Felhívta Rékát, aztán Ivettet, a szülőtársakat, és kifaggatta őket, mit tudnak Eszter anyjáról. Kiderült, hogy rákos volt, mi más? Manapság minden második ember az. És Eszter nehezen bírta el ennek a terhét. Verekedett, egyre rosszabbul tanult, utált mindenkit, legfőképp az osztálytársait, akiknek nem mondhatta el, ehelyett bántotta őket. Zsófi soha egy szóval nem említette, hogy ilyesmi zajlik az osztályukban, talán fel sem fogta a valóságát. Viszont Eszter kezdett egyre durvább lenni, és amikor lelökte a lépcsőről Zsófit, ő azt kiabálta, hogy gyűlöli, bár halna meg! Ekkor elsősök voltak, senki nem vette komolyan az egészet. Mert hát a gyerekek beszédét gyakran elengedik fülük mellett a felnőttek.
KATTINTS IDE AZ ELŐZŐ RÉSZÉRT!
Egyik nap, amikor Eszter kibőgött szemmel jött iskolába, többen köré gyűltek, faggatták. Végül kinyögte, hogy beteg az anyukája. A legjobb barátnője megölelte, de a többiek nem tudtak mit kezdeni vele, főleg miután elkezdődött az óra, és a szünetben Eszter egészen jól lett. Már nevetett, fogócskázott, és egyre durvábban rángatta a többieket. Marika néni magához hívta, leültette, beszélgetett vele, már-már úgy tűnt, hogy lehiggad, de nem ez történt. A tesióra végén letolta a bordásfalról Zsófit, aki esett egy nagyot, de nem lett baja. Viszont annyira haragudott, hogy amikor elhaladt a másik mellett, sziszegve annyit mondott, bárcsak meghalna az anyja. Eszter elvörösödött, arcára fagyott a döbbenet, de nem válaszolt semmit. Ez volt az a pillanat, amelytől kezdve a két lány kerülte egymást, de ha ez nem sikerült, Eszter mindig tett valamit, amivel eszébe juttatta a másiknak, hogy nem felejt.
Valóban nem felejtett. A bosszú járt a fejében akkor is, amikor egyik nap a mentő elvitte az anyját, és már soha többé nem hozta haza a kórházból.
Minden egyes nap, amikor bement a termükbe és meglátta Zsófit, heves gyűlöletet érzett. Ennek folyománya lett a videó.
Zsuzsa mire összerakta a mozaikot, úgy érezte, beleroppan az események súlyába. Álmában se gondolta volna, hogy egy iskolai veszekedés ennyire elfajulhat. Elvégre ő is volt gyerek. Az iskolában tanultak, dolgozatot írtak, várták a farsangot, de nem emlékezett rá, hogy valaha is ily módon gyötörték egymást. Persze volt verekedés, de inkább csak a fiúk közt. A lányok is marakodtak, de nem ennyire gonosz módon. Állt, nézte a lányát, és elhatározta, hogy leszámol ezzel a szörnyűséggel. Felhívja Eszter apját és kulturált módon tisztázza vele a helyzetet. Elvégre, ez a módja az ilyesminek.
Hosszas nyomozás után megkapta egyik ismerőstől Dr. Perger Botond telefonszámát. Nem tudta, milyen doktor, de remélte, hogy nem ügyvéd. Amikor megcsörgette, egy kellemes férfihang szólt a kagylóba, és érezni lehetett, hogy a vonal túlsó végén lévő férfi jókedvű. Mindez addig tartott, amíg Zsuzsa el nem mondta, mit akar.
– Leülni beszélgetni? Maga nem normális! – üvöltötte a férfi. – Nem, semmi szükség erre. Majd én lerendezem a dolgot Eszterrel. Maga meg törődjön a saját lányával, ne higgye, hogy különb, mint az enyém.
– Értse meg, hogy véget akarok vetni ennek a gyűlölködésnek! Két gyerekről van szó, mindkettő hibázott, mindkettő elvetette a sulykot, de nem értik, miről is van szó igazán.
– Ne mondja! Maga szerint, ha azt kívánják, hogy bárcsak halna meg az anyja, akkor a gyerek nem érti, mit kíván? Ne nézzen már madárnak!
– Zsófi kicsi volt még, ahogy az ön lánya is. Azt kérem csak, hogy üljünk le, és tisztázzuk a dolgokat!
– Felejtse el! Én látni se akarom a lányát, de magát se! A feleségem meghalt, a lányom majd beleroppant, nincs szükségem ilyesmire tovább.
Zsuzsa elsírta magát. Remegett keze, lába.
– Tudom, hogy Zsófi ostoba volt, de Eszter most fenyegette meg! Most, amikor már tíz évesek lettek. Látta maga azt a videót? Ha nem, nézze meg, mert szörnyűséges.
A férfi lihegett a dühtől.
– Ne jöjjön nekem a videóval! Maga olyan gyereket nevelt, aki ilyesmiket kíván másoknak? Micsoda emberek maguk? Miféle családjuk van? Maga fogja be a száját, és hagyjon békén!
Zsuzsa lefagyott. Mégis mit képzel ez az ember? Még neki áll feljebb? Hogy miféle családja van? Milyen van neki, hisz az ő lánya küldött olyan szörnyűséges felvételt! A konyha közepén hallgatva az ordítást, remegett és folyt a könnye. Kihez forduljon? Mit tegyen?
– Rendben – mondta. – A videó azonban bizonyíték. – És kinyomta.
Jesszusom, jajdult fel. Mi lesz ennek a vége? A két lány egy osztályba jár. Minden nap elszenvedői egymásnak. Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni?
– Anya, én holnap nem megyek iskolába! – szólalt meg váratlanul Zsófi. – Rosszul vagyok.
Közelebb lépett hozzá, megölelte, és az járt a fejében, hogy igaza van a barátnőjének. Semmit se tudunk a másik ember lelkéről, legyen az felnőtt vagy gyerek. Nem érezzük a fájdalmát, nem vagyunk részese szorongásainak. Milyen anya ő? Tette fel a kérdést magának már ezerszer. Beszélgetett mostanában a gyerekével? Megkérdezte, hogy bántja-e valami, de úgy igazán? Figyelt a válaszára?
Miközben simogatta a lánya fejét, megértette, hogy hibázott. Hibázott mindenki, aki ebben részt vett, és a hibát ott követték, és követik el, hogy nem akarják tisztázni a dolgot. Nem beszélik meg, pedig segítene. De hogy beszéljen ezzel a Botonddal, ha az csak üvölteni tud? Mit mondjon a lányának, aki épp eléggé szenved a régi bántásért, amit elkövetett?
– Jó! Maradj itthon! Én se megyek be dolgozni – mondta erőtlenül.
– Anya, én meg fogok most halni? Azért, mert rossz vagyok? – nézett fel váratlanul a kislány.
– Nem, nem fogsz. Ez butaság volt, nem vagy te rossz.
– Már mindegy. Kimondtam, visszaszívni nem lehet.
Zsófinak potyogni kezdtek a könnyei.
– Nem lehet jóvátenni valahogy? – kérdezte.
– Jaj, kicsikém, nem tudom. Mi lenne, ha írnál egy levelet Eszternek? Talán abban jobban elfogadja, hogy megbántad?
– Jó. Én félek tőle, meg akarta szorítani a kötelet a nyakamon…
Zsuzsa megtörölte kézfejével az arcát, és csak még jobban magához szorította a kislányt.
Másnap reggel Zsófi levelével a zsebében bement az iskolába. Megkereste Marika nénit, kérte, hogy adja oda Eszternek a levelet, majd kiíratta az iskolából a lányát. Úgy gondolta, semmi mást nem tehet, csak azt, hogy elviszi messzire, a város másik végére, hogy felejteni tudjon. És felejteni tudjon az a másik is. Sose kérdezte meg, mit írt Zsófi. Pedig csak egy mondat volt benne: Bocsáss meg, megbántam mindent!
Kép forrása: Pinterest
