Amikor előkerültek a régi, lassú, összebújós slágerek, mindenki izgalomba jött. A nosztalgia erősebb lett mindennél, és a mára már apák, anyák, elvált férfiak és nők egyszeriben visszavedlettek gimnazistákká. Mielőtt Gábor bármit is mondhatott volna Emesének, pedig készen állt, hogy szembesítse a múlttal, megállt előtte Ingrid, és csábos, igen kihívó mosollyal felkérte táncolni. A fiú szemöldöke felszaladt a homlokára, de nem mondhatott nemet, mert azonnal azt vágták volna a fejéhez, hogy felvág, és biztosan azt hiszi, hogy különb, mert egy másik földrészre sodorta a jósorsa. A régi dal hangjai betöltötték a kerthelyiséget, és Ingrid magabiztos mosollyal tapadt a fiúra.
– Ugye, nem hagysz cserben egy régi barátot? – kérdezte búgó hangon.
Gábor Marára pillantott, de a lány arca rezzenéstelen maradt. Minden olyan volt, mint régen. A lányok nem változtak, és megint csak azt a fiút akarták, aki a legmenőbb. Hirtelen eszébe jutott, milyen nehéz volt vele egykor. Mintha folyton résen kellett volna lennie, mert mindig ott volt valaki, aki el akarta halászni. Megkavarta koktélját, amit Emese tett elé, és várt. Hogy mire, maga sem tudta megmondani.
– Régi barát? Mi nem voltunk régi barátok! – mondta Gábor őszintén.
– Nem? Akkor rosszul emlékszem. De lehettünk volna, hiszen minden megvolt bennem, amit te akkortájt kedveltél. – Ingrid nem teketóriázott, vehemensen nyomult.
– Úgy gondolom, neked fogalmad se lehetett arról, mi volt a jó nekem régen. Talán elfelejtetted, hogy volt barátnőm?
– Igen…Aki megcsalt, és te azonnal megbosszultad. No, nekem pont ilyen szenvedélyességre van szükségem.
– Ingrid! Nem tudsz te semmit. Még véletlenül se szeretnék magyarázkodni, de nem csalt meg, és én bosszút se álltam.
– Emlékezz csak így, ha neked könnyebb. Most azonban pörgess meg, mert felgyorsult a dal! – Azzal ki is pördült, és olyan hangosan nevetett, hogy a terem másik végéből is odafordultak páran.
Mindeközben az asztalnál Emese elmosolyodott. A valóság a kezére játszott. Nem sejtette, hogy Mara kibékült Gáborral, de érezte, hogy bekövetkezett valamiféle változás, és ez nem tetszett neki.
– Látod? – kérdezte merő gúnnyal a hangjában. – És te azt hitted, hogy más lett? Talán abban bíztál, hogy újra a tied lesz?
Mara arca megfeszült. Állkapcsa szinte megkeményedett, ahogy maga elé meredt.
– Mintha régen nem Ingrid keverte volna meg a lapokat! – mondta haragosan. – Jól gondolom?
A barátnő nem lepődött meg. Érzelemmentes tekintettel megcsóválta a fejét:
– Ugyan, drágám! Miért vagy velem ilyen szigorú? Most akarsz kérdőre vonni? Én csak jót akartam. Annyit mondok, nem veszítettél vele sokat, nézd!
A terrakotta kőlapokon Ingrid úgy hajlongott, hogy attól lehetett tartani, hogy előbb-utóbb lecsúszik válláról ruhája pántja. Melltartó nem volt rajta. Az egykor szépségkirálynő úgy érezte, nincs szüksége rá. Mara keze ökölbe szorult, torkában gombócot formált a sírás. Emese szavai felkaparták szívén a múlt varratait. Mégis úgy érezte, nem hagyhatja most annyiban az egészet.
– Miattad elveszítettem Gábort, pedig tudtad, hogy majd belehaltam…És most se csinálsz mást, csak bántasz? – Hangjában olyan adag keserűség volt, hogy Emese megérezte, hogy nem kell azonnal válaszolnia. Nem szabad kimondania, amit gondol.
Ekkor váratlan dolog történt. Ingrid olyan hevesen pörgött, hogy elveszítette egyensúlyát és mielőtt partnere elkaphatta volna, egyenesen beleborult egy pincér tálcájába, aki vörösbort vitt ki az egyik asztalhoz. A poharak tartalma a ruhájára dőlt, és a tálca a pillanat tört része alatt kövön landolt. A csattanás éles volt és hangos. A kerthelyiségben valaki felkacagott, néhányan elfordultak és gúnyosan összesúgtak.
– Ez kínos! – jegyezte meg undokul Emese.
– De a saját csapdájába esett… – jelentette ki Mara.
Ez a lány már nem az volt, aki régen, ezt tudták mindketten. Nem akart már mindenáron megfelelni, vagy jókislány maradni. Elég sokáig várt arra, hogy megváltozzon az élete. És a változás ideje eljött.
Gábor elengedte a jajgató Ingrid kezét, aki káromkodott, és olyan szavakkal szidta a pincért, amelyek nem illettek egy úrinő szájába. Majd megfordult és elrohant. A fiú ekkor Marához lépett, kezét nyújtotta, és valamit súgott a fülébe. A lány bólintott. A táskája után nyúlt, és már ott sem voltak. A zene felgyorsult, a bort villámgyorsan felmosták, a szilánkok eltűntek, és a hangulat visszatért. A társaság összesúgott, a pletyka nem állt meg, mert végre mégis történt valami, ami miatt érdemes volt eljönni. Ezalatt odakint az étterem előtt összesimulva állt egy pár, és úgy ölelték egymást, mint azok a filmeken, akik először találkoznak. Vagy épp utoljára.
– Beszélnünk kell! – mondta Gábor. – Én döntöttem a sorsomról, és el akarom mondani neked. Ne haragudj, de nem bírok várni vele. Nem bánod?
– De vissza kell még mennünk, ugye tudod?
– Ne aggódj, nem lépünk le, csak vannak dolgok, amelyeket ki kell mondani és nem lehet halogatni. De előtte muszáj megcsókolnom téged.
Azzal az utca kellős közepén, a derengő félhomályban magához húzta Marát, és minden porcikájával szerette, csókolta. Mara remegett a gyönyörűségtől. Ha addig félt is, attól a pillanattól kezdve biztos volt magában, kettejükben. Remélte, hogy nem téved. Nem tévedhet.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
