Mindenki ismer olyan embert, akiről tudja, hogy igen gyakran rosszul választ. Mi is így voltunk ezzel. Mi, a barátnők, akik láttuk, hogy Panna férjhez akar menni ahhoz, akivel már most nem boldog. Vagy legalábbis nem látszik rajta, különben meg az ellenkezőjét állítja. Adva van a srác, akinek szerintünk hatvannál nem lehet több az IQ-ja, két értelmes mondatot nem tud összefűzni, de ha sikerül neki, azt olyan nagyképűen és hányaveti módon teszi, mintha legalábbis a jóisten szólna általa. Átlagos kinézetű, beképzelt, és a világról megvan a véleménye, ahogy a világnak is róla. Azt hiszi, felsőfokon tud angolul, mert két évig Londonban futárkodott, egy évig meg konyhán segítkezett. Olyan ostoba, hogy nekünk fáj. Panna viszont vak és bolond. Már azt kell gondolnunk, hogy buta is, pedig ismerjük. Tudjuk, hogy visszahúzódó, csupaszív, bár bizalmatlan az emberekkel szemben.
Ebben a szárnyaszegett viselkedésben és gondolkodásban nyakig benne van a családja. Anyja egy cégnél irodavezető, és ettől úgy érzi, egy országot is el tudna irányítani. Felsőbbrendűen és érzelmektől mentesen beszél mindenkivel, kivéve akkor, ha valaki ellent mer mondani neki. Azt nem tűri, olyankor felemeli a hangját, és sárkány módjára üvölt. Vele nem lehet vitatkozni, senki érvelését, véleményét nem hallja meg, mert fél, hogy kiderül, talán hibázott vagy nem is annyira tévedhetetlen, mint amennyire hiszi magáról.
Panna azt mesélte róla, hogy kiskorukban is keményen fogta őt és a húgát, csak azt tehették, amit ő megengedett nekik. A két lány engedelmeskedett is, mert nem bírták a hangját. Elvárásait azonban nem tudták teljesíteni, mert Pannából nem lett orvos, a nővéréből se ügyvéd. Nem volt meg bennük sem az akarat, sem a tehetség. Mindketten leérettségiztek és szakmát választottak maguknak, amivel nem is kerestek rosszul, ám értéke nem volt egyiknek sem anyjuk és apjuk szemében. Ez utóbbi papucs volt a javából. Egy nagydarab, suttyó papucs, aki öblös hangján végigordította a házat, aztán mindent megcsinált, amit a felesége parancsolt. Rég elvesztette önállóságát, akaratát is, főleg miután munkanélküli lett, és másfél évig otthon rostokolt. Ha volt ember, akit minden nap tízszer is a földbe lehetett döngölni, akkor az ő volt.
Mindannyian ismertük Panna helyzetét, mégse értettük, hogyan képes Zsoltit választani, aki mellett nemhogy nem lesz boldog, még elégedett se. Már csak pár hónap volt az esküvőig, amikor Kornélia, köztük a legbátrabb, azt javasolta, mondjuk már ki az igazat és ne kerteljünk tovább. Láttam Jankán, hogy ideges lesz ettől a fene nagy igazságtól, de én se voltam nyugodt.
– Szeretjük mi Pankát? – tette fel a költői kérdést.
Bólogattunk. Idegesen elfintorodtam, mert tudtam, hogy nem erről szól a dolog. Ha szeretsz valakit, valóban megmondhatod neki, amit gondolsz? Van jogod beleavatkozni az életébe csak azért, mert a barátnője vagy? Mi nem látunk bele teljesen az életébe, és mégis közölnünk kellene vele, hogy elcseszi az életét?
– Hagyjuk ezt most! Mit gondolsz, hogyan fog reagálni, ha felvilágosítjuk? – kérdezte Janka szemüvegét törölgetve. – Már lassan készen vannak az előkészületekkel. Kiválasztotta a ruháját is.
– Mindent vissza lehet mondani, hiszen négy hónap múlva lesz csak az a szerencsétlen nap! – vágtam szavába. – A fő kérdés az, elérünk-e valamit, vagy gyűlölni fog bennünket, és kitilt az esküvőről.
– Lányok, én nem bánnám, ha ti őszinték lennétek velem! – kiáltott fel Kornélia. – Jobb, mint hülyének tettetni magam.
– Ezt azért mondod, mert közel-távol senkid nincs.
Nevettünk. Ebben is volt igazság, bár ő nem az a lány volt, aki ne hallgatott volna meg bennünket. Legfeljebb elküldött volna melegebb éghajlatra, de haragudni nem haragudott volna.
– Tévedsz. Ha lesz, akkor is elvárom tőletek, hogy ne kíméljetek!
– Ezt számontartjuk. Akkor beszéljük meg, ki meri felvetni a témát, és utána nem pampog, ha Panna kiborul!
Mindhárman hallgattunk. Ültünk a terasz lépcsőjén, lábunkat sütötte a langyos tavaszi nap. Végül úgy gondoltam, legyen az enyém a hálátlan feladat, elvégre én ismerem legrégebb óta. Ha belém rúg, elfogadom, csak ne gyűlöljön meg. Azt nem bírnám elviselni. Szinte hallottam a köveket legördülni a mellkasukról. Tudom, a világ vacak és kegyetlen, még a barátok se a régiek, én azonban olyan akartam lenni, aki nem nyeli le a félelmeit. Zsolti sötét és rátarti. Vett magának egy használt Audit, és ettől már istenkirálynak gondolja magát. Biztos voltam benne, hogy nősülni se akar különösképpen, de otthon rágják a fülét, és menekülőre fogta. Az egyetlen hely a világon, ahol ő a főnök, az a Pannával való kapcsolata. De legalább abban lett volna csúcs. Ő azonban semmiben nem az.
Két nappal később következett be a nagy igazmondás pillanata. Ugyanott, ahol máskor. A teraszon, az eperfa árnyékában, aminek tövében Kormos, a macskánk heverészett.
– Ha most azt akarjátok mondani, hogy nem tetszik nektek a lila koszorúslányruha, akkor kitépem a hajatokat! – nevetett Panna. Menten megsajnáltam. Az esküvőjére készült, és mi azzal jövünk percek múlva, hogy vegye a nyúlcipőjét.
– De tetszik, ne aggódj! – mondta Janka óvatosan. – Különben is mi választottuk. Nem ez a gond.
Panna felhúzta a szemöldökét, és tanácstalanul végignézett díszes társaságunkon.
– Akkor mi? Halljam! Borzalmasak vagytok ezzel a nyüglődéssel!
– Figyelj, baba, kimondom, mert a többiek félnek! Mindhárman úgy gondoljuk, nem jó ötlet hozzámenned Zsoltihoz.
A menyasszony elsápadt. Pestiesen szólva, nem kicsit.
– Ti vicceltek? Hiszen már minden készen áll. Mi bajotok nektek? Ennyire nem bírjátok Zsoltot?
– Nem hozzád való, na! Talán mások nem merik megmondani, de mi látjuk, hogy sose vagy felszabadult mellette. Kevesebbet mosolyogsz, amióta ismered.
– Ti ezt látjátok rajtam? Komolyan ilyennek látszom? Eddig ezt sose mondtátok.
– Igaz! – hajtotta le a fejét Kornélia. Szőke haja eltakarta az arcát, de én tudtam, hogy elpirult. – Nem akarunk rosszat, megbántani se, de sokkal jobbat érdemelsz nála.
– De miért? – emelte fel a hangját Panna.
– Azért, mert okosabb, vidámabb és rendesebb vagy, mint ő. Már ne is haragudj, de én kimondom: Zsolti olyan egyszerű, mint a faék. És még henceg is vele.
– Jó, tényleg nem ő a legélesebb kés a fiókban, de nem jut mindenkinek olyan. Valljuk be, én se lettem orvos vagy hasonló. Anya minden egyes nap a fejemhez vágja, hogy a fodrászkodás mennyire alantas munka, és hogy ő nem arra nevelt.
– Anyád sose volt teljesen komplett! Neki Einstein se felelt volna meg. – Megint nevettük, mert tudtuk, hogy igazam van.
– Mondd, szereted te Zsoltit? Tényleg azért mész hozzá, mert vele akarod leélni az életed? – folytattam a támadást. – Amikor felkelsz, ő az első gondolatod?
– Mivel mellettem horkol, nehéz lenne nem gondolni rá. És szeretem, igen szeretem, ha tetszik nektek, ha nem.
– Őszintén? Jóban-rosszban, és akkor is, ha egy társaságban bunkózik?
– Akkor nem annyira, de az ritkán fordul elő. Mindenkinek vannak hibái… Nekem is. Lusta vagyok, az alakom se az igazi, mostanában meghíztam, nem tudok főzni, és takarítani se tudok precízen.
– Gondolom, ezt nem ő mondta, hanem anyád? – Kornélia legyintett. – Voltam nálatok! Rend van! Nem igaz, hogy lusta vagy, még vasalni is szoktál. Ne beszéld be magadnak ezt a hülyeséget!
– Mit akartok tőlem? Mondjam Zsoltinak, hogy kevés nekem? Hogy nem elég okos szerintetek? Vagy hogy nem kedves?
– Tudod, valami ilyesmi, csak finomabban. Panna, gondolkozz! Még harminc se vagy! Szerinted minek sietni? Mondd le ezt a cirkuszt és keress valakit, aki megbecsül.
– Zsolti ilyen. Anya megölne. És még kedvelik is egymást.
A másik három összenézett. Mit lehetett erre mondani? Látszott, hogy barátnőjük fél, eltökélten hiszi, hogy a dolgok rendben vannak.
– Ígérd meg, hogy átgondolod, amit mondunk! – zártam rövidre a kínzást. Ennél többet nem tehettünk, ezt éreztem.
– Megígérem! – felelte és felállt. Gyorsan elköszönt, és tudtuk, amit csináltunk, abból baj lesz.
Három hónap telt el azóta. Nem áll szóba velünk, nem találkozunk, és tegnap mindhárman ugyanazt az üzenetet kaptuk: köszöni, de nem akarja, hogy ott legyünk az esküvőjén. Janka elbőgte magát, Kornélia és én csúnyát mondtunk. Hát ennyit az igazságról. Azonban még kicsivel több, mint három hét van az esküvőig…Hátha…
Kép forrása: Pinterest
