Gyűrű a múltból 1. rész

Az öreg megvetően pillantott az asszonyra. Szívből gyűlölte. Évek óta, ha rá pillantott, nem érzett mást, mint tehetetlen dühöt. Legszívesebben fejbe vágta volna valamivel, csakhogy végre elhallgasson.

De sose hallgatott. Ha mosogatott, a tányéroknak magyarázott, ha kiment az udvarra, akkor a kutyának, ha ő jelen volt, akkor neki. Nem volt képes befogni a száját, mintha a hallgatás jelentette volna a földi létben való jelenlétet. Régebben még kérte, hogy ne beszéljen annyit, olykor ordított is vele, de az asszony úgy viselkedett, mintha nem fogná fel, mit akar. Azon, hogy kuss legyen, fogd már be, vajon mit nem lehetett érteni? Az asszony olyankor a szemébe nézett, és tekintete azt sugallta, tudja, nem szándékosan beszél így vele a férje, csak már az öregség elvette az eszét. De nem az vette el, hanem a folytonos mormolás, a monoton zsörtölődés.

 
 

Egyik este már azon töprengett, hogy álmában agyonüti. Majd azt mondja mindenkinek, hogy megállt a szíve. Ki kérne boncolást egy ilyen vénasszonynál? Ezeket már könnyen elengedi az orvos is, mert tudja, hogy várja őket a sárgaföld. Hogy a jó isten mit kezd majd vele, na azt megnézte volna. Ott a kapuban, Szent Péter mellett kukucskálva szívesen kifigyelte volna, vajon a Mindenható szóhoz jut-e mellette, netán leteremti-e? Bízott benne, hogy helyette is megteszi, mert ő már nem bírt vele. Drukkolt erősen, hátha belefojtja a szót, vagy elválasztja tőle, és az ördöghöz küldi, hadd bolonduljon meg az is.

Hatvankét éve éltek egymás mellett. Az első harminc szinte észrevétlenül szállt el, de a második adag minden egyes perce maga volt a kín. Legszívesebben önmagát is fejbe kólintotta volna, amiért egykor elhitette magával, hogy tetszik neki a sok beszéd. De ennek is az anyja volt az oka, ő győzködte és mondogatta, hogy vegye csak el, ha már az a rátarti Gyarmati lány kikosarazta. Nála szebbet azóta se látott. Selymes fekete haját kibontva hordta. A fenekét verdeste. Kék szemében hullámzott a csend. Szerette őt. A lány is viszonozta, legalábbis egy ideig. Aztán történt valami és szakított vele. Nem magyarázta meg, csak annyit mondott, nekik nem közös az útjuk.

Hát akkor mi a franc, töprengett sokáig rajta. A lány neki adta magát és nem közös az útjuk? Akkor meg mi a jó égért voltak együtt két évig? Ilyen jól hazudott volna? A szakítás után nem sokkal meghalt a lány apja, a szép Gyarmati Anna pedig férjhez ment egy másik faluba. Sose látta többé, mert hamarosan elköltöztek. Ő meg itt maradt a nem létező közös út végén és várta a csodát, amely nem akart megérkezni. Huszonkét évesen azonban nem sok csoda várja az embert, ha csak dolgozik meg kesereg. Ekkor kezdett duruzsolni az anyja, és addig nyaggatta, amíg azt nem mondta, hogy elveszi Mártát, aki Anna ellentettje volt. Szőkésbarna, alacsony és kerekképű nagy mellekkel. Ellenben a másikkal, aki sudár termetű, karcsú és virgonc volt.

Virgoncság ide vagy oda, mégiscsak dobta őt és esélyt sem adott neki soha, hogy rájöjjön, miért. Maradt Márta, akinek a száját leragasztani sem lehetett. Még szeretkezés közben is jártatta, és csak csókkal lehetett elhallgattatni. Az tény, hogy csókjának íze nagyon ízlett neki, így a kezdetek kezdetén nem okozott neki gondot, hogy hallgatásra bírja.

A tűz azonban sose ér az égig, főleg akkor, ha alig parázslik. És most hatvankét évvel később, sötét gondolatokkal a fejében minden nap haragudott önmagára. Minek hallgatott anyjára? Olyan jól nem járt ezzel az asszonnyal, hiába volt módos lány. Kapott vele földeket meg szerszámokat, de ez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy szeretni tudja. Csak éjjel voltak jóban, amikor a sötétben Annát képzelte nyirkos teste alá. Hosszú éveken átsikerült is, de Márta lassan kiterebélyesedett, főleg a szülések után és hatalmas melleivel, amik korán megereszkedtek már nem tudta elhitetni éjjel sem, hogy ő Gyarmati Anna.

Mégse váltak el. Mindig valami közbejött, ami miatt nem lehetett. Először azt várta, hogy a nagyobbik fia leérettségizzen. Aztán a kisebbik. Utána az első unokát, majd a másodszülött lagziját, és ez így ment a végtelenségig. Most meg, amikor már az is nehezére esett, hogy a vécére eljusson, mindegy lett volna, ha néha az asszony elhallgat. De nem tette. Fel nem foghatta, hogy hogy bír valaki egész nap locsogni. Valószínűleg egy gondolatot sem tudott az a fejében tartani, mert azok a száján át a szabadba kívánkoztak.

Múlt héten a fia is elmenekült másfél óra múltán, pedig elhozta bemutatni második feleség-jelöltjét, mégse bírták sokáig. Észrevette, hogy a jövendő menyecske unottan böködi a férfit, hogy menjenek már, mert ezer dolguk van. Nem volt ez igaz, mert a nőnek olyan hosszú és  rózsaszín körme volt, amellyel nem lehet ezer dolgot csinálni. Ezt azonban nem mondta ki, megértette és irigyelte őket. Ők elmehettek. Ő nem. Neki ez jutott, ki tudja meddig.

Gyűrű a múltból 2. rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here