrágot vesznek, vagy milyen menő a táskája vagy egyéb felszerelése. Nem egyszerűen azzal intézik el, hogy becsmérlik a kevésbé menő cuccokat, hanem összesúgnak az áldozat háta mögött, kigúnyolják, és közlik vele, hogy nem lesznek a barátai, mert a ruházata ócska (ez nem a használtat jelenti jelen esetben, hanem a nem aznapi divatot!), de ennek ellenkezője is előfordul: amikor valakinek túl sok szép holmija, és az irigység előtör a társaiból. Mondhatnánk, hogy mindez lényegtelen, de ha megtapasztaljuk, hogy gyerekünk magába roskadva ül otthon, nem hajlandó beszélni, panaszkodni, de látjuk rajta, hogy fáj a szíve, már nem tűnik gyerekesnek, amit nap mint nap kap az iskolában. A lányok különösen jól értenek ahhoz, hogy bandákba verődjenek, beszólogassanak egymásnak. Ma már nem érdem kiváló tanulónak lenni, sőt sértés is, és sokan szenvednek attól is, hogy ötösöket kapnak, és emiatt közösítik k őket. Azt mondják, lúzerek, túlságosan igyekeznek, miközben sokkal érdekesebb dolgok vannak a TikTokon.
Hangsúlyozom, itt még bőven alsósokról beszélünk, később mindez méginkább felerősödhet. Mostanában a mobilok elterjedésével még azokon keresztül is folyhat a bántás odahaza is, mert nem hagyják abba, és a gyerekeknek még otthon sincs nyugalmuk, különösen akkor, ha a szülő úgy dönt, hogy beleavatkozik, és ő maga csetelget, vagy üzenetekkel bombázza lánya barátnőit. Ezt követi az, amikor a szülők egymásnak ugranak, és megpróbálják érzékeltetni, hogy az ő kicsikéjük tökéletes, a másik nem, és ebből alakul ki a konfliktus. Egy szülő sose lehet tisztában azzal, mivel kezdődik egy vita vagy konfliktus gyereke mindennapjaiban. Ő már a csiszolt változatot kapja, és természetesen hajlik arra, hogy a sajátjának higgyen. Kevesen képesek átlátni a helyzetet, és ha képesek is, nem feltétlenül akarják. Így a problémák homályos tükörben való megoldása szinte lehetetlen.
Következik a fenyegetés, az érzelmi zsarolás, vagy eltiltás egyik-másik baráttól, ami megint csak a felnőtt szemében megoldás. A gyerek minden nap azonos közösségben van, lesi, figyeli a másikat, résen van, és vagy ő támad, piszkálódik, vagy újra meg újra elszenvedi a szépen elszállónak mondott szavakat, amelyeknek a nyomai nem láthatóak. Mindez a fiúk körében ritkább, ők még fociznak, túrják a földet kincsek után, és egy-két főnökösködőt leszámítva nem törődnek a külsőségekkel.
Az a kérdés, mit tehet az a szülő, akinek a gyereke minden nap kesereg, szomorúsága látványosan rontja az eredményeit és hasonlók. Nekifuthat egy-egy beszélgetésnek, amelyben tisztázza a helyzetet más szülőkkel, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a másik fél erre ritkán nyitott, és védi az igazát, miközben egyik szülő sem tudja, honnan indult a konfliktus. Így mindenki azt hiszi, neki van igaza. Az eredmény vagy a változás lehetőségének elmaradása szinte borítékolható.
A másik eset az, amikor a saját csemeténkkel beszélgetünk, és megpróbáljuk megerősíteni lélekben. Pokolian nehéz, mert a gyerek minden beszélgetés ellenére kapaszkodik az őt szóban támadóba, és képes másnap azt mondani, hogy kibékültek és örök barátok, miközben harmadnap kibőgött szemmel jön haza. A bántalmazás pszichológiája segít megérteni ezt, bár nehéz elfogadni.
Egy kislány mást se akar, minthogy része legyen a közösségnek, miközben szeretné a saját képére formálni, vagy vezetni, esetleg szimplán beolvadna. Eközben mindenki más ugyanezért küzd, és sértések, piszkálódások ide vagy oda, senki nem akar a körön kívül lenni. Ilyen az emberi természet. Meg kell tanulnunk már igen korán, hogy nagy-nagy súrlódások, viták, és fájdalmak árán alakulhatunk azzá, akik később leszünk. Ebben közrejátszik az, hogy milyen közegből érkeztünk, mennyire hallgattak meg bennünket, mennyire támogattak (érzelmileg és nem megvásárolva a nemlétező figyelmet!), fontos, hogy mit hoztunk magunkkal születésünkkel, és az is, hogy megtanuljuk, minden rossz és szomorúság elmúlik.
Ha mindez nem segít, mert azt látjuk, hogy gyerekünk összeroppan, még akkor is, ha nem mondja ki, de tapasztaljuk, hiszen bánata feltűnő, esetleg nem eszik, nem tanul, közönyössé válik, akkor ki kell mozdítanunk a közösségből, vagy szakembert kell keresnünk mellé. Nem szabad legyintenünk, és annyit mondani, ezek csak gyerekes csínyek. Gondoljunk csak bele, hány meg hány rossz mondatot, beszólást őrzünk lelkünkben a gyerek -és kamaszkorunkból. Ezek addig mérgeznek bennünket, amíg hagyjuk, hogy hassanak ránk. Sokkal de sokkal fontosabb, hogy egy gyerek hogyan érzi magát a mindennapokban, mint az, hogy tudja-e a mértékváltást vagy képes-e kötélre mászni.
Kép forrása: Pinterest
