Édesapád ledolgozta a fél életét egy munkahelyen, te meg idén a harmadik állást fogyasztod el. Kevésbé vagyunk kitartóak, vagy csak nem elégszünk meg a középszerű élettel?
Kezdjük az elején! A tökéletes munkahely számtalan összetevőből áll: alkalmas főnökök, jó csapat, ne kelljen megszakadni, és az sem árt, ha nem csak napi két órára jelentenek be. A valóságban legalább egy komponens hiányzik, pedig úgy gondolom, mind a négy létfontosságú. És akkor még a fizetést nem is említettük.
Kezdjük is az alkalmatlan főnökökkel! Egyszer volt egy 23 éves felettesem, amit a magam 27 évével nehezen nyeltem le – fogalmam sincs, mit érezhettek a negyvenes-ötvenes kollégáim. A lány persze kivételezett a számára szimpatikus emberekkel, akiket pedig kevésbé kedvelt, nos, tett róla, hogy a minimális összhang se alakuljon ki. Nem egy olyan kisfőnökkel találkoztam, akin meglátszott, hogy nem volt gyerekszobája, és amint egy minimális hatalomhoz jutott, azonnal visszaélt vele.
A fizetés persze emelkedett az utóbbi pár évben, de nem feltétlen arányosan. Egy informatikus nyilván nem ismeri a hónap vége kifejezést, a bolti eladó viszont igen. Egy 200 ezer Ft-os fizetésből nem mész sehova, legfeljebb kiflicsücsökért a sarki pékségbe. És igen, jobban fogsz élni, ha kimész külföldre, de ugyanúgy ott sem fogsz tudni lakást venni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az ember igenis harcolja ki magának a fizetésemelést vagy menjen el egy másik helyre, ha az jobb ajánlattal kecsegtet. Lehet beszélni lojalitásról, de ha a gyereknek nincs miből új cipőt venni, akkor mégis milyen alapon fogadnál örök hűséget a munkahelyednek?
Erre jön még az, hogy a kis cégek egyszerűen nem tudnak teljes munkaidőre bejelenteni. És ez nem feltétlenül a kisvállalkozók hibája, de az ember inkább a tutira megy, elvégre nem lakhatsz a híd alatt öregkorodra. Ez főleg akkor tud szomorú lenni, ha megtaláltad az álommunkát, de a bejelentés elmarad.
Úgy gondolom, teljesen rendben van, ha egy huszonéves, pályakezdő fiatal fejlődni akar, és nem ragad le az első munkahelyénél. Az önmegvalósítás, mint fogalom, mindössze 10-20 éve él a köztudatban, szüleink még bőven beérték egy közepesen jó “melóhellyel”. Aki érzi, hogy dolga van még ebben a világban, ne vegetáljon, hanem igenis küzdjön, küszködjön!
Persze nem lenne teljes a kép, ha csak a munkaadókat szidnánk. Egy barátom rendszeresen interjúztat fiatal jelentkezőket – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Elmondása szerint a mai 20-27 éves generáció életképtelen, nem bír összerakni egy értelmes mondatot, sőt, az önálló gondolkodással is nehézségeik támadnak. A munkaerőhiány miatt viszont könnyen válogathatnak, majd ha nem tetszik a munka minden egyes eleme (lásd: dolgozni kell), akkor fogják magukat, és az első problémánál lelépnek. A kitartás és a munkakedv nemigen jellemző, az elvárások viszont már kezdetektől az egekben vannak.
Nyilván egy jó fizetés gyógyír lenne az összes problémára, de a világ nem ilyen egyszerű. Addig maradnak a kiskapuk, az “okoskodás” és a kéztördelés.
