Öt után pár perccel nyílt a kapu, ugatott veszettül a kutya, és belibegett Joli. Átöltözött. Nem bordóban volt, hanem halványsárga virágos szoknyában és fehér blúzban. Fekete haját laza kontyba tekerte.
Misinek leesett az álla, ahogy belépett az előszobába. Jól nézett ki, sokkal jobban, mint ahogy emlékeiben élt. Már nem volt pattanásos, se szőrös, ahogy régen.
Joli szája is fülig szaladt, ahogy meglátta a férfit. Érthetetlen volt számára, hogy mit szeret rajta, de hosszú évek elmúltával se tudta kiverni a fejéből. Talán azért, mert neki ő volt az első. Vagy mert vonzotta Misi csendes humora. Nem tudta volna megfogalmazni, azt viszont érezte, hogy elönti a melegség. Itt a faluban nem tudták, de egy éve elvált, ezért is jött haza most. Változtatni akart a helyzeten.
Böske szájába harapott, amikor meglátta. Szegényesnek és elnyűttnek látszódott mellette, pedig fiatalabb is volt nála. A nő szemrebbenés nélkül megölelte Misit, és három puszit adott neki, ahogy szokás volt. Ugyanígy köszöntötte a ház asszonyát is, mintha legalábbis barátnők lettek volna.
A kezében lévő szatyorból egy piros táskát vett elő, amit Minka felé nyújtott, majd egy kék kisautót Nándikának.
– Ezt nektek hoztam! – mondta és bort meg csokoládét nyújtott át régi szeretőjének.
– Gyere beljebb! – terelte Böske. Minka érezte, hogy anyja ideges, ezért intett Nándikának.
– Mi kimegyünk az udvarra, jó? – mondta udvariasan.
– Jó, de ne koszoljátok össze a ruhátokat!
A vendéget a szobában ültették le, amelynek fala zöldre volt festve, és ezüst hengernyomatok tarkították. Joli elcsodálkozott az ágyak felett lógott Szűz Mária és Jézus képén. Úgy tudta, Misi nem hisz istenben. A szoba közepén állt egy fényes, barna dohányzóasztal, mellette két szék. Nem fértek el mindahányan, de Böske amúgy se akart leülni.
– Szép itt nálatok! – szólalt meg Joli kisvártatva. Hangja azonban hamisan csengett. – Milyen aranyos ez a két gyerek, és milyen tapintatos!
Misi hallgatott.
– Mit innál? – törte meg a kínosan hosszú csendet a háziasszony.
– Ha volna sör, jó lenne ebben a melegben!
– Hozom is! Misi, te?
– Nekem is jó lesz.
– Egy pillanat. Hozok be még egy kis süteményt is.
Azzal kisietett. A régi pár kettesben maradt.
– Jól nézel ki, Misikém! – mondta lágyan Joli. Valóban tetszett neki a férfi. Ebben nem hazudott, de a ház, meg a szoba nem volt ínyére.
– Te is csinos lettél… Azaz nem úgy értem, hanem… Szóval, jobban nézel ki, mint valaha.
– Ez nagy bók tőled, régen sose mondtál ilyet.
– Változnak az idők és az emberek is…
– Nagyon? – kérdezte Joli és finoman megnyalta rúzsos száját. Vastag, húsos szája volt, olyan, amit a férfiak általában kedveltek, mert másra emlékezteti őket.
– Igen. Mi szél hozott haza?
– Hiányoztak az itthoni ízek, a falu, és ha hiszed, ha nem, az itteni levegő is.
A férfi elnevette magát.
– Tényleg azt akarod mondani, hogy Kanada után ide vágytál ebbe a nagy büdös semmibe? Itt aztán áll az idő, meg a por mindenütt.
Joli finoman felemelte a lábát és keresztbe tette. Sárga szoknyája azonnal feljebb csúszott a combján. Nem volt sovány, de még jól állt neki a vaskos láb.
– Tudod, Misikém, vannak dolgok, amelyeket nem lehet elfelejteni. Én itt nőttem fel, ide kötnek az emlékek, itt jártam iskolába… Ezek a gyökerek. És odakint legyen bármennyire is szép minden, nem meleg a tenger, nem hallok traktorokat, nem látok búzatáblákat.
– Nehezen hiszem el, hogy…- mielőtt azonban befejezhette volna, belépett Böske. Tálcán sorakozott a szépen szeletelt krémes. Másik kezében két üveg sört szorongatott.
Letette, és zavarba jött, amiért azok elhallgattak.
– Poharat kértek?
– Igen, nem! – mondták egyszerre.
– Akkor hozok! – felelte, és kiviharzott.
– Szereted? –kérdezte gyorsan Joli.
– Böskét?
– Igen, ki mást?
– Ő a feleségem, a gyerekeim anyja.
– Nem ezt kérdeztem. Szereted?
Misi hallgatott. Miféle kérdéseket mer ez a nő feltenni neki? Mit képzel magáról? Érezte, hogy elönti a méreg. Most mondja meg az igazat? Vagy hazudjon szemrebbenés nélkül?
– Hagyjuk ezt! Ehhez nincs közöd.
– De akarom, hogy közöm legyen! – jelentette ki a vendég akaratosan.
Böske kistányérral és pohárral együtt tért vissza, és arcán nem látszott, hogy hallotta volna az iménti beszélgetést. Ha hallotta is, biztosan nem hatotta meg. Tisztában volt az igazsággal, mégis jólesett volna neki, ha Misi mást válaszol. Hogy miért reménykedett valami jobban, nem tudta megmagyarázni, mert ő maga sem adott semmi jót. Még házastársi kötelességét se tudta teljesíteni. Pokolian szenvedett, amikor az ura közeledni próbált. Zsigerileg érezte, hogy csak azért kell neki, mert férfiból van, és lehetne a helyében bárki arra a pár percre, kielégíthetné az is. Minka is nehezen fogant.
Miután összeálltak, úgymond vadházasságba, nem bírta megtenni. Már nem volt szűz, de a teste oly módon viszolygott, hogy a férfi visszahőkölt. Még sose alázták meg ennyire. Mi az, hogy egy asszony ódzkodik tőle? Mit ódzkodik, kifejezetten undorodik! Ez szíven ütötte. Így heteken át nem közeledett Böskéhez, aki ettől kifejezetten jól érezte magát.
Megfőzött, ellátta a disznókat meg a csirkéket, és lassan nem kellett félnie az éjszakától. Nem volt bolond, tudta, hogy, amit csinál vagy érez, az rossz. Neki az lett volna a feladata, hogy megadja magát, mert Misi gyereket akart. Már javában benne volt a korban, harmincnégy volt, mire vártak volna.
Folytatjuk…
