A rongybaba – 3. rész

“Az asszony átölelte Marcsi vállát és érezte, ahogy rázkódik a zokogástól. Vizes haja átnedvesítette a kötényét, de nem bánta. Tudta, hogy azokban a percekben olyan döntés születik keresztlányában, amely megváltoztatja addigi sivár életét. És ennek nagyon örült.”

Az előző részeket itt olvashatod

Gergely tizenöt év után sem volt otthon Amerikában. Ezt itthon senkinek nem mondta. Az emberek azt várták, hogy lelkendezzen, hát megtette. Még gyerekkori barátja is kigúnyolta, amikor elkezdte neki mesélni, hogy mennyit kellett dolgoznia, hogy a cége felvirágozzon, hogy neve legyen.

A házat, amelyet csak bérelt, meg a hatalmas kocsit sem dobták utána. Amerika mindenben nagy volt, így ő is beállt a sorba, hogy ne vegye észre senki, hogy kisebb autóval jobban boldogulna.

 
 

Másfél évtized alatt legjobban az otthoni illatok hiányoztak neki. Más volt a paradicsom, az eper és a húsleves illata is, pedig próbálkozott rendesen. Viszont sokat tanult az emberektől. Az elfogadás, a másik megértése és támogatása nem esett nehezére, mert ott mindenki ezt csinálta. Egyszerűen díjazták a jó ötleteket és nem akartak mindenkit földbe döngölni, ahogy itthon sokszor.

Marcsit nehezen engedte el. Megértette, és mégis haragudott rá. A lány úgy kezelte őt, mint egy szerencselovagot, aki csak nekivág a nagyvilágnak, aztán reméli, hogy bejön neki az élet. Tudta, hogy a lány szereti. Nem egyszerű kamaszvágyódás volt köztük, hanem valami erős kapocs, aminek eredetét nem sejtették. Mégis hiába hívta, várta odakinn. Sokáig próbálkozott, de a lány hárított, és csak az elmúlt évben, amikor Marcsi anyja meghalt, jött rá, hogy mennyire fontos volt neki a lány. Nem múlt el nap, hogy ne gondolt volna rá.

Volt a lány anyjával egy közös titkuk. Egyik nap nem sokkal karácsony előtt, amikor talán hetedikesek lehettek, átrohant hozzájuk. Mielőtt azonban becsengetett volna, belesett a teraszajtón, hátha meglátja a lányt és elcsalja a Fő térre cigizni.
Ekkor vette észre, hogy az anya barna csomagolópapírba tekeri épp az ajándékot. Aztán fekete filctollal ráfirkant valamit. Utána felveszi és kiviszi a bejárati ajtó elé. Ez a jelenet nem mondott volna neki sokat, ha Marcsi nem újságolja el, hogy az apja megint küldött neki valami értékeset, de csak egy géppel írt üzenetet mellékelt, amit úgy írt alá, hogy Apád. Amikor a lány megmutatta, ő azonnal felismerte az egyszerű csomagolást. Már nyitotta is szólásra a száját, amikor a lány anyja tekintetével beléfagyasztotta a szót.

Ettől a pillanattól kezdve már tisztában volt vele, hogy Marcsi apja soha többé nem jön vissza, és a lányával sem törődik, ahogy nem tette addig sem. Hosszú éveken át hallgatott és soha egyetlen egyszer sem vágta a lány fejéhez, hogy tudja az igazságot.
Még akkor sem, amikor Marcsi a gimnázium harmadik osztályában elkezdett járni a suli legmenőbb pasijával, aki színésznek készült. Kibírta, hogy neki áradozott róla, de amikor lefeküdt vele, és még azt is képes volt elmondani, akkor dühöngött. Belopózott a kert felől a lány aprócska szobájába és ellopta Zsófikát. Annyira haragudott, hogy elhatározta, hogy feldarabolja a babát és a lány ágyára helyezi. Hadd fájjon neki, ahogy neki is fájt, amikor látta őt ölelkezve Áronnal.

Ő előbb lett szerelmes, mint Marcsi és a kettő közti időszakot nehezen viselte. Aztán mégis megtörtént a csoda. Az a nyikhaj dobta Marcsit, akinek összetört a szíve, de meglepően rövid idő alatt kiheverte. És egyszer, egy tavaszi délutánon, amikor együtt jöttek a busszal és nem siettek különösebben haza, Marcsi váratlanul megcsókolta.

Az egész gyors volt és hihetetlenül természetes. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy ő Amerikába megy majd másfél évvel később.

Az első időkben majd beledöglött, úgy hiányzott neki a lány. Aztán megszokta. Nagybátyja nem győzte megismertetni baráti körének hölgytagjaival. És valóban voltak köztük szép lányok. Nagyon szépek. Mégse volt egyik sem olyan, mint, aki Magyarországon maradt. Annak a lánynak lelke volt, az itteniek meg üresek voltak, mint a használt tejfölös doboz.

Amikor még tavaly megtudta, hogy Marcsi anyja elment, nem mert lépni. Már évek óta nem tartották a kapcsolatot. Az utóbbi két évben csak a születésnapokon írtak egymásnak.

De most hazajött. Azt akarta, hogy a lány megbocsásson neki, amiért nem értette meg.

Amikor felkelt és álmosan kivánszorgott a konyhába, azon rimánkodott, hogy Marcsi ne jöjjön ki az udvarra. Nem volt ereje a szeme elé kerülni.

Zsófi babát még éjjel a lábtörlőre csempészte.

Amikor a kutya ugatni kezdett, kinézett az ablakon és meglátta a fehér ruhában elhaladó lányt. Gyönyörű volt. Karcsú, magas és határozott. Gergely szíve összefacsarodott. Nem tudta elhinni, hogy egy ilyen lánynak nincs senkije, hiába mondta a húga.

Estig nem mozdult otthonról. Üzenetére nem jött válasz.

Amikor kopogtak, kelletlenül állt fel ajtót nyitni.

Marcsi úgy érezte magát, mint egy iskolás lány, akire ráparancsoltak, hogy tegyen meg valami kellemetlent. Keresztanyja miután készen lett az almás pitével, szép, téglalap alakúra vágta fel a süteményt és utasította Marcsit, hogy vigye át a szomszédba, úgyis Emese nap van, és illik felköszönteni Gergely mamáját. Ennél átlátszóbb ürügyet, ennél arcpirítóbb félhazugságot nem látott a világ, de az asszony nem tágított.

Marcsi copfba fogta a haját, belebújt piros szandáljába és nagy levegőt vett. Ha túl kell esnie ezen a találkozáson, akkor legyen így.

Finoman bekopogott és várt. Hallotta, hogy valaki jön ajtót nyitni. Szíve kihagyott pár ütemet, de abban bízott, hogy Gergely anyja nem fogja kinevetni.

Amikor az ajtó kinyílt, Marcsi nem is volt magánál az izgalomtól.

– Isten éltesse, Emese néni! – mondta gyorsan.

Gergely szája fülig szaladt.

– Anyámék a Balatonon vannak. Este jönnek – tette hozzá. Hangja remegett és ez nem kerülte el a lány figyelmét. – De te bejöhetsz azért. Már ha akarsz, meg, ha szóba állsz vele, és nem utálsz teljesen, és hajlandó vagy meginni velem egy pohár bort. – Úgy hadart, mint aki attól retteg, hogy elmúlik a pillanat, amire várt.
– Nem zavarok? A barátnőd vagy a feleséged nem veszi rossz néven?

– Nincs egyik sem.
– Akkor szívesen.

Gergely elpirult, mint egy tinédzser. Élete szerelme állt előtte és a pár ledarált mondat után, belészorult a szó.

– Kinyitok egy üveg bort – mondta kisvártatva és letette az asztalra a tányért. – Üljünk le a kertben, ha nem bánod.

A lány alig tudta remegő kezét maga mögé rejteni. Gergely alig változott valamit. Kicsit izmosabb lett, de barna szeme ugyanolyan ragyogással volt tele, mint valaha.

Abban a pillanatban még jobban hiányzott neki. Már nem volt a szerelmese, de nem volt a barátja sem. Ez az üresség fájdalmas gombócot formált a torkában.

– Megtaláltad Zsófit? – kérdezte a srác, miközben dugóhúzót keresgélt a fiókban.
– Sejtettem, hogy te lehettél a tolvaj!
– Haragudtam rád és bántani akartalak. Ezért loptam el.

Marcsi elkomorodott.

– A szívem mélyén tudtam. De nem mertem megkérdezni.

A pukkanás azt jelezte, hogy Gergely kinyitott egy üveg vöröset és töltötte is azonnal.

– Gyere, kinn talán kellemesebb a fák alatt! – mondta és úgy terelte a lányt maga elé, hogy közben megsimította a hátát. Ártatlan mozdulatnak tűnt, de nem az volt. Marcsi alig kapott levegőt érintésétől.

Amikor leültek a kényelmes kerti székekre, nem teketóriázott.

– Miért jöttél haza? – kérdezte nyíltan. – Miért csak most?
– Ennek sok oka van
– kezdte a fiú. – Egy ideig pénzem sem volt, aztán mindig valami megakadályozta, hogy jöjjek. Amikor meg jöttem volna, anyáék meglátogattak.
– Miért jöttél haza? – tette fel a kérdést a lány újra.
– Mielőtt válaszolnék, neked kell felelned az én kérdésemre, meg tudsz bocsájtani?

Marcsi szeme tele lett könnyel.

– És te nekem?
– Nagyon régen megbocsájtottam. Megértettelek, de fájt.
– Ezzel így voltam én is.
– Nagy szerelem volt a miénk – jegyezte Gergely. – Nagyobb, mint sejtettük volna.
– Nagyobb… – Marcsi szeméből kigördült az első könnycsepp.
– Ne sírj! Az nagyon fájna.
– Ne haragudj… Nem terveztem, hogy itt bőgök előtted, mint egy ovis.
– Hogy bírod egyedül? Látom, keresztmamád itt van nálad.
– Igen, minden évben ez a nyaralása.  Így nem vagyok egyedül. Anya gyorsan ment el, és ez vigasztaló.
– Írtam neked akkor…
– Láttam. Nehéz volt, de már tudom, hogy jó helyen van.

Marcsi belekortyolt a zamatos borba és érezte, hogy minden porcikáját ellazítja. A madarak fáradhatatlanul csicseregtek a közeli bokrokon, egy méhecske a borosüveget kóstolgatta. Minden olyan nyugodt és megszokott volt, mintha nem múlt volna el másfél évtized egy röpke pillanat alatt.

Gergely nézte a lányt, szemével végigsimogatta a testét és tudta, jól döntött. Válaszoljon, amit akar, nem bánja. Abban biztos volt, hogy ő ezt a nőt egész életében szeretni fogja.

– Érted jöttem – mondta hosszú percek múlva. – Ha még akarod.

 

Előző rész

Következő rész:

A rongybaba – 4. rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here