Unalmában - pff, ezt a szót eddig nem is ismerte, hisz sosem unatkozott még, szóval, inkább kínjában - beállította az egyik telefonját az ablakban napozó szobanövényre, és elindította a time lapse-ot. Kíváncsi volt, egy nap alatt mennyit változik egy...
Kissé kótyagos fejjel néztem Gordonra, és botorkáltam az ajtómig, miközben végig a karjába kapaszkodtam. Nem értettem, Gordon hogy tud stabilan járni ezen a jégpáncélon, ami a járdát és az utat borította. Az ajtóhoz érve, kikotortam a kulcsomat, majd hálás...
Zsóka néni mindent gyűjtött. Apró háza kertjében nem volt egy talpalatnyi hely sem már, mindent ellepett a kacat. Néha a koszos, foszlott takaróhegyek mögül kikandikált vidám arca, amint elégedetten mosolyogva rátalált egy-egy értékes kincsre, amit ezer éve rejtett el....
Mr. Morton hálószobája mellett volt a dolgozószobája, ami a tiltott terület volt. Kíváncsiságom ugyan egy pillanatra megtorpantott az ajtaja előtt, de végül úgy döntöttem, hogy jobb nem ujjat húzni Mr. Mortonnal, így tovább is siettem az egyik vendégszoba felé....
Mikor kilépnék a kapun, furcsa érzés kerít hatalmába, és visszatekintek az egyik emeleti hálószoba ablak irányába. A függöny épp akkor rebben meg, de nem látom ki állt mögötte. Nos, kavarog egy gondolat a fejemben, hogy furcsa események előtt állok...
Pokolian meleg ősz volt. A szeptember nem akarta elengedni a nyarat. Minden poros, fülledt és álmosító volt. Iskolába azért muszáj volt menni, mert senki nem volt tekintettel arra, jó-e ott ülni egy nyolc évesnek, akinek az orrában a lucerna...
"Pillantásunk összekapaszkodik, a lélegzetem inkább megakad, sem, mint most megzavarjon.
Nincs szerencsém, mivel a mátrix foglya vagyok, a kocsi tovább gurul szívdobbanásom tárgyával."
A történet első részét itt olvashatodMiután visszatérek a jelenbe és nem bámulom a távolodó kocsit, újra nagynénémre nézek,...
A nyári esőben az a jó, hogy langyos és váratlan, gondolta Zita. Egy jó záporba nem hal bele senki főleg július közepén, amikor már napok óta fullasztó volt a hőség. A macska sem nem evett, sem nem ivott, csak...
Nem is egy év. Kilenc hónap telt el az a július végi beszélgetés óta, amikor Viki apja felajánlotta neki, hogy vesz egy éttermet.
Karácsonykor, azaz 26-án megszületett az öccse, aki akkora hanggal érkezett a világra, hogy mindenki tudta, hogy apjára...
A januári hideg sötét napok nem tesznek jót a téli depressziónak. Ezt megállapíthatjuk. Délután fél öt, és már sötét van, mintha este nyolc lenne. A szervezetem is becsapva érzi magát, így legyűrhetetlen ásítozásban kezdek, ami ragadós, így a kollégák...
































































