Nincs kedvem készülődni, csak felkapok egy másik pólót, meg farmert és indulok. Anya kedvesen utánam néz, rá van írva az arcára, hogy szurkol. Azt akarja, hogy jó legyen nekem, mert reméli, hogy többre viszem, mint ő.
A sorozat előző részeit...
Nem emlékszem, mikor kezdtek kiabálni bennem a szavak. Kezdetben csak finoman döftek belém párat, aztán mind hangosabban rikoltották azt a két szót, ami aztán minden plakáton, képen, a világ összes eldugott és hivalkodó pontján viszontláttam: kövér vagy. Nem volt...
Hogy bele lehet-e szokni az egyedüllétbe, nem tudom, a nálam bölcsebbek is vegyes válaszokat adnak erre. Viszont ezer jó dolog szól mellette. Kelhetek hajnali ötkor, ha kedvem tartja, vagy este nyolckor is ehetek tejszínes pennét anélkül, hogy valaki rosszallóan...
Három napig nem igazán voltam önmagam. Nem csináltam semmit másként, mint szoktam, de belül nem voltam a régi. Már soha nem lehetek az, mert megváltoztam, bár ez nem teljesen rajtam múlt.
Közhelyes lenne kijelenteni, hogy kinyílt a szemem, mert addig...
Megüt. Azt mondja, szeret, és megüt újra. Most nem szakad fel a szám, mint a múltkor. Nem kezdek el sírni, mert azt nem szereti. A sírás a gyengéknek való, meg a nőknek, hogy zsarolják a férfiakat. Mindig ezt mondja....
Sokat olvasó kislányként korán találkoztam Adyval. Az is hozzásegített, hogy mind általánosban, mind a gimnáziumban a magyartanárnőm kedvence volt, így aztán be kellett magolni a fél Ady összest, és a dolgozatokban olyan pontosan kellett idézni egy-egy verséből, hogy majd...
– Anya most a Holdon lakik? - kérdezte Zsófi olyan ártatlan arccal, amilyennel csak egy ötéves tud faggatózni.
– Nem lakik a Holdon! Ne kérdezz ostobaságot! - szólt rá Péter ingerülten. Az egyik kezével épp a kocsi kulcsot markolta, a...
Nagyon kevés embert ismerek, aki ne vágyna a napfényes Itáliába. Az olaszok olyasmit tudnak, amit mi magyarok talán soha nem fogunk megtanulni: könnyednek lenni, ellazulni, élvezni az élet jelentéktelennek tűnő pillanatait is. Tudják, hogy felesleges sietni, mert az élet...
Egy kellemes péntek délutánon azzal hív fel egy kolléganőm, hogy segítsek neki ruhát választani esküvőre. No, nem menyasszonyit, ami nagy kihívás lenne, hanem örömanyának megfelelőt. Akkor még nem sejtem, hogy ez talán még nagyobb feladat.
A menyasszony általában gőzerővel fogyókúrázik...
Útközben kedvesen beszélgetünk jelentéktelen dolgokról. A gyér forgalom most nincs hasznomra, nem tereli el a figyelmet a köztünk lévő csendről. Nincs közös témánk, inkább csak én kérdezgetem arról, szereti-e amit csinál, nem vágyik-e többre. Elmosolyodik, de ez a mosoly...
