A gyónás

Történeteim nagy része igaz. Ez is, amit most elmesélek. Sokszor megkeresnek ismerősök, barátok és oly módon nyílnak meg, hogy magam is meglepődöm. Ez a gyónás szó szerint így történt. Én csak lejegyeztem és formába öntöttem. Nem kellett hozzátennem semmit, mert a benne lévő kifejezéseket a történet szereplői használták, megélték.

Közeledett a nap. Az esküvőé. Eni férjhez akart menni, de csak férjhez menés kedvéért. Minden lány erről álmodik, ő is pontosan így érzett. A fehér ruha varázslata beszippantotta. Tudta, hogy nagy esküvő nem lesz, mert a szülei nem akartak erre áldozni. Nem is értették az esküvői cécót, hiszen már együtt éltek két éve, pénzük sem volt, egyszóval szerintük mellőzni kellett volna.

Eni és Andor viszont ragaszkodott hozzá. A vőlegény csak azért, amiért a legtöbb vőlegény: a nő kedvéért, akit szeretett. A fene akart volna egész nap színházasdit játszani a rokonság előtt. De a nők! Ők aztán tűzön-vízen át harcolnak azért a jó kis buliért. Mind királylányságra vágyik, és mivel ehhez más legális út nem vezet, jöhet az esküvő.

 
 

Eni különmunkát vállalt, csakhogy megkereshesse a ruhára valót, sőt a csokrát és a kiegészítőket is maga fizette. Ez hatalmas elégedettséggel töltötte el. Úgy érezte, beleadott apait-anyait, szóval jár neki az az egy nap.
Türelmetlenségében már a második szalonban rátalált álmai ruhájára, egy soha nem viselt, csodálatos, santungból készült költeményre. Olyan volt, mintha ráöntötték volna, de nem forró aranyból, hanem puha selyemből. Mindenhol követte az alakját, egyedül a mellrésze bizonyult nagyobbnak a kelleténél, de ott némi szivaccsal pótolták a természet adta hiányosságokat. Vékony derekán ringott a krinolin. Gyönyörű, tört fehér cipője Hamupipőkének is a díszére vált volna. Semmi felesleges tüll vagy csicsás fodor. Elképesztően finom dekoltázs, félig nyitott vállak, csodás csipkekesztyű alkotta meg aznapra a varázslatot.

Minden készen állt egy hangulatos esküvőre, csak a gyónás maradt a nagy nap reggelére. Nehezen értette meg, hogy miért hajnali fél hétkor kell gyónnia Ferenc atyánál, de a pap csak annyit mondott, hogy előző nap semmiképp sem jó, mert éjjel még paráználkodhatnak a vőlegényével.
Ferenc atya nem sokat tudhatott az együttéléséről, ha azt hitte, csak éjjel lehet szerelmeskedni. Azt viszont nem kötötte az orrára, hogy a jövendő férjével nem túl gyakran művelték ezt a számára nem túl kellemes tevékenységet. A szeretkezés fájt neki, unta is és vágyat sem érzett. Sokszor azt gondolta, ez nem az, amit a filmeken lát az ember, valószínűleg, mert a filmek hazudnak. A szex a férfiak játéka, a nőknél viszont nem több, mint megjátszott kötelesség. Túl sokat nem gondolkozott ezen, mert nem ismerte a jót, így azt sem tudta, van-e jobb. Megtette, ha kellett, és ennyi.

Andor persze lepedővirtuóznak képzelte magát, és állítólag Eni előtt kevés lány akadt a városban, akivel ne jött volna össze. Pedig még jóképű sem volt. Csontos teste nem tette Adonisszá, csípője hol itt szúrta Enit, hol ott szeretkezés közben. És kapkodós is volt, no meg az a hülye szuszogása közben.

Nem sok szakember támogatta volna ezek után az esküvőt, természetesen a két leghozzáértőbb sem. A húga és legjobb barátnője is finoman célozgattak, hogy inkább hanyagolja ezt a férjhez menés dolgot, de hát lehet nemet mondani annak, aki első randijuk másnapján megkéri a kezét?

Azért az kicsit elgondolkodtatta, ami egy  tavaszi délutánon történt. Az egyik gyorsétteremben összefutottak Andor egyik régi nőjével, akiből az évek folyamán nagy barátosnője lett, mint utóbb kiderült. A lány kellemetlen viháncolás közepette mesélte el, hogy a vőlegény őt is megkérte, és ő úgy tudja, az összes lányt is, akivel kettőnél többször lefeküdt. Mindezt akkor adta a tudtára, amikor a fiú épp a mosdóban volt. Kacsintott is hozzá pimaszul, és szívből ajánlotta, Eni gondolkodjon még a dolgon.

Nem tette. Nem volt ennek semmi köze a szerelemhez. Ebben csak annyi volt, hogy ideje volt férjhez mennie, mert 21. század ide vagy oda, a lányoknak ez a sorsuk. Az anyja az év minden egyes napján elmondta ezt neki 22 éves kora óta. Szóval kb. 1800-szor.

Nem kellett ezen sokat tépelődni, mert a férfi azért van, hogy családot alapítson, a nő meg azért, hogy gyerekeket szüljön. Anyja nem kertelt.  A feladat az feladat. A „cuki” barátnő után még nagyobb meggyőződéssel vallotta az esküvő hasznosságát.

A szervezés gördülékenyen ment. Eni büszke is volt magára. A Horváth Mihály téri templom impozáns külsejével azonnal elkápráztatta. Ferenc atya jól ismerte a vőlegényt, ezért jegyes oktatásra sem kellett menniük, amit egyikük sem bánt. Eni nem hitt a vallásban, a papokat is fenntartással kezelte, és a Biblia sem volt a kedvenc olvasmánya. Viszont milyen esküvő az, amely nem zajlik templomban? Szándékosan nem mondta úgy, hogy isten színe előtt, mert ő csak a papot látta, istent nem nagyon. Utálta az arannyal futtatott templombelsőket, a tömjénszagot, és a halott szobrok fénylő lábait. Gyerekkorában megfigyelte, ahogy az öregasszonyok úgy simogatják mind, mintha életre akarnák kelteni őket.

Az egyetlen pap, akit ismert, a falubeli László atya volt. Ő mindig kedves volt hozzá, de a sok pletyka, ami körülvette, mégsem tette rokonszenvessé. Azt beszélték, fiatal szakácsnője igen közel állt hozzá. Persze azt, hogy mennyire, senki nem tudhatta. A falu szája mindig is mocskos volt.

Aznap fél hétkor nagyon álmos volt. Nehéz volt elhinnie, hogy délután lesz az esküvőjük. A templom csendje, a pislákoló mécsesek egy pillanatra eszébe juttatták, hogy Isten házában van, és talán nem farmerban kellett volna jönnie. De ha isten szeret mindenkit, akkor valószínűleg nem fog ezen kiakadni, gondolta.

Andor morcosan ballagott mellette a padsorok között. Sajgott a bölcsességfoga, és ez nem tett jót a hangulatának. Eni emiatt is feszült volt, nemcsak a gyónás miatt.

A gyónás maga a kín, morfondírozott. Mindig is az volt.  Mit lehet bevallani isten emberének ezen a napon, hogy ne tűnjön bűnösnek? Tulajdonképpen nem csinált semmi eget rengetőt, de lopott már életében. Egyszer egy könyvet. Nem volt túl értékes, de neki nem volt pénze rá. Mégis nagyon szerette volna elolvasni. Nem később, nem a könyvtárból, hanem akkor, azonnal. Ez is mondja el?  Vagy azt, hogy nem szűz? Hány fiút ildomos bevallani egy papnak a házasság előtt?

A négy az sok vagy kevés? A szüzességhez képest tengernyi, a valósághoz meg elenyésző.

Magában mormolta a gyónás kezdő szövegét: gyónom a mindenható istennek, és isten helyett neked lelki atyám… Vajon így van még? Utoljára általános iskolában gyónt, de akkor két perc alatt túl volt rajta, és mentek a templomkertbe málnát szedni az atyával, mert egyedül nem boldogult.

A gyóntatószékben fura szag volt. Az öreg fa illata keveredett némi izzadtsággal és a használt párna huzatának kipárolgásával. Letérdelt. Még szerencse, hogy nadrágban jött, így a bőrének nem kellett érintkeznie a kitérdelt fával, ahová sok öregasszony pakolta le bűneit.

Mivel senki nem szólt hozzá, nem is köszönt, azonnal elkezdte:
– Gyónom a mindenható istennek… – A rácsot ekkor húzta félre a pap.
– Hallgatlak, lányom – mondta igazi kenetteljes hangon, amit az ember elvár egy paptól.

Eni hallgatott. Aztán mentő ötlet jutott eszébe.

– Nem jártam templomba mostanában… Keveset imádkoztam…. – rebegte halkan. Végig sem mondta a gyónás bevezetőjét.
– Mikor voltál utoljára isten házában, gyermekem? – hangzott az újabb kérdés kissé ingerültebben.
– Talán még iskolás koromban.

A pap felhorkant. Úgy reagált, mintha manapság az emberek nagy része valódi istenhívő lenne, és a gyóntatószékbe épp a Sátán unokája tévedt volna.

– Akkor is csak a barátnőid miatt mentél, igaz?
– A hangja megemelkedett.

A menyasszony hallgatott. Nem tudta, hogy igazat mondjon-e vagy lódítson. Mégiscsak egy pappal beszélt. Viszont az igazságot maga sem tudta pontosan. Ferenc atya hangszíne meglepte, nem sejtette, hogy a pap így fog vele pörölni az esküvője napján. A torka összeszorult és a szemében könnycseppek gyülekeztek.

A tompa hallgatást a pap törte meg.

– Milyen imádságokat ismersz? – kérdezte továbbra sem kedvesen. Ez a faggatózás furcsa volt, mert Eni azt gondolta, a gyónáskor önmagától jönnek majd a bűnök, vagy egyszerűen elhalványodnak az emlékezés ködében.

– A Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hiszekegyet – sorolta jó kislányosan.
– Ezek gyerekimádságok! Mondj felnőttet! – Ferenc atya ekkor már kiabált.
– Más nem jut eszembe – suttogta a lány félhangosan.

Ferenc atya, a jóságos, ekkor tűnt el a lány hitének süllyesztőjében.

– Abortuszod volt-e?

Az újabb haragos támadás felriasztotta a mélázásból.

– Nem volt – mondta összerázkódva a megalázástól. Miféle kínvallatás volt ez? Nem értett semmit.

A gyóntató pap erre, mint valami koncra, úgy csapott le.

– Nem? Azért, mert gyógyszert szedsz? Gyógyszeres gyerekeket akarsz? Miféle nő vagy te? Mit fogsz szólni, ha majd a 14 éves lányod gyógyszer szed?
– De hát én 27 vagyok és nem 14! – kiáltotta méltatlankodva.
– Az mindegy!

Eni ekkor már sírt. Csendesen folytak arcán a könnyek. Nem tudta, mi rosszat tett, csak azt, hogy kiabálnak vele az esküvőjének hajnalán. Ferenc atya a földbe akarja döngölni a rekedt ordításával és megalázó kérdéseivel. Zsebkendő sem volt nála, folyt az orra is.

És akkor még nem ért véget a támadás. A pap vérszemet kapott. Az áldozatot lassan véreztette ki.

– Lányom – mondta újra ájtatos hangon. – Tudod te, mi a szerepe egy feleségnek? – Itt elhallgatott. Mintha válaszra várt volna. – Neked kell ezután összefognod a családot. A férjednek és a gyerekeidnek biztosítanod kell a meleg otthont, vigyáznod kell, hogy ne térjenek le a helyes útról. A te felelősséged, hogy ne hagyják el istent, hogy a vallás az életetek része legyen. Megértetted?
– Igen – Eni ekkor már romjaira hullva sírt a fabörtönben. Maga előtt látta a napot, ami élete legszebb napjának kellett volna lennie, de szörnyen indult.
– Ha nem így teszel, mi lesz belőled idővel? – folytatta a pap a kioktatást. – Nem leszel más, mint egy kiégett szex eszköz!

Szex eszköz! Vajon a papok használhatnak ilyen szavakat? Vajon nekik munkaköri kötelességük bántani a női lelket?  Ha igen, akkor az atya aznap jelesre vizsgázott. Csend volt. Eni nem tudta, véget ért a gyónás, vagy várjon még. Hosszú percek múlva szólalt csak meg Ferenc atya. Ki tudja, mire várt addig.

– Most menj és  ne vétkezz! – A rácsot indulattal húzta be.

A lány felállt. Kézfejével törölgette az arcát, szívta az orrát. Zsebkendővel nem készült a gyónásra. Szép kis menyasszony.

Amikor kilépett a fülkéből, Andor megdöbbent.
– ­Mi a jó ég történt veled? – kérdezte. – Már azt hittem, valami bajod van, mert vagy húsz percig benn voltál.

Eni sírósan legyintett, és mutatta, hogy majd később megbeszélik. Most a vőlegényen van a sor.

Ő felállt, és határozott mozdulattal csukta magára a gyóntatófülke ajtaját.

Az ara összetörten rogyott le a padra. A fejében millió gondolat cikázott. Ha lett volna abortusza, akkor a pap vajon mit tett volna? Ha valami nagyobb bűn nyomta volna a vállát, talán keresztre is feszíti?

Meglehet, mert Ferenc atya valószínűleg gyűlölte a nőket vagy rossz napja volt.  Talán gyűlölte önmagát is, mert éjjelente újra meg újra megszegte a cölibátust? És még élvezte is.

Kettő, nem több, pontosan kettő perc múlva Andor túl volt a gyónáson.

Ő nem szedett gyógyszert, nála nem volt fontos, milyen imádságokat ismer. És a kiégett szexeszköz-jövőképet sem jósolta neki egy önjelölt Nostradamus.
Csak mert férfi volt.

fotó: Pinterest

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here