Sarah
Sikerült! Minden úgy történt, ahogy akartam. Pontról pontra. Még könnyebb is volt, mint reméltem, ami kicsit csökkentette az értékét. Christoph úgy vigyorgott a taxiban, mint, aki most nyerte meg a főnyereményt, amit nem csodálok, hiszen nagyjából így is volt. A kislány szorosan hozzábújt és hallgatott. Nem szóltam hozzá, nem akartam lerohanni, és a taxisofőrnek se volt köze a mi új családunkhoz. Így hallgattunk, és amikor kiszálltunk a reptéren, és megcsapott a könnyű nyári szél, éreztem, hogy szeret engem az isten. Ne legyünk álszentek, ha nem szeretne, nem segítene. A rosszakat is támogatja, hiszen hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok. Ne varrjunk már mindent a sátán nyakába, hiszen, ha Isten mindenható, akkor miért hagyja, hogy egyes nők folyton szüljenek, mások meg soha? Miért engedi, hogy sorozatgyilkosok, rablók garázdálkodjanak, ahelyett, hogy lesújtana rájuk? Mondhatjuk nyugodtan, hogy ez az ördög műve, de ha ez az igazság, hol van a Teremtő, hogy közbeavatkozzon? Na, ugye. Arról nem beszélve, hogy hány beteg gyereket vesz magához és nekem senki ne mondja, hogy az is a pokolbeli műve… Nem vagyok jó ember, de rossz se. Olyan vagyok, amilyenből a legtöbb van: mindenből van bennem, és azzal élek minden pillanatban, amire épp szükségem van.
Jelenlegi kedvesem, kislányom apja, kiszedte a csomagokat a taxiból, majd megpróbálta rávenni Carrie-t, hogy az én kezemet fogja, de a kislány megmakacsolta magát. A nadrágja szárába kapaszkodott, és hiába guggoltam le mellé, a máskor oly mosolygós és vidám gyerek rám se akart nézni.
– Láttál már repülőket közelről? – kérdeztem kedvesen, miközben belül halálosan feszült voltam.
Mi a csuda történt vele, hiszen nemrég még a nyakamba csimpaszkodott? Persze a gyerekek szeszélyesek, jól tudom, de ilyen gyors változásra nem voltam felkészülve.
– Gyönyörűek, és fent szállnak az égen! – Az apja fordított neki, de a kislány felém se fordult.
– Hagyd, meg van ijedve! Szokatlan neki minden! Ha megérkezünk, bizonyára megnyugszik – mondta nekem, de én nem lettem nyugodtabb.
A végén még keresztülhúzza a számításaimat ez a kis elkényeztetett bestia. Egyvégtében elhitette velem, hogy kedvel, most meg játssza az eszét? Tény, hogy sose volt gyerekem, de azért láttam már párat. Szeretnek a középpontban lenni, amihez a szülők asszisztálnak is. Ezzel nem lenne semmi baj, csak ne vinnék túlzásba. Carrie viselkedése azért sem volt logikus, mert nála volt a kedvenc plüsse, és mellette volt az apja. A gép indulásáig volt másfél óránk, és bár utálom a várakozást, gondoltam, most jó alkalom nyílik egy kis vásárlásra becsekkolás után. Mivel gördülékenyen haladt a sor, tizenöt percen belül végeztünk, és megbeszéltük, hogy iszunk egy kávét, de még előtte útba ejtünk egy játékboltot, ahol Carrie választhat valamit, amitől jobb lesz a kedve. Christoph nyugtatóan megsimogatta a karom, és a fülembe súgta, hogy minden rendben lesz, csak maradjak türelmes. Nem sok hiányzott, hogy felrobbanjak, amiért már most akadályok gördültek a tervem elé. Ahogy beléptünk az egyik üzletbe, a kislány egy pillanatra elengedte az apját, és elámult. Tudtam, hogy ez lehet a megfelelő alkalom, hogy kizökkentsem közönyéből. Ha már akkora szerencsénk volt, hogy nem kértek semmiféle kétszülős beleegyezést, ha már a célegyenesben vagyunk, akkor nem szabad feladnom, mondogattam magamban.
– Válassz valamit! – súgtam neki. – Akármit! Megveszem neked a legnagyobb mackót, ha akarod! – mutattam a polc tetejére.
– Anyát akarom! – kiáltotta ekkor. Ha az apja nem fordít, akkor is megértettem volna, és le is fagytam azonnal.
Christoph lehajolt hozzá, és súgott neki valamit, mire elmosolyodott. Az eladó, aki végignézte a jelenetet, szintén elmosolyodott, majd telefonjára pillantott, amitől szemmel láthatóan nem tudott elszakadni.
– Vagy egy baba legyen? Vagy egy szép könyv? – mutattam párra. Carrie megrázta a fejét, és sírós hangon újra meg újra kijelentette, hogy az anyjához akar menni. Apja felkapta, kivitte az üzlet elé, és magyarázott neki. A kis hisztis figyelte, de amikor abbahagyta a nyugtatást, azonnal sírni kezdett.
– Haza akarok menni! Hiányzik anya és Miri! – Ekkor már úgy ordított, hogy többen felkapták a fejüket, és felénk fordultak.
– Kicsikém, nemsokára látni fogod őket, csak ne bőgj! Most elutazunk, és hozunk nekik ajándékot, jó?
– Anyát is vigyük! – kiáltotta hisztérikusan, és addig kapálózott, amíg az apja le nem tette. Ledobta magát a földre és a korához meg a helyzethez nem méltóan sikítani kezdett. Hadd ne mondjam, hányan nézték végig a jelenetet.
– Nem akarok veled menni, hagyjál békén! – visította, de akkor már folyt az orra, bőgött, mint a szamár. Nem volt kellemes látvány.
Christoph tanácstalanul pislogott, és azt hajtogatta, hogy ilyesmit sose csinált, és a dackorszakban se rendezett jelenetet a boltokban. Próbált hozzá szólni, de Carrie, mint valami eszelős, azt kiabálta, hogy nem akar itt lenni, és vigyük vissza az anyukájához. A szemem sarkából láttam, hogy a játékboltos lány felveszi a telefonját, és hív valakit. Sejtettem, hogy nem a barátját.
– Szedd fel a földről, de azonnal! – sziszegtem oda Christoph-nak. – Azonnal itt lesznek a biztonságiak! Nyugtasd már meg valahogy, elvégre te vagy az apja!
Erre a tehetetlen apa valóban felmarkolta a taknyos-nyálas gyereket, és megpróbálta leszorítani a lábát, hogy ne rugdossa a mellkasát, de Carrie akkorra már csapkodott a kezével, és úgy bömbölt, hogy a várakozók egy része valószínűleg azon imádkozott, hogy ne az ő gépükön utazzunk. Megértettem őket. Én is gyűlöltem volna magunkat, ahogy tettem is, pedig nem voltam a helyükben. Vajon mit visít ez a gyerek, amikor senki nem bántja, nem akar neki rosszat, sőt csakis jó vár rá? Már most része lehet egy csodás utazásban és ajándékban is, ha nem veri ki a balhét, és nem hoz bennünket kellemetlen helyzetbe. Ehelyett cirkuszol, pedig mi mindent megteszünk érte.
Hirtelen észrevettem, hogy messziről egyenruhások közelednek, ezért megböktem Christoph-ot, aki elsápadt.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
