Kate Winslet – A nő, aki önmaga maradt a filmvásznon

Kate Winslet 1975. október 5-én született az angliai Readingben, egy olyan családban, amelyben a színpad nem állt távol a mindennapoktól. Szülei és nagyszülei is színházi emberek voltak. Már gyerekként színésznő akart lenni, és tizenhárom évesen televíziós szerepet kapott. Tizenhét évesen Peter Jackson Mennyei teremtmények című filmjében már olyan természetességgel játszott, hogy hamar világossá vált: nem csupán egy feltűnő fiatal tehetség érkezett a filmek világába, hanem egy ösztönös színésznő.

Aztán jött az Értelem és érzelem, Ang Lee filmje, amelyben Emma Thompson és Hugh Grant oldalán játszotta Marianne Dashwoodot, és ezzel húszéves kora előtt Oscar-jelölést kapott. Ezután következett a Titanic, amely megváltoztatott mindent. Kate még csak huszonegy volt, amikor Rose szerepével világsztár lett. Leonardo DiCaprióval olyan párost alkottak, amelyet azóta is a filmtörténet egyik legemlékezetesebb szerelmespárjaként tartanak számon. Ám a világhírnévnek gyakran van egy kegyetlen oldala is.

 
 

A Titanic után nemcsak a játékáról, hanem külsejéről és testsúlyáról is folyamatosan beszámolt a sajtó. Egy olyan korszakban vált világhírűvé, amikor a film- és divatvilágban különösen erős volt az a szépségideál, amelyhez a nőknek igazodniuk kellett. Winslet sehogy sem akarta elfogadni, hogy egy színésznő értékét a testalkata alapján határozzák meg. Később sokszor beszélt arról, hogy mennyi bántó megjegyzést kapott, és hogy ezek milyen mélyen beleégtek az emberbe, különösen akkor, amikor még fiatal, és nincs meg az a belső biztonsága, amelynek segítségével később már könnyebb el tudja engedni mások véleményét.

Talán még fájdalmasabb, hogy mindez pályája legelején történt. Egy fiatal nőnek, aki éppen csak elkezdte megtalálni helyét a szakmában, azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség és a sajtó egy része nemcsak a tehetségét figyeli, hanem a testét is méricskéli. A színésznő később úgy beszélt erről az időszakról, mint amikor valóságos zaklatást élt át. Ma már sokkal határozottabban kiáll amellett, hogy egy nőnek nem kell megfelelnie egy mesterségesen felállított külső mércének ahhoz, hogy értékesnek, vonzónak vagy sikeresnek lássák.

Miközben Hollywood a külsőségekkel volt elfoglalva, ő egyre komolyabb szerepeket választott. Nem ragaszkodott ahhoz, hogy mindig szerethetőnek vagy hibátlannak lássák. Játszott összetört asszonyt, boldogtalan feleséget, különös és kiszámíthatatlan nőt, anyát, szeretőt, történelmi alakot, olyan embereket, akiknek nem az volt a legfontosabb tulajdonságuk, hogy szépek.

Az Egy makulátlan elme örök ragyogása, az Iris, a Kisgyermekek, a Szabadság útjai és A felolvasó mind másféle Kate Winsletet mutatott be. 2009-ben, A felolvasó főszerepéért megkapta az Oscar-díjat, később pedig Emmy-díjjal is elismerték az Easttowni rejtélyek főszerepéért.

A Easttowni rejtélyek különösen fontos állomása volt karrierjének. A sorozatban egy fáradt, hétköznapi nőt játszik, akinek arcára kirajzolódik az élet. Winslet ragaszkodott hozzá, hogy külseje ne legyen minden képkockán tökéletesre formálva. Amikor egy jelenetben, egy intimebb pillanatban karakterét a produkció egyik munkatársa túlzottan megszépítette volna, jelezte, hogy erre nincs szükség. Nem akarta, hogy a történetben szereplő női testet utólag egyetlen, idealizált szépségképhez igazítsák.

Egy olyan iparágban, amely hosszú ideje szinte megszállottan próbálja meghatározni, hogyan kell kinéznie egy nőnek, komoly jelentősége van annak, ha egy világsztár azt mondja: ez vagyok én, és ez a szereplő is így valódi.

A magánéletében sem mindig a könnyebb utat választotta. Három gyermeke van, több házasságon és újrakezdésen ment keresztül, miközben igyekezett megőrizni, amit a hírnév talán a legkönnyebben vesz el az embertől: a hétköznapi élet érzését. A róla készült interjúkban ma is feltűnő közvetlensége. Nem úgy beszél a színészi pályáról, mintha egy különleges kaszt tagja lenne, hanem mintha ez egyszerűen az élete egyik része lenne.

Az utóbbi években már nemcsak színésznőként tűnt fel. A Lee című filmben Lee Miller haditudósítót alakította, és producerként is dolgozott a filmen. A projekt létrehozásáért éveken át küzdött. Miller történetében éppen azt találta meg, ami őt is régóta foglalkoztatta: hogyan lehet egy nőnek úgy jelen lennie a férfiak uralta világban, hogy ne mások elvárásai határozzák meg.

Kate Winslet ma már egészen másképp beszél a női szépségről, az öregedésről és a testről, mint pályája kezdetén. Nem akarja letagadni az idő múlását, és nem szeretné azt az illúziót kelteni, hogy egy nő értéke attól függ, mennyire képes megőrizni fiatalságát. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy egy nő jól érezze magát a saját bőrében. Ezért is könnyű megszeretni Kate Winsletet. Ő az a színésznő, aki nem engedte, hogy a tökéletesség legyen az ára annak, hogy komolyan vegyék. A fiatal lányt, akit egykor a külseje miatt bántottak, idővel felváltotta egy magabiztos nő, aki már tudja: az ember sokkal több annál, mint amit egy tükör, egy fénykép meg tud mutatni.

Kate Winslet több mint három évtizednyi filmezés után is ragyog a vásznon.

Isten éltesse az 51 éves színésznőt!

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here