A hirtelen beálló csendet vágni lehetett. A halk zene is mintha még halkabb lett volna. Mindenki várt. Mara zavartan morzsolgatta a terítő sarkát, hiába nézett rá Gábor biztatóan. Semmiképp nem akart nyilvános megszégyenítést, különben sem ezt beszélték meg. Tekintetében volt egy adag szemrehányás, de kétségbeesés is. Már-már megsajnálta Emesét, aki úgy tűnt, erre nem szorul rá, mert emelt fővel állta a sarat. Bátor, gondolta Gábor. Nagyon bátor, morfondírozott Mara.
A messziről jött „idegen” jó tíz percen át mesélt kinti életéről, amely pontosan olyan volt, amilyet egy átlag amerikai él. Nyugodt, kiegyensúlyozott és kiszámítható. Nem kellett rettegnie a hónap végétől, és minden évben többször is elutazhatott nyaralni, telelni, ha ideje engedte. A lányok úgy csüngtek rajta, mint érett szemek a szőlőfürtön, és már-már úgy tűnt, az egész beszélgetés ennyiben marad, amikor Ági feltette a kérdést, amire mindannyian választ vártak:
– Mondd, nem bántad meg, hogy Marát nem vitted magaddal?
A srác elnevette magát. Megrázta a fejét, és egyenesen az említett szemébe nézett.
– Amerikában sose merne senki ennyire direkt lenni. Nem szokás ilyen mély dolgokra kérdezni… – felelte.
– Ne viccelj már, most idehaza vagy! Tudod jól, hogy mindenkit ez izgat, ugye Mara?
Mara elsápadt, mert ennyire kellemetlen tolakodásra valóban nem volt felkészülve.
– Annak húsz éve… Nem hinném, hogy valaki számadással tartozik… – mondta, de hangja nem volt könnyed.
– Jól van lányok, válaszolok, mert különben nem fogtok nyugodtan aludni! De, megbántam. Mindent, amit akkor tettem haragomban. Viszont van egy lányom, őt sose bántam meg, így magam sem tudom, hogy a döntés jó volt-e vagy sem.
Emese gúnyosan elvigyorodott. A hülye álszent, aki azt hiszi, neki mindent szabad, gondolta. Itt ül, fürdik a népszerűségben, és úgy gondolja, övé a világ. Legszívesebben felképelte volna. Épp olyan beképzelt, mint régen, és éppolyan vonzó is, csak ne lenne ennyire önelégült. Tiszta amerikás, nincs benne semmi a jól megszokott magyar szorongásból…Ökölbe szorult a keze az asztal alatt, és már szólásra nyitotta volna a száját, amikor felhangzott a csengőszó, amely azt jelezte, hogy újra becsengettek. Képletesen. A társaság a nagy, hosszú asztal köré gyűlt, és elkezdődött az osztályfőnöki óra. Az ofő sápadtan, de minden erejét összeszedve nézett hol egyikükre, hol másikukra. Nem számolta meg, hányan vannak, de úgy tűnt, majdnem húsz embert el tudott jönni, hogy elköszönjön tőle. Semmiképp nem akart magáról beszélni, ez messze állt tőle, hagyta, hogy sorban szólaljanak meg, ki röviden, ki végtelenül hosszú percekig. A legtöbben persze Gáborra vártak, hiszen őt nem látták lassan évtizedek óta, így minden érdekes volt, amit mondhatott.
– Ha ennek vége, hazamegyek! – súgta Emese Mara fülébe. – Remélem, te se maradsz. A volt pasid egy pökhendi majom.
– Aha…– felelte Mara.
– Te nem is figyelsz! Mondtam, hogy menjünk moziba! Nem érdekel ez a sok hülye liba, akik kelletik magukat, mert a férjük már rég nem foglalkozik velük. De a nyálas Ferike is…Ajh, most se jobb…
– Én maradok.
– Ezt hogy érted?
– Nem megyek haza, úgy! Te csak menj nyugodtan!
– Itt hagyjalak egyedül? Azt már nem! Együtt jöttünk! Akkor majd elleszek.
Emese olyan arcot vágott, mint akit szobafogságra ítéltek az elkövetkező tíz évben, és most meg kell küzdenie a tudattal, hogy nem mozdulhat. Közben sor került Ancsára, akinek férje börtönben ült, mert sikkasztott, Jucira, aki kis híján modell lett, de átverték, Bandira, aki takarítócéget alapított és most benzinkutak komplett takarításával foglalkozik. Petra elsírta magát, mert nem lehet gyereke, de az őt követő Katika megnyugtatta, hogy nem sokat veszített. Neki három van, és egyet jó pénzért el is adna neki, csak szóljon. Főleg a legkisebbet, mert annak nem lehet parancsolni. Mindannyian nevettek.
Gábor tekintete elidőzött Marán, és szinte semmit nem hallott a többiek beszámolójából, annyira tele volt a feje gondolatokkal. Most nem akart hibázni. Már döntött, és tudta, hogy ez a döntése senkinek nem lesz könnyű. Magával akarta vinni egykori szerelmét, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Még akkor is, ha ez lehetetlen volt. Már nem akart nélküle élni, vele képzelt el minden percet. Viszont a lány már asszony volt, és volt egy fia, akit mindennél jobban szeretett. Egy gyerek életével viszont nem lehet játszani, és nem lehet azt mondani neki, hogy szedd a cuccod, kimegyünk Amerikába, és fogadd el, hogy ritkábban látod az apukád, mert lesz egy új férfi az életedben. Sajnos, a múlt nem ott folytatódik, ahol egykor abbamaradt, hiába szeretné a földi halandó. Mégse esett kétségbe. Ha képesek eldönteni, hogy együtt folytatják, akkor azt is, hogy miként lehet ezt kivitelezni.
Az első 45 perc után megszólalt a csengő, és szünet következett. Többen az ofő mellett maradtak, nevetgéltek, és megölelték. Olyan megható volt, hogy Mara a könnyeivel küszködött. Így búcsúzik szépen az ember az élettől, gondolta. Emese ezalatt az egyik sarokban gubbasztott dacos arckifejezéssel. Amikor elindult felé, Gábor lépett hozzá leszántan, megfogta a kezét, és megpuszilta az arcát. Mara elpirult, és akaratlanul is hozzásimult. Szerette. Mindig is, és mindegy hány év múlt el. Emese szemöldöke felszaladt a homlokára, és szája csak azért nem maradt tátva, mert a pár egyenesen felé indult. Látszott rajtuk, hogy eltökéltek, és a beszélgetés, ami most következik, nem lesz kellemes egyiküknek sem. Többen észrevették a pár egymásra találását, és azonnal összesúgtak. A pletyka beindult, és akik arra számítottak, hogy végre botrány lesz, azok most kajánul vigyorogtak.
Ingrid megbökte Ágit.
– Na, nem megmondtam? Te meg hogy tiltakoztál! Úgy látszik, vannak szerelmek, amelyek tényleg nem múlnak el.
– Ne légy nevetséges! Gábor most itthon van, és szerzett magának egy ingyen szexpartnert.
– Te tényleg nem hiszel abban, hogy esetleg szeretik egymást?
– Ilyen nincs, és ne is próbáld elhitetni velem. Túl sok ostoba könyvet olvastál…
– De nem bánom.
– Akkor most lemondasz róla? Azt hittem, meg akarod hódítani!
– Az estének még nincs vége – felelte sejtelmesen Ingrid.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
