Cornelius Vanderbilt 1794-ben született Staten Islanden, egy olyan családban, amely semmilyen szempontból nem tartozott Amerika előkelő rétegéhez. Apja révész és hajós volt, a családnak pedig nem volt hatalmas vagyona, ősi neve, sem politikai kapcsolatrendszere, amely megkönnyítette volna a fiú útját. Cornelius már fiatalon megértett valamit, amit később egész életében követett: aki irányítani tudja a szállítást, az nemcsak árukat, hanem magát a gazdaságot is képes mozgatni.
Tizenegy éves korában otthagyta az iskolát, és apja mellett kezdett dolgozni. Tizenhat évesen már saját hajót vásárolt, majd a gőzhajózás felé fordult, amely akkoriban még új technológiának számított. Nem elegáns üzletember volt, hanem kemény, sokszor könyörtelen tárgyaló, aki képes volt olyan árakat kínálni, amelyekkel kiszorította versenytársait, és amikor megszerezte a piacot, újra emelte azokat. Az amerikai polgárháború idején már komoly hajózási érdekeltségei voltak, később pedig felismerte, hogy a jövő nem pusztán a vízi közlekedésé, hanem a vasúté. Ekkor kezdődött a valódi birodalomépítés.
Vanderbilt vasúttársaságokat vásárolt fel, összevonta őket, és olyan hálózatot épített ki, amely New Yorkot és az ország más fontos gazdasági központjait kapcsolta össze. Amikor 1877-ben meghalt, a vagyona több mint százmillió dollár volt. Mai értéken ez több tízmilliárd dollárnak felelne meg. Ezzel ő lett korának egyik leggazdagabb embere. De Vanderbiltnek volt egy tulajdonsága, amelyet utódai közül kevesen örököltek: rendkívüli fegyelemmel kezelte a pénzt. A saját gyermekeit nem úgy nevelte, hogy azt érezzék, az életük célja a családi vagyon élvezete. Sőt, állítólag kifejezetten félt attól, hogy ha túl sok pénzt hagy rájuk, az tönkreteszi őket. Ironikus módon pontosan ez történt.
Halála után vagyona nagy része fiához, William Henry Vanderbilthez került, aki ugyan megőrizte és tovább növelte az örökséget, ám a következő nemzedékek már egészen más világban éltek. A Vanderbilt név ekkorra már egyet jelentett a New York-i társadalmi elittel. És megjelentek a paloták. Az egyik legismertebb a Fifth Avenue-n álló Vanderbilt-ház volt, amely olyan hatalmas és fényűző épületnek számított, hogy a korabeli New Yorkban szinte királyi rezidenciának tűnt. A Vanderbilt család tagjai Európába utaztak, estélyeket rendeztek, műtárgyakat vásároltak, és egyre inkább az amerikai arisztokrácia szerepét töltötték be. Csakhogy Amerikában nem volt hivatalos arisztokrácia. Ezért a Vanderbiltéknek valójában maguknak kellett megteremteniük azt, és meg is tették. Az egyik legismertebb Vanderbilt-leszármazott, Alva Vanderbilt Belmont például az amerikai társadalmi elit egyik meghatározó alakjává vált, később pedig a női választójogi mozgalom jelentős támogatója lett.
A család tehát nem kizárólag fényűzésre költött. De lassan az egyetlen hatalmas vagyonból idővel rengeteg kisebb vagyon lett. A következő generációkban már nem egyetlen örökös rendelkezett Cornelius Vanderbilt vagyonával, hanem sok gyermek és unoka, majd dédunoka osztozott rajta. Minden egyes örökléssel újabb és újabb családtagok váltak jogosulttá, és közben újabb költségek is keletkeztek: paloták, személyzet, utazások, műtárgyak, adók. A vagyon amelyet sokáig egyetlen ember uralt, lassan szétszóródott. A Vanderbilt család történetét gyakran leegyszerűsítik azzal, hogy „elherdálták a pénzt”, de a valóság ennél összetettebb. Nem egyetlen generáció alatt tűnt el minden. A család több generáción keresztül rendkívül gazdag maradt, és egyes leszármazottak komoly kulturális, társadalmi és politikai szerepet is betöltöttek.
A Vanderbilt család ma is létezik. Vannak leszármazottak, akik különböző területeken élnek és dolgoznak, és a Vanderbilt név továbbra is ismert az Egyesült Államokban. De már nincs egyetlen hatalmas Vanderbilt-birodalom, amelyet a család közösen birtokolna.
Cornelius Vanderbilt szegény családból indult, és olyan vagyont hozott létre, amelyet a saját korában szinte elképzelhetetlennek tartottak. A következő generációk viszont már egy olyan világba születtek, ahol nem kellett kockáztatniuk, hajót venniük, vasutat építeniük. A pénz már ott volt, és talán ez volt a legnagyobb veszély.
És a tanulság, amely nem új: az első generáció a vagyont keresi, második megtanulja kezelni, a harmadik pedig már könnyen azt hiheti, hogy a vagyon természetes állapot. A Vanderbiltek története végül nem egy elszegényedett család története. Inkább egy olyan dinasztiáé, amely megmutatta, hogy a pénz nem mindig akkor pusztul el, amikor valaki rosszul bánik vele.
