A szépség relatív, átmeneti, múlékony. Mindent szoktunk mondani rá, de bevallhatóan nem tudunk elmenni mellette.
Gondoljunk csak a mindennapokra! Látunk egy szép nőt, testet, tájat, virágot, gyereket. Nap, mint nap találkozunk vele ezerféle módon. Egyik pillanatban megigéz bennünket, csodálattal szemléljük, a másikban pedig kritizáljuk és elítéljük. A szépet nem hagyjuk szó nélkül.
Megnézzük a szépségversenyeket és kijelentjük, hogy az utcán kapásból tíz szebb arcot láthatunk, ami lehet, hogy így is van, de a verseny nem erről szól.
Felmerül a kérdés, széppel elnézőbbek vagyunk?
Kutatások kimutatták, hogy a munkahelyeken gyakran választják a jelöltebbek közül az előnyösebb külsejűt. Vajon származik tényleges előny abból, ha valaki szép? Félreértés ne essék, nem ágálni akarok, vagy csúnya vitát kirobbantani, de biztosan kerültünk már olyan helyzetbe, amikor észrevettük, hogy előnyökhöz jutott egy olyan férfi vagy nő, akit nem átlagos külsővel áldott meg a természet. A jól öltözött, tetszetős embereknek szívesebben nyitunk ajtót, hallgatjuk meg a mondandójukat és fogadjuk el érvelésüket.
Itt természetesen nem a szép és buta sztereotípiára gondolok. Azon már rég túljuthattunk, bár egyeseket annyira meglep és elborzaszt mások kinézete, hogy hajlamos besorolni az ostobák közé egy csodás arcot, mert igen nehéz megemészteni, hogy valaki többet kapott az élettől induláskor, mint legtöbbünk.
Olyan hírekkel is találkozhatunk a bulvársajtóban, hogy a börtönökben ismeretlen nők látogatják és rajongva imádják a gyilkosokat, erőszaktevőket, akiknek ragyogóan kék a szeme vagy helyes az arca. Elképesztő végiggondolni, hogy semmi nem rettenti vissza őket és a józan észt félre téve, csak a külsőre fókuszálnak.
A hétköznapokban sincs ez másképp, mert észrevétlenül többet engedünk meg azoknak a gyerekeknek, akiknek kifejezetten jó a külsejük. Nem úgy szólunk rájuk, nem úgy szidjuk meg őket. A családban is más szerepe jut annak, aki a géneket meghazudtolva valahogy kilóg az átlagos kinézetű családtagok közül. Sokan próbálnak megélni belőle és gyerekeiket forgatásokra, versenyekre viszik, mondván, a világ már csak ilyen, és az ott kapott pénzt később a gyerek iskoláztatására fordítják. Ez persze sok esetben hamis illúzió.
Ha a szépséget nem csak emberi arccal, testtel mérjük, akkor pláne észrevehetjük, hogy milyen egyszerű módon manipulálnak bennünket az óriásplakátok is. Ha egy áru szépen van csomagolva, ha a külső burok megragadja a figyelmünket, szívesebben nyúlunk utána. Arra nem gondolunk, hogy pont ez lesz az első, amit kidobunk, vagy félre teszünk. Szeretjük magunkat különleges dolgokkal körül venni, ami nem baj, ez jelzi az igényességet. Viszont sokkal többet költünk hiábavalóságokra, mint tennénk egyébként, ha a tálalás megfelelő.
A tálaláson múlik minden. A nők jó része a 21. században ápolt, csinos és minden lehető módon igyekszik megfelelni a külvilág nyomásának. Felöltözve azonban könnyebb becsapni a világot. Ha egy strandon végignézzük az ott sétáló és fekvő testeket, biztosan nem kis meglepetésben lehet részünk. A ruha alatt már nem vagyunk annyira kívánatosak, esztétikusak. Ezzel sem lenne probléma, ha a társadalom el tudná ezt fogadni, és nem használná fel ellenünk minden egyes pillanatban. Manapság a kövérség és az öregség a két legkevésbé bocsánatos bűnök közé tartozik.
A plakátokról tökéletesre retusált arcok, alakok néznek vissza és bár mindannyian tudjuk, hogy hamisak, törekszünk hasonlóvá lenni. Ha most tiltakoznánk, gondoljunk csak a közösségi oldalakra feltett képekre, hiszen tele vannak filterekkel és olyan fényekkel, amelyekről még a vak is látja, hogy hamisak. És mégis. Nem merjük vállalni a megereszkedő bőrünk, ráncaink. Szinte alig látunk nőt, akin ne lenne napszemüveg egy fotón. Persze divatos, meg igen jól takar.
Vajon szépnek lenni jár hátránnyal is? Valószínűleg előfordul ez is, de jóval kevesebbszer, mint amennyit általa nyer a tulajdonosa. Lehet azonban teher is, mert nehéz azzal a tudattal élni, hogy ideig-óráig létezik, majd fonnyadni kezd. Aki megszokta, hogy szép, hiszen tudtára adták, felelősnek érzi magát ennek a fenntartásáért. Egyesek százezreket költenek magukra, csak hogy az időt megállítsák. És ha ez nem sikerül, marad a plasztikai sebész. Manapság már nemcsak a celebek, színészek és az egyéb médiaszereplők élnek vele, hanem azok is, akiknek fáj látniuk a tükörképüket, no meg van hozzá megfelelő anyagi keretük. Nem ítélkezhetünk, mert sokkal, de sokkal többen lépnénk a helyükbe, mint bevalljuk, ha megtehetnénk.
A szépség belülről fakad. Ezt a kijelentést elcsépelten hangoztatjuk, mégis szaladunk szemránckrémet venni, arcmasszázzsal és kozmetikussal javítani a külsőnket. Valóban belülről fakad, mert üres marad, ha nem társul mellé lélek. És mégis… Mennyire, de mennyire hajlamosak vagyunk azt hazudni, hogy nem fontos a külső, pedig az első adandó alkalommal kárörvendve kijelentjük, hogy lám, ő se lesz szebb, fiatalabb. Bort iszunk, és vizet prédikálunk, mert ez utóbbit sokkal könnyebb, mint elfogadni, hogy van, aki szép, és van, aki nem. Van, aki tetszik, van, aki tehet bármit, akkor sem fog.
Ezerfélék vagyunk, és ezerféle módon keressük a megoldásokat, amellyel a külsőnket a külvilág ítéletére bízzuk. Időnként érdemes lenne kegyesebbnek lenni másokhoz és önmagunkhoz is. Megérné.
fotó: Pinterest