Kedves Igazi!

Nem szeretném, ha megorrolnál rám, de nem hiszek a létezésedben. Jöttek-mentek már az életemben sokan, sokfélék, de egyszer sem dobbant meg úgy a szívem, hogy valami belül azt kalapálja, hagyjam abba a keresést. Néhanapján elfogott valami könnyed lelkesedés és azt éreztem, na megvagy, a markomban tartalak, de olyan voltál, mint egy kétségbeesett pille, ami szabadulni szeretett volna. Nem maradt más utánad, csak egy kis por a lepkeszárnyaidról. Aztán a sokadik után rájöttem, nem lehet Téged fogságban tartani, mert gyorsan szabadulni akarsz.

Később hagytalak felszállni, kibontakozni, de nem lettél lepke, hanem csúf hernyóként elkúsztál az életemből, én meg sírtam egy keveset utánad. Mondd meg nekem, merre keresselek?

 
 

Valahogy azon az ösvényen, amelyen te haladsz, én biztosan nem járok, mert úgy hiszem,  észrevennélek. Ha nem is én, de a lelkem, ha épp nem lenne tele mással, biztosan jelezne. Talán eddig az volt a baj, hogy minden mást körbeajnároztam, dicsértem, dédelgettem, vagy épp sírtam, zokogtam egy-egy ócska bánat miatt, és nem láttalak meg Téged. Nem lehetne, hogy máskor feltűnőbb légy, és ha ott bukdácsolok vaksin a közeledben, akkor a fejemre koppints és cinkosan integess?

Nem értem én ezt a dolgot, hiszen a keresés nagyon erős bennem, mert szeretnék hinni, bár az akaratom úgy látszik, nem elég. Küldhetnél langyos esti szellőt, hogy meglegyintse az arcom, ha a közelemben vagy. Vagy épp egy kiadós nyári záport, talán felébrednék az álmodozásból. Látod, még tanácsokat is adok neked, mert abban reménykedem, hogy most, épp ebben a pillanatban nem maradok le rólad.

Ígérjek Neked jót magamból? Mit adjak? Gyengédséget, odaadást? Elég lesz-e a hűségem, lágy karom, pajkos szívem? Elfogadod-e a vicces kedvem, nevető szám? Csak a lelkem az enyém, másom aligha van, de feléd nyújtom, vigyázhatsz rá. Tudnék alkudozni veled, én drága Igazim, csak gyere! Könnyű léptekkel indulj felém, nevess, és most higgy nekem. Megismerlek. Nem szorítalak, nem ölellek túl szorosan. Ha szállni akarsz, útnak eresztelek, ha maradnál, szívembe engedlek. És most kitárom az ablakot, legyen az bárhol is, és leülök, várok. Naivan, kedvesen, szerelmesen.

Ugyan már… Felébredtem. Nem kereslek. Itthon vagyok, kopogtass be!

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here