A huszadik század elején egy nő jóhíre sok mindenen el tudott bukni. Egy vörös rúzs, egy festett arc egyet jelentett a romlottsággal. A tisztességes nő nem emelte ki a szépségét semmivel, nem akart kitűnni, mert azt csak a közönséges kurtizánok tették.
Aztán megjelent egy kanadai farmerlány, aki púdert és krémeket kezdett árulni. A tégelyekbe zárt önbizalom nem volt ismeretlen, de az évszázadok eltörölték, mert a szépséget, a női elégedettségét nem díjazta a társadalom. Természetesen szép nők mindig is voltak, csak a hivalkodást nem tűrte a világ. Egy egyszerű pirosító, egy kihúzott szem már ennek tűnt, miközben voltak századok, amikor a női mellet közszemlére tették az akkori viseletek.
Elziabeth Arden, a modern szépség megalkotója nem is létezett. Az igazi neve Florence Nightingale Graham volt, és 1878-ban született Kanadában. Nevét a híres ápolónőről kapta, ezen kívül más öröksége nem volt. Anyja skót bevándorló volt és korán meghalt. A kis Florence korán megtapasztalta, hogy milyen egy üres és rideg családban felnőni, amely mellőzi a gyengédséget és az érintést.
Fiatal nőként ápolónőnek készült, de hamar rájött, hogy nem ez az ő útja. Az sokkal jobban érdekelte, hogy miként tud megváltozni egy női arc, ha törődnek vele. Ez akkortájt jelentéktelen gondolatnak számított, hiszen nem sokakat érintett. Ki gondolta volna, hogy erre egyszer majd birodalmat épít valaki?
Amikor New Yorkba költözött, egy volt a millió álmodozó közt, aki új életet akart kezdeni. Miközben pénztárosként, asszisztenséként dolgozott kozmetikai üzletekben, figyelt és tanult. Megértette, hogy a szépségipar lenézett iparág, senki nem lát benne fantáziát. A nők akkoriban otthon kotyvasztott krémekkel kenegették magukat, és a sminkelést is ugyanilyen módon oldották meg, ha volt hozzá merszük.
Florence azonban valamit megsejtette. Meglátta azt a rést, amelyet addig nem sokan és eldöntötte, többet ad a nőknek, mint azt addig remélni merték. Először is új nevet talált ki magának, és ez lett az elegáns Elizabeth, majd Tennyson verséből kölcsönözte az Ardent, és már készen is állt, hogy új márkával rukkoljon el.
Első szalonját, amelynek élénkvörös ajtaja volt, 1940-ben nyitotta meg a Fifth Avenue-n. A legenda szerint azért választotta ezt a színt, hogy a nők messziről is megtalálják. A szalonban arra tanította őket, hogy a bőrápolás nem önzés, és minden nőnek joga van jól érezni magát a bőrében. Ma ez nem tűnik különleges gondolatnak, de akkor forradalminak számított. Rájött, hogy a nők nem pusztán szépek akarnak lenni, hanem magabiztosak és fontosak. Az első világháború idején támogatni kezdte a szüfrazsetteket, akik egyre hangosabban követeltek maguknak választójogot. Egy alkalommal vörös rúzsokat adott a felvonuló nőknek, hogy még feltűnőbbé tegyék magukat.
Elizabeth Arden végül nagyon gazdag lett. Luxuslovardái, kastélyai és saját szépségfarmja lett. Hírességek, filmsztárok, királynők keresték társaságát. De magánemberként magányos maradt. Munkája minden idejét felemésztette. Tökéletességet követelt mindenkitől mindenben. Hideg volt, és nem viselte el a gyengeséget. Alkalmazottai féltek tőle és nem kedvelték.
Az 1940-es évekre már több mint 100 szalonnal rendelkezett szerte a világban, és körülbelül 300 saját gyártású terméket forgalmazott. Gyönyörű, elegáns reklámplakátjai ikonikussá váltak, és sikeresen felkeltették a szépülésre, luxusra vágyó nők figyelmét. Szépségbirodalma elképesztő bevételeket hozott, ezért is tartják a 20. század egyik leggazdagabb nőjének.
Sose született gyereke, mert vállalata lett a családja, birodalma és identitása. Egy nő volt, aki semmiből építette fel önmagát, de sosem merte elhinni, hogy elérte mindazt, amire vágyott. Félelme, hogy elveszíthet mindent, örökösen rágta a lelkét. Magánéletét nem övezte nagy reflektorfény. 1918-ban férjhez ment az amerikai bankár Thomas Jenkins Lewishoz, aki egészen 1935-ös válásukig a menedzsereként segítette vállalatát. De azt soha nem engedte a férfinak, hogy részesedést kapjon a cégből. Másodszor Michael Evlanoffhoz ment hozzá 1942-ben, ám házasságuk csupán két évig tartott. Ezután már nem ment újra férjhez.
Eközben a 20. század asszonyai először az ő szalonjaiban érezték, hogy nőként is lehetnek fontosak, hogy önmagukban is értékek, nemcsak anyaként és feleségként. Elizabeth Arden pontosan tudta, hogy az emberek nem a termékeket vásárolják meg, hanem az érzést, amivé válnak általuk.
Ma minden vörös rúzs, minden parfüm és smink mögött ott egy nő, aki úgy döntött, nem akar tovább takarásban élni.
1966-ban, 81 éves korában halt meg, és halála pillanatáig azt vallotta, hogy nincs csúnya nő, csak lusta.
Fotó: Pinterest
