Egy fiatalon kihunyt élet – Sylvia Plath rövid tündöklése

1932. október 27-én született Bostonban Sylvia Plath, aki mindössze harmincéves volt, amikor meghalt, mégis a 20. századi amerikai irodalom egyik legnagyobb hatású költőjévé vált. Rövid élete könnyen tűnhet tragikus történetnek, ám ha csak a végzetét látjuk benne, éppen azt az eleven, rendkívül intelligens és ambiciózus nőt nem vesszük észre, aki egész életében próbált valamit kezdeni azzal, ami belülről emésztette.

Plath már gyermekkorában rendkívüli tehetséget mutatott. Nyolcéves korában jelent meg első verse, később ösztöndíjjal tanult a Smith College-ban, ahol kiváló eredményeket ért el. Nem csupán írni akart: sikeres író akart lenni, és ezért nagyon keményen dolgozott. Fiatal nőként pontosan tudta, hogy a tehetség önmagában nem elég. Írásai megjelentek jelentős amerikai folyóiratokban, később Fulbright-ösztöndíjjal Cambridge-ben tanult, ahol 1956-ban megismerte Ted Hughest, a brit költőt. Néhány hónappal később összeházasodtak.

 
 

Kettejük kapcsolata egyszerre volt szerelem, intellektuális szövetség és két erős alkotói személyiség találkozása. Plath hitt Hughes tehetségében, és jelentős szerepe volt abban is, hogy férje első verseskötete, The Hawk in the Rain megjelenhetett. Közben azonban saját pályáját sem adta fel. Megszületett két gyermekük, Frieda és Nicholas, és Plath egyre inkább szembesült azzal a nehézséggel, amelyet sok tehetséges nő ismert meg: hogyan lehet egyszerre anya, feleség és önálló alkotó. Életének másik, fájdalmas oldala már jóval korábban megjelent. Apja, Otto Plat meghalt, amikor Sylvia még csak nyolcéves volt. Ez a veszteség egész életén át elkísérte, és apjához fűződő összetett érzései később verseiben is visszatértek. Húszéves korában súlyos depressziós időszakon ment keresztül, öngyilkossági kísérletet követett el, majd kezelésben részesült. Ezekből az élményekből született később egyetlen regénye, Az üvegbura, amely részben önéletrajzi ihletésű.

Az 1960-as évek elején azonban az élete széthullani látszott. Hughes-szal kötött házassága válságba került, és amikor kiderült férje viszonya Assia Wevill-lel, a házaspár különvált. Plath két kisgyermekével egyedül maradt, miközben Angliában rendkívül kemény tél következett, ő pedig ismét súlyos lelki válsággal küzdött. Mégis ezekben a hónapokban dolgozott elképesztő intenzitással: megszülettek azok a versek, amelyekből később az Ariel című kötet lett.

1963. február 11-én Sylvia Plath öngyilkoss lett londoni otthonában. Harmincéves volt. Halála után nem eltűnt az irodalomból, éppen ellenkezőleg: egyre nagyobb lett a jelentősége.

Az Ariel 1965-ben jelent meg, és világszerte ismertté tette a nevét. Verseiben nem szépíti fájdalmát, de nem is pusztán a halálról ír, hanem az anyaságról, a női létről, szerelemről, veszteségről és arról a különös küzdelemről beszél, amikor az ember megpróbálja egyben tartani önmagát. Talán éppen ezért nem kell Sylviát csupán tragikus költőként emlegetni. Ő nem csak egy fiatal nő volt, aki harmincévesen meghalt. Volt benne életszeretet, humor, becsvágy, anyai ragaszkodás és hatalmas munkabírás. Tragédiája sajnos az lett, hogy mindezt egy olyan belső sötétséggel együtt kellett hordoznia, amelyet a kora még sokkal kevésbé értett, mint ma. Halála után évtizedekkel is olvassuk. Nem azért, mert tragikusan fiatalon halt meg, hanem azért, mert amit rövid élete alatt leírt, sok ember számára pontosabban mondja ki a kimondhatatlant, mint ahogyan azt ők maguk valaha meg tudták volna fogalmazni.

Az üvegbura, az Ariel és verseinek egész világa ezért nem csupán egy korán megszakadt élet emléke, hanem egy rendkívüli alkotó fennmaradt hangja.

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here