Annabella Rose – Egy szerelem története 5. rész

A szerelmi történet előző részeit itt olvashatod

Hétfőn a munkahelyemen egész nap azt hallgattam, hogy kinek milyen rokona vagy ismerőse sérült meg az előző napi jeges káoszban. Mindenkinek volt valami sztorija, de meg sem hallottam, gondolataim inkább azon jártak, ahogy Mr. Morton felnyalábol a járdáról előző este. Minden nehézség nélkül állította talpra hatvankét kilómat, amit, gondolom annak tudhat be, hogy gond nélkül emelgeti a ház alaksorában lévő edzőtermében a nehezebbnél nehezebb súlyokat. Nem egy kigyúrt izomkolosszus, izmai finoman kimunkáltak, amit garbói remekül megmutatnak. Ha behunytam a szemem, és erősen koncentráltam, még a parfümje illatát is vissza tudtam idézni, amit akkor éreztem, amikor a kocsihoz kísért.
Gondolataimból a főnököm zökkentett ki egy vastag aktát legyezve az arcom előtt, hiába, nincs idő itt az álmodozásra.
Gyorsan elment a hétfői nap, alig vártam, hogy már kedd legyen, vissza akartam térni a Morton villába. Nem értettem, hogy mi van velem, de húzott a szívem a különös ház különös urához. Kedden, ahogy csak tudtam siettem a munkával, hogy minél előbb befejezhessem, és indulhassak a dolgomra. Persze titkon reméltem, hogy összefutok Mr. Mortonnal, kíváncsi voltam, hogy szóba elegyedik- e velem, ha újra lát.

 
 

Kedden délután kaptattam is felfele a meredek utcán, szívem már mintha picit hevesebben vert volna, és nem az emelkedő miatt. Ahogy beléptem a kapun, megláttam, amint épp beül sötétkék sportautójába. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, de mintha ott se lennék, még egy fejbiccentést sem kaptam, ahogy elsuhant mellettem a kapufelhajtón. A jobb oldalon mellette, egy gyönyörűre sminkelt szőke nő ült. Nem volt időm alaposan megnézni, de az a pillanat is elég volt, hogy megállapítsam, hogy egy jelentéktelen kis porszem vagyok ehhez a nőhöz képest.
Furcsa csalódottság kerített hatalmába, és a kedvem felhőkarcolónyit zuhant a mélybe. Fogalmam sincs, hogy mit vártam, mi fog történni a vasárnap után, de ez a jelenet nem szerepelt a várható történések között.
Egykedvűen mentem be a házba, és kezdtem neki a munkának. A nappaliban két borospoharat és egy üres üveget találtam a kanapé mellett, valamint piszkos tányérokat az étkezőn. Ezek szerint jól telt az este. Mindent igyekeztem mihamarabb eltakarítani, a konyha most nem mutatott akkora felfordulást, mint a múltkor. Az emeletre kicsit vonakodva mentem fel, nem volt kedvem ott is a tegnapi kellemes este nyomaival szembesülni. Meglepetésemre a vendégszobát is használták, ami kicsit fura volt, mert ha Mr. Morton hölgy vendége igen közeli, akkor miért nem Mr. Morton hálószobájában aludt?
Mindegy. Hogy az Úr kivel alszik, vagy kivel nem, nekem ehhez semmi közöm. Nem volt kedvem ezen tovább gondolkodni, elrendeztem a szobákat, és egykedvűen baktattam lefele az előszobába, hogy a ház többi részét is rendbe tegyem. Hamar elment a délután.

Dolgom végeztével már éppen a kis öltöző szoba felé indultam, amikor váratlanul belépett a házba Mr. Morton.
– Jó napot Miss Rose.
– Jó napot Mr. Morton. A takarítás kész, ha nem óhajt még valamit, akkor mára végeztem.
Hangom kemény volt, és határozott, arcomról egy kósza, piciny kedvességet sem lehetett leolvasni. Mr. Morton összeszűkült szemekkel nézett rám, láttam, hogy állvonala megkeményedik, mintha összeszorítaná az állkapcsát. Szemei szinte villogtak, láttam, hogy mondani akar valamit, de aztán vonásai visszarendeződtek és csak ennyit mondott:
– Rendben, köszönöm, akkor szép estét.
És ezzel a mondattal ott is hagyott. Nos, nem tudom mit vártam, de valószínűleg ez volt az elvárható a munkaadómtól. Mégis bántott ez a semmitmondó válasz.
De most komolyan! Mit is várok el?! Én csak egy kis jelentéktelen porszem vagyok Mr. Mortonnak, ráadásul a takarítónője, nem is értem mire gondoltam, hogy fog viselkedni velem. Ráadásul úgy, hogy szemmel láthatóan top modell barátnője van.
Szemem a nappali egyik falán lógó hatalmas kör alakú tükörre siklott. Néztem hosszú, csokoládébarna hajamat, ami kissé kócos volt még úgy is, hogy most lófarokba kötöttem, és féloldalas frufrumat, ami, már ha nagyon a szemembe lógott, erőteljes felfele fújással igazítottam meg. Szemem szintén barna volt, szemöldököm hegyesen íves, orrom egyenes, szám telt és általában élénk eperszínű. A szempilláimért mindenki irigyelt, talán még a nagyim is, amivel igencsak bőkezűek voltak az égiek, így hosszú, sűrű, fekete íves pillákkal ajándékoztak meg. Egyszóval a pillások rajtam egy forintot sem kerestek még eddig. Alakommal nem volt gond, a több éves gimnasztika jót tett neki, az izommemóriám remekül működött, ha néha napján nekiálltam kicsit futni, vagy kondizni. Így nem volt nehéz megőrizni az alakom. Ez a képességem rettenetesen jól jött, hiszen édes szájú vagyok, nem bírok ellenállni az édességnek, legyen az bármilyen formájú, állagú vagy fajtájú. Egyszóval teljesen hétköznapi csaj vagyok, nem egy Mr. Morton kategóriájú.
Ezzel a gondolattal indultam haza, és közben el is határoztam, hogy kiverem a fejemből az Úrfit, jobb, ha csak a munkára koncentrálok, pár hónap és soha többet nem is fogom látni.
A lakásba belépve Lucifer már türelmetlenül várt, a mobilom ekkor szólalt meg. Kicsit bosszús is lettem, hogy miért mindig akkor nyekken meg a ketyere, amikor minden kezem tele van, vagy éppen vetkőzőm, öltözőm, a kádba lépek be, vagy onnan ki. Nagy nehezen kikotortam a táskámból, rá sem pillantottam a hívóra, csak lenyomtam a gombot, és kicsit morcosan beleszóltam:
– Igen?
– Jó estét Miss Rose.
Ez Mr. Morton hangja volt. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, és nem értettem, hogy kerül a telefonomba a hangja.
– Jó estét Mr. Morton. Segíthetek valamiben? –
kérdeztem teljesen bátortalanul.
– Igen, elnézést Miss Rose, hogy este zavarom, de időben szerettem volna szólni, hogy 2 hét múlva kész lesz a nyaralóm felújítása. Ugyan a nagyobb takarítást megcsinálják, de szeretném, ha azon a hétvégén leutazna Ön is, és a finom részleteket elintézné. Remélem, hogy ráér, és nem szóltam későn.
A hangja kedves volt, és visszafogott, rá sem lehetett ismerni. Zavartan álltam még mindig félig kibújva a kabátomból, a lábamnál egy tekergőző macskával, és hangos szívdobogás mellett próbáltam valamit kinyögni.
– Ööööö… nem Mr. Morton, rendben lesz az a hétvége, ha óhajtja, akkor leutazom, és kitakarítom a házat.
Hát csak a hülye nem hallotta ki a hangomból a meglepettséget és a zavarodottságot.
– Köszönöm Miss Rose, természetesen ez plusz munka, így ezért egy külön összeget fogok kifizetni Önnek.
– Köszönöm Mr. Morton, rendben. Kell valamit tudnom még arról a hétvégéről?
Jézusom, ezt a hülye kérdést. Most erre tulajdonképpen mit lehet válaszolni?
– Nos, hozzon meleg ruhát, mert a ház fenn van a hegyen, így ott még hidegebb van, mint itt a városban. Ha lehet, pénteken indulnánk és vasárnap este haza is jövünk.
– Rendben Mr. Morton, akkor jó éjt.
– Jó éjt, Miss Rose!

Csak néztem a telefonomat, és próbáltam magamhoz térni a döbbenettől. Alig fél órája határoztam el, hogy én, mint a világ egyik legátlagosabb csaja egy fél gondolatot sem áldozok tovább Mr. Mortonra, erre valami hihetetlen kedves hangon felhív, és meginvitál a nyaralójába. Na, jó takarítani, meg dolgozni, értem, de mégis, a hangjában volt valami félelem, mintha attól tartott volna, hogy nemet mondok.
Áhhh, ez tiszta baromság! Annabella, a jó ég áldjon meg térj észhez, a csávónak kell valaki, aki elvégzi a pipere takarítást, és kész. Vinni akarja a szőke top macáját a nyaralóba romantikázni! Te meg kéznél vagy! Ohh, de utálom magam, amikor igazam van, és biztos, hogy ez a helyzet, és nincs benne semmi több. Mindegy. Legalább most kedves volt, és nem egy jégcsap. Egy gleccser.

Lucifer már nem tud semmi újat kitalálni, hogy felhívja magára figyelmet, így csak ül a nappali közepén, farka idegesen lassan ver egyik oldalról a másikra, füle kissé laposan áll, szemeivel konkrétan a nyaki ütőeremet cincálja.
Oké, értem, éhes vagy.
Kinyitok egy konzervet, amit két falással behabzsol, majd a párkányra felugorva, lassú mosakodásba kezd. Alváshoz készülődik a szentem.
Nem bírok elaludni, gondolataimban újra és újra lejátszom a beszélgetésünket, és próbálom értelmezni szinte minden betűjét. Tiszta hülyeség. Valahogy aztán mégis álomba szenderülök, és mintha az utolsó pillanatban a valóság és az álomvilág határán elsuttognám, hogy Erik.

fotó: Pinterest

 

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

 

163

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here