Nincs feleség, aki ne tudná, mikor hazudik a férje. Gréta is tudta. Nem azok a nők közé tartozott, akik szerették homokba dugni a fejüket, mert nem bírták el a fájdalmat és a csalódást. Ő tudta, hogy a férfiak eleve hazugok és szemetek, de Kristóf kivétel volt ezidáig. Anyja is gyanakodva figyelte a vejét, és óva intette a lányát. Soha nem hallott mást, csakhogy a házasság keserű rabság. Gyűlölte, amikor erről beszélt neki, és már egészen kiskorában megfogadta, hogy neki jó férje, jó élete és csodás házassága lesz. Majdnem összejött.
Nyolc éve voltak együtt, két kislányuk született ezalatt, és a hétköznapi álom talán meg is valósult volna, ha Kristóf cége nem megy tönkre. Kis vállalkozás volt ez, futárszolgálatos. Hidegtálakat, sülteket szállítottak időre a megrendelőknek, és úgy nézett ki, hogy egyre jobban megy az üzlet, de aztán a beszállítók kezdtek egyre rosszabb minőségű termékekkel előállni, késtek, majd nem akartak fizetni a termelőknek. Így a láncreakció beindult és sodort mindenkit, aki csak érintett volt benne. A házukon hitel volt, sőt a berendezést is abból vették, nem volt ez csoda a mai világban, mert az emberek úgy boldogultak, ahogy tudtak. Az álmoknak nem volt helye a mindennapokban, és a szépen induló házasság egy idő után megszürkült.
Talán nincs a bolygón olyan házasság, ami képes ragyogni, szenvedéllyel eltölteni a benne szereplőket, ha a körülmények egyre rosszabbak, ha a gondok sokasodnak, és a két gyerek mellett nem marad idő egymásra. Gréta ugyanolyan nő volt, amilyen a többi hozzá hasonló. Hitt a romantikában, a szép szavakban, figyelmességet várt és adott, mígnem észrevétlenül kihunyt kettejük között a fény. Szerették egymást, de a filmek szerelmespárjai csak egymásnak élnek, és ott minden mese addig tart, amíg össze nem házasodnak. Soha nem folytatódik a ki kell fel éjszaka a síró babához vagy ki mosogat el aznap-tragédiájával.
Mirella hat, Kinguci meg három volt, amikor visszament dolgozni. Akkor még azt hitték, kettejük fizetése elég lesz, hogy elboldoguljanak, de a hitelek felzabálták őket, szétroncsolták az idegeiket, és a szép szőke Gréta egyik reggel úgy ébredt, hogy öregasszonyarc nézett rá vissza a tükörből, pedig harmincnégy se volt. Ekkor jött az ötlet, hogy Kristóf külföldre menjen dolgozni, egy volt osztálytársa hívta is. Azt mondogatta, hogy megéri neki. Nem végleg és nem sokáig, csak pár évig, amíg összeszedik magukat, és különben is kéthavonta vagy akár gyakrabban hazarepülhet Londonból, nem a világ végén lesz. Sőt a család is kimehet, két óra az út, és nem egy vagyon a repülőjegy.
Sokáig vitatkoztak, megéri-e, de nem volt más választásuk. A lányoknak is tetszett az ötlet, de csak azért, mert várták, hogy repülőre ülhessenek. Kinguci pedig az angol kiskirályfit akarta látni, akit a tévében fedezett fel, és eldöntötte, hogy hozzámegy feleségül. Az óvónéni is megmondta, hogy semmi se lehetetlen. Gréta úgy gondolta, nem lőhetnek mellé, mert Kristóf haverja a biztosíték, hogy kint is lesz valaki, aki támogatja, hiszen az is egy ételszállító vállalkozás volt, ám az működött.
Szeptemberben ment ki a férje, és minden este beszélgettek videóhívásban vagy messengeren. Igaz, hogy megváltozott az életük, de valamit valamiért alapon Gréta nem kesergett. Intézte a lányok dolgát, hol a kicsivel játszott, hol a nagy elsős évében lavírozott a füzetek és könyvek tengerében, mégse volt szomorú, mert biztos volt a jövőben, főleg, mert Kristóf jókedvűen nyilatkozott, és minden este vidáman beszélgetett velük.
Az ősz elrepült, és karácsony előtt valóban kirepültek Londonba. A város maga volt a csoda, a Regent Street pompásan feldíszített üzletei olyanok voltak, mint egy igazi mesevilág. Gréta boldog volt, főleg, mert látta, hogy bejönnek a számításaik. Úgy gondolták, három év elég lesz, és ha visszafogottan költekeznek, ki tudják fizetni a hitelt. Januárban annyi munka volt, hogy kissé megritkultak a telefonok, és a férje is fáradtabb lett, de mosolygott. Az első bizonyítványt Miri úgy lebegtette a hívás alatt, mintha aranyérmet nyert volna az olimpián. Apja csak március elején tudott csak hazamenni, de az a pár nap csodálatos volt. A lányok le se szálltak róla, mert idővel rájöttek, hogy hiányát semmi se pótolhatja. Gréta sokat gondolt arra, hogy a szenvedély milyen alattomosan kopott ki az életükből, de amikor találkoztak, szeretkeztek, így belenyugodott. Egyszer azért nem bírta ki, megkérdezte Kristófot:
– Neked nem hiányzik a szex? Nem túl gyakran vagyunk együtt, most, hogy ott vagy! – Nem tette hozzá, hogy előtte se már egy ideje. Minek veszekedett volna, a végén még nem lett volna kedve hazajárni egy házsártos asszonyhoz.
– Jaj, Gréta, ha tudnád, milyen fáradt vagyok esténként! Néha ülve elalszom a gép előtt…
– Ismerős! – nevetett a nő. – A lányok kiszívják minden erőmet, és a főnököm se angyal!
– Na, szép! Nem vagy elégedett azzal a drága jó Ágnes asszonnyal? – gúnyolódott Kristóf ismerve felesége főnökének basáskodó természetét.
– Dehogynem! Alig várom, hogy napi szinten földbe döngöljön!
– Ne aggódj, szeretlek titeket! Se kedvem, se időm a szexszel foglalkozni. Alig várom, hogy megint otthon legyek, és végre elmehessünk valahová nyaralni.
– De ne a Balatonra, jó? Mutassuk meg a lányoknak a tengert? Rendben?
– Benne vagyok, de legyen ez titok. Keress valami közeli helyet, menjünk el két hétre, ahol és mást se csinálunk, csak pihenünk és fürdünk!
– Istenem, bárcsak már nyár lenne! – sóhajtott fel Gréta, de a naptár még április elején araszolt. Akkor még nem sejtette, hogy meg kellett volna állítania az időt, hogy megmaradjon emlékezetében a tökéletes család képe.
Olyan nincs, jegyezte meg hétvégenként az anyja, ha beugrott hozzájuk ebédre, vagy el akarta vinni a lányokat az állatkertbe. Olyan van, hogy a nő hallgat és nyel, és ha erre képtelen, akkor elválnak tőle, vagy megalázzák. Jaj, ezeknek a beszélgetéseknek mindig vita lett a vége, és azért nem fajult el, mert a lányok nyaggatni kezdték a mamát, hogy induljanak már. Így lecsillapodott mindkét nő, és nem gyötörték egymást tovább.
Gréta fel nem foghatta, hogy anyja miért nem tud túllépni a sérelmein, hiszen már vagy huszonöt éve elhagyták, ha ennyi nem elég neki, akkor egy élet is kevés lesz. Igen, apja nem volt mintaférj, de apának jó volt. Odafigyelt rá és az öccsére, amennyire csak tőle telt. Az tény, hogy olykor elfeledkezett róluk, de valamilyen módon mégis szerették egymást. Sose haragudott rá, hiába próbálta meg anyja ellene hergelni.
Május közepén, amikor egyik este megkérdezte Kristófot, hogy jó-e neki a július vége a nyaraláshoz, a férfi kitérő választ adott. Egy héttel később valami olyasmit magyarázott, hogy talán nem is lesz szabadsága, egyelőre ne foglaljon semmit. Aztán a születésnapja előtti estén, amikor századszori hívásra érte csak el, feltűnt neki, hogy a lakás, amelyet bérelt, mintha rendezettebb lett volna a megszokottnál. Ismerte minden szegletét, hisz nap, mint nap látta, de olyan pipec rend, amit akkor látott, nem volt jellemző a férjére.
– Mi történt édesem, nálad járt a takarítónő? – kérdezte viccesen, pedig tudta, hogy nincs is neki. – Ragyog a konyhapult…
– Ti, nők, mindent észrevesztek? – nevetett a férfi, de nevetésében volt valami hamis. – Tényleg hívtam valakit, mert ideje volt alaposabb rendet csinálni.
– Valóban! – jegyezte meg Gréta. A torkában lévő gombócot még gyorsan lenyelte, majd elköszönt azzal, hogy segítenie kell Mirinek a matek háziban.
Kristóf megcsalja, mondta magában haragosan. Van valakije. Rosszul hazudik, ismeri.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
