Csak egy papír, nem igaz?

Őszintén szólva unta ezt az esküvői felhajtást, amelynek közepén úgy állt, mintha kívülálló lenne, és nem úgy ahogy kellett volna: főszereplőként. Már huszonévesen, az első ilyen alkalommal is érezte, hogy felesleges ez a cécó (akkor mondjuk azt hangoztatta, hogy minek ide papír, úgyis örökké szeretni foglak… bár ez az örökké aztán csak öt évig tartott…).

Na, de a harmadik ilyen felhajtás már végképp sok volt neki. Negyvenöt év, két majdnem felnőtt gyerek, egy csődbe ment, majd egy sikerre futtatott vállalkozás, pénzéhes barátnők sora… szóval, a csalódásokon, a hazugságokon meg a felhajtásokon már túl van, most nem lehetne valami végtelenül egyszerű módon elintézni, hogy Móni a felesége legyen?

 
 

A harmadik felesége. Jó, hát joga van az ünnepséghez, hiszen Móni amúgy is imádja a családját meg az összejöveteleket, ráadásul a férje ezer éve valami szerencsétlen síbalesetben ment el… szóval “megérdemli”, hogy méltó módon kössék össze az életüket… Azért mégis pöröghetne gyorsabban is ez a nap. 

A gyűrűt csak a nő viseli majd, őt idegesíti, ha valami van a kezén. A nevet megváltoztatni tök macera, így lebeszélte Mónit, hogy hivatalokba rohangáljon új okmányokért. Szóval, ha túléli ennek a szűk öltönynek a szorítását, akkor pár óra múlva szabadul is, és lesz egy felesége, aki odaadóan szereti és kiszolgálja őt. 

A tükör kíméletlenül megmutatta a pocakját és az elmúlt években kissé leereszkedett arcvonásait, de azért megnyugtatta magát, hogy még mindig jó pasi. 

Köhintett egyet, mint mindig, amikor feszült, majd kinézett a félig nyitott ajtón – mi lehet ez az ideges neszezés? A családtagok sóhajtozós körtánca az ő Móniját rejtette. Dögös volt, mint mindig, jól megkímélte az élet. Ezért is szerette – bögyös, feszes negyvenes volt, jól főzött és nem várt már semmi extrát az élettől. Csak csendben, békében élni. Ideális társ egy kiszámítható élethez.

Az anyakönyvvezető elfelejtette lecsekkolni, hány évesek a házasulandók, így végig fiatalokról, meg fészekrakásról, és hasonló röhejes dolgokról beszélt – így végül nem unalmas, hanem szinte röhejes tíz perccé minősítve ezt a nagyon fontos szertartást.

A kerthelyiségben szervezett vacsora jó ötlet volt… a koktélpultnál elég sokat időzött – egy mélyen dekoltált, ringó csípőjű maca mixelte a színes italokat – megpróbálva elfogadni a helyzetet, a jövőt, és valami kedvet csiholni hozzá.
– Az esküvősökhöz tartozol?
– kérdezte mosolyogva a pultos lány.
Igen, én vagyok a férj – felelte a szemmagasságban ringó ikreknek.
– Gratulálok! – mosolygott rá a lány kicsit csalódottan.
– Köszi! – húzta el a száját válaszul, majd visszaindult az őket ünneplő násznép asztalához.

fotó: Pinterest

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Biztosan érdekesek az írásai, csak nem értem, hogy írhat egy közösségi oldalon olyat, hogy az anyja fafejű. Valószínű, hogy ennek az Anyának köszönheti, hogy tudja azt, ami miatt itt lehet….

    • Olvassa át még egyszer.. Miért írná ki az anyjáról, hogy futó és író? A hölgy saját magáról írta, hogy anya…

Hozzászólás a(z) Virág Polacsekné Fehér bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Please enter your comment!
Please enter your name here