Érdekes módon Ágika egyszer sem mondta neki, hogy mennyire más lett. Inkább azon sopánkodott, hogy az ízületei nehezen bírják az edzőtermi megterhelést. Már egy ideje nem találkoztak, ezért úgy döntött, ideje elhívnia magához, megmutatni neki, milyen az, amikor valakinek az ízületei megfiatalodnak. Lásson csak csodát, az kis dög, aki nem dicséri meg soha.
Panna úgy készült a találkozásra, mintha randevú lenne. Nem, még nem Áron apjával, hanem barátnőjével, akinek bizonyítani akart. Azt akarta, hogy tátva maradjon a szája, hogy ámuldozzon, és térden állva kérlelje a fogyás receptjét. Ágika azonban leharcoltan és kedvetlenül esett be péntek délután az ajtón. Látszott rajta, hogy nem sokat aludt és valószínűnek tűnt, hogy evésbe fojtotta bánatát. Még a tőle megszokott eleganciát is mellőzte, ami komoly lelki válságra utalt.
– Jaj, drága Pannám! – kezdte minden felvezető nélkül. – Szerintem, mi vén csajok sose növünk fel…
– Főzök kávét, és mesélj! – tessékelte be a házigazda, és egy alig rejtett fintorral az arcán vette tudomásul, hogy barátnője a jó égért se akarja észrevenni a változást. Pedig feltűnő volt. Megnyúlt az arca, új farmert vett, mert a tizenkét kiló, ami lassan átalakult rajta, nem tűrte a régit.
Ágika lerogyott a kanapéra, és kócos haját igazgatta a kezével. Szerelemes volt, vagy annak hitte magát, de megint csalódnia kellett, ahogy már oly sokszor. Igaz, hogy választottja nem küldött neki jeleket, de a kedvessége és figyelme nyilvánvaló volt. Mi másért lett volna vele olyan mosolygós és törődő? Az tény, hogy másokkal is hasonlóképpen viselkedett, de Ágika tudta, a szíve mélyén érezte, hogy a neki szánt mosoly többet rejt. Sokkal többet. Aztán beütött a krach.
– Itt is vagyok! – sürgölődött Panna, és óvatosan letette a tálcát a kanapé előtti asztalra ügyelve, hogy egy csepp tej vagy kávé se löttyenjen ki. – Baj van?
– Óriási! Azt hittem, bejövök neki, hogy szeret… – sírta el magát a vendég.
– Ki? Megismerkedtél valakivel?
– Jaj, meséltem, miért nem figyelsz te is? Hát az edző! Olyan cuki volt velem, mindig mosolygott és biztatott. Sok tanácsot adott és még meg is hallgatott. Én mindig ilyen férfira vágytam. Erre most lerázott, mint kutya a vizet.
– Mesélj el mindent!
– Nincs mit. Hónapok óta járok hozzá, tudod, és most elhívtam randira, de nemet mondott. Sajnálkozott meg minden, de azért lepattintott. Hallottam, amikor telefonált, és mással beszélt meg találkát. Hitegetett az a nyavalyás!
– Hitegetett? Mondta, hogy szívesen találkozna veled?
– Nem, nem úgy, de éreztette.
Panna megcsóválta a fejét. Érezte, hogy nem minden úgy van, ahogy Ágika állítja, de nem akarta megvádolni azzal, hogy hazudik.
– Mit csinált, az a széltoló? – Töltött még egy kis kávét és megpróbált szigorú arcot vágni, de titkon élvezte, ahogy a mindig magabiztos, olykor öntelt Ágika most saját tévedésében fürdik.
– Úgy viselkedett, hogy felbátorodjak! Dicsérgetett, és azt mondogatta, a kitartásomat bármelyik csitri megirigyelné.
– Ezt mondta? Ez kedves…Nem lehet, hogy…
– Azt ne mondd, hogy többet képzeltem bele. Az nem lehet, mert a hatodik érzékem azt súgta, tetszem neki. Talán csak gyáva! Nem gondolod?
– De…Az is lehet.
– Nem túl meggyőző a hangod…Szerinted is hülye vagyok?
– Nem vagy, de azért azzal számolhattál volna, hogy neki az a dolga, hogy a kuncsaftokat biztassa. Elvégre azokból van pénze. Értem én, hogy neked bejött, de az is lehet, hogy nős. Képzeld csak magad a helyében! Szeretnél olyan férjet, akit mindenki fel akar szedni?
– Az már megvolt, elfelejtetted?
– Bocs, tényleg. Akkor meg nyugodj bele! Menj edzeni, ha akarsz, vagy pasizz, ha ahhoz van kedved, de a kettőt ne keverd!
– Mi vagy te? Valami coach? Vagy Coelho? Borzalmasan érzem magam. Az biztos, hogy az edzőterem közelébe se megyek, de azt még kiderítem, hogy van-e valakije. Ne szólj semmit, az önbizalmam a padlón, tudni akarom, hogy valóban nem kellek neki, vagy csak hűséges.
– Melyik a jobb?
– Egyik se, de nem számít. Hátha ebben a szerelemben fogok lefogyni.
Panna elnevette magát. Kicsit megsajnálta, és ezek után már nem akarta elmondani neki, hogy ő viszont valóban randira megy Áron apjával. Vakrandira, hisz megígérte. Elképzelte az öregurat, és egyben bízott: jó éttermet fog választani. Igaz, hogy nem fog sokat enni, de a hangulat is számít. Azt a két órát meg sírva is kibírja, amit megígért annak a helyes srácnak, aki kinézte őt az édesapjának. Micsoda kerítő! Bár fiatalabb lenne húsz évvel! Biztosan leteperte volna valahol egy eldugott sarokban.
Folytatjuk…
