„Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek – egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltűnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.”
(Jodi Lynn Picoult)
Társadalmunk nehezen tolerálja azt a nőt, aki mer panaszkodni az anyaságról. Nem akarja sem megérteni, sem elfogadni, hogy anyának lenni nehéz. Sokkal nehezebb vagy nevezzük úgy, másabb, mint egykor. Valaha a nők, ha túlélték a szülést és szoptatták a gyerekeiket, nem azzal voltak elfoglalva folyton-folyvást, hogy minden pillanatban a maximumot nyújtsák neki. Várt rájuk a házimunka, a többi gyerek, és nem volt fontos, hogy két hét alatt visszanyerjék régi alakjukat, ugyanis senki nem várta el tőlük. A mai anyák jó része arról sem mer beszámolni, hogy gyereke nem alussza át az éjszakát, pedig elmúlt egyéves, mert attól fél, hogy bántani fogják, ha kimondja. Azt sem meri megfogalmazni, mennyire fáradt vagy kétségbeesett, és nincs senki körülötte, aki valóban könnyítene a terhein. Valljuk be, a nők nagyrészénél nem áll glédában a segítség, a nagyszülők távol élnek, vagy épp aktívan dolgoznak. Azt sem akarja senki meghallani, hogy otthon lenni, megváltozott testi és lelki állapotban leledzeni nem mindig leányálom. Apropó, leány…Az, aki eddig az volt, főzött, amikor akart, és takarított vagy mosott, ha kedve tartotta, most egyszeriben főállású anya lesz, már nem létezik többé az addig sikeres munkahelye, sőt otthon kell maradnia, és alig találkozik valakivel, akivel két értelmes mondatot válthat.
A külvilág erre azonnal azt feleli, hogy de hát ő akarta, és legyen boldog, hiszen ott a kisbaba, aki egészséges, szép, és majd elmúlik ez az időszak is, hamar visszasírja. Ám a dolgok nem ennyire szépek. Ha senki nem segít a friss anyukának, ha később se veszi le a válláról a terheket legalább néhány órára, ne csodálkozzunk, hogy kiborul.
A régen sem volt más – kezdetű mondatok a legborzasztóbbak, mert bár kibírtuk, ne állítsuk már be a helyzetet úgy, hogy jó volt. Az anyáktól azt várja mindenki, hogy eszükbe se jusson panaszkodni, mert minden, amit megélnek, csodálatos. Aki benne van, aki kialvatlan, ingerült, alig eszik, és nem tudja megnyugtatni teszem azt síró babáját, bizonyosan nem ezt gondolja. Tudja, hogy neki valóban jó, mert ott van mellette egy édes kis teremtmény, de azért azzal is hamar tisztába kerül, hogy vele együtt elveszett egy lány, aki a szülés előtt volt. Gondolatait már nem ugyanazok a dolgok kötik le, és hiába szeretne felhőtlen és jókedvű lenni, sokszor nem megy neki, mert a kisbaba nem hagyja.
Aki szült, nem lesz azonnal anya. Készül rá kilenc hónapon át, ha tudatos, még olvas is rengeteget, de a fáradtságot, a tehetetlenséget és a tanácstalanságot azonban nem lehet előre megélni, nem lehet azt mondani, hogy sejtettük, hogy ez lesz. Igen, sejtettük, de nem tudtuk, ahogy egy klasszikus filmben mondja Stallone.
Az újdonsült anyukák panasza kevés elfogadásban részesül. Mosolyognak rajta, és összesúgnak az idősebbek, mondván, hát ez már csak ilyen. Lehet, de azért kipanaszkodni magukat fontos lenne. Az is, ha elismernék, hogy gondjaik és problémáik fontosak, és nem tenne úgy a többi anya, mintha azt remélné, hogy neki se lesz jobb, mint nekik volt. A nők sokszor nem toleránsok egymással. Úgy hiszik, a fájdalommal járó bünti, és az éberkóma állapota mindenkinek jár, hadd tudja meg, mi a magyarok istene. Elvégre szült, és ha azt kibírta, mindent ki fog. Ez nem igaz. Miért kellene egyeseknek beleroppanniuk az érzelmeik kuszaságába, abba, hogy nem tudnak semmit megváltozott testük igényeiről, vagy arról, mikor szabad újra átadni magukat férjük elvárásainak?
Ha egy lány anya lesz, akkor nem változik meg varázsütésre. Még szeretne filmezni, táncolni, moziba menni, és mindent, de mindent, amit előtte csinált. Mivel ez lehetetlen egy ideig, természetes, hogy szenved. Attól is, hogy senki nem tanítja meg a fiatal anyákat arra, hogy érzéseik természetesek, lehetnek haragosak, idegesek, dühösek és kétségbeesettek. Mind természetes érzelem, és nem kell nekik bárgyú mosollyal lebegniük a babaillatú szobák egyik sarkában. Szabad sírni, jajgatni, és pokolba kívánni olykor az egészet, vele együtt a gyerekünket is, pláne, ha van még rajta kívül egy-kettő. Nekünk, nőknek, akik már túl vagyunk a nehezén, le kellene ülni melléjük, megsimogatni a fejüket, és azt mondani, senki nem született anyának. Megtanulta, kibírta, mert szerette a gyerekeit.
Jó lenne, ha a nők ne felejtenék el, hogy egyiküknek sem állt rendelkezésére babysitter hálózat vagy cselédszolgálat. Kivételek akadhatnak, de a legtöbben megküzdöttek az új gondokkal, a szagokkal, azzal, hogy a lázas gyerekkel nem tudtak mit kezdeni, mert nem vette fel a telefont se az orvos, se a védőnő, de még a nagymamák egyike sem.
Szültél, de nő és feleség maradtál. Vagy a kedvese valakinek, aki vagy megérti a változásokat, vagy nem. Ha ez utóbbi történik, akkor kemény időszak vár rád, amelyben nem hallgass a neved. Ezért hát, keress olyan fórumokat, ahol meghallgatnak! Nézz utána, ki tud tanácsokkal segíteni, kire tudnád rábízni a gyereked, hogy sétálj egyet egymagadban. Járj utána, hogyan oldották meg mások, ha segítségre volt szükségük! Lépj be olyan közösségekbe, amelyek segítő szándékkal alakultak, és nem hagyják magukra a nőket! Mindezek megkönnyítik azt az időszakot, amelyről a kivülálló áradozik, és soha nem vallaná be, hogy gőze sincs arról, amiről ítélkezik!
Ne hagyd, hogy eltiporjon egy-két ősanya, vagy úgy nézzen rád, mintha elevenen falnád fel a kölykeid, ha senki nem látja. Ne adj teret az olyanoknak, akik csak arra törekednek, hogy elbizonytalanítsanak. Ők se jobbak, csak eljátsszák! Jusson eszedbe, hogy jó vagy még akkor is, ha türelmetlen vagy olykor vagy nem ugrasz azonnal, ha sír a gyereked. Pontosan ilyen minden nő, ha tagadja, ha nem. Kivéve a tökéleteseket, de őket múzeumban kell mutogatni. Azt se feledd, hogy mennyire szeretik hazudni az emberek, hogy náluk minden rendben van! Lásd: közösségi oldalak!
Majd boldog és elégedett leszel, ha tudsz. Amíg meg nem, addig sírj és panaszkodj, egyszer annak is vége lesz. A gyereked növekszik, fejlődik, és majd többet fog aludni, jobban fog enni idővel, hiszen így van ez kitalálva. Egy se marad fenn napokon át, vagy hal éhen, mert válogat.
Rád viszont szükség van! Te vagy a gyerekeid anyukája! Ezt jól jegyezd meg, és örülj neki, ha épp csend vagy rend van körülötted. Más esetben erre nem lesz módod!
Kép forrása: Pinterest
