Másfél óra mennyország, így gondolt Olívia a hétfő estére. Minden tökéletes volt. A szoba, az ágy, és nem utolsó sorban a férfi, akinek érintése tűzbe hozta minden porcikáját. Mintha mindig is passzoltak volna egymáshoz. Nem érzett semmiféle félelmet vagy...
Vasárnap este Olívia úgy jött vissza a fővárosba, mint aki csodára számít az elkövetkező napon. Amíg odahaza volt, a férfi folyamatosan üzengetett neki. Hol kedvesen évődve, hol vágyakozva. Néha verset küldött, olykor meg vicces videókat, egyszóval nagyon nagyon jelen...
Alma hosszan nézett a férfi után. Nem volt maradéktalanul elragadtatva tőle, de rokonszenvesnek találta. Maga sem tudta, miért nem gondol rá hálával, hiszen rendesebb, mint az összes férfi együttvéve, akiket ismert. Talán ez lehetett a baj. Nem hitt neki....
Alig száz évvel ezelőtt a gyerekek gyerekek voltak, a felnőttek pedig felnőttek. A gyerekek igényeivel vajmi keveset törődtek, külön ruházatuk sem volt, nem épültek iparágak játékaik, öltözékük köré. A gyerek tette a dolgát, azaz játszott, legtöbbször kint az udvaron,...
Két évvel később
Zsuzsó a tükör előtt állt és a ruháját nézte. Szép, állapította meg. Nagyon szép, ahogy ő is az volt azon a napon, ami élete legszebb napja lett, bár ezt sokáig nem merte elhinni. Az elmúlt két év...
Azt mondták, muszáj. Azt mondták, meg kell tennem, mert ostoba vagyok. Meg felelőtlen és hülye. Mindez együtt. Elrontom az életem, ha nem teszem meg, és ők csak jót akarnak. Mindig mindenki csak jót akar, de aztán baromira elcseszi. Engem...
Brigi csalódottan vette tudomásul, hogy Olívia nem siet a segítségére. De amikor megtudta, hogy nem olcsó kifogás, hanem egy kibontakozóban lévő szerelem van a dologban, elnevette magát.
– Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna – közölte vidáman. – Természetesen...
Az öreget senki nem látogatta. Lehetett vagy nyolcvan, de amióta ők odaköltöztek, még egyszer se láttak a közelében senkit. Biztos olyan magának való, ahogy a legtöbb idős ember, mondta Gerda megrántva a vállát. A férje azonban nem szerette az...
Ez a szerelem olyan volt, amiről első pillanatban tudni lehetett, hogy nem múlik el nyomtalanul. Az igazi szerelmek puha lábnyomokat hagynak az ember szívében, de az ösvény, amelyek gyalogoltak, nem vezetett a végtelenbe. Hogy is vezethetett volna, hiszen semmi...
Május, langyos napsütés és Mezőszék. Minden együtt volt ahhoz, hogy Zsuzsó erős és bátor lehessen. Szerette ezt a hónapot, a meleget, szülővárosát meg pláne. Nem sietett, úgy lépkedett végig a keskeny utcákon, mint aki először látja a jól ismert...
































































