Zsuzsó hetekig nem tudta megemészteni, amit Iván mesélt neki 89 karácsonyáról. A fiú kijelentett, hogy minden egyes nap hálás, hogy el tudott menekülni a pokolból, pedig csak szemlélője volt az eseményeknek, igyekezett kívülálló maradni, ami persze majdnem lehetetlen volt. Románia elesett, aztán felállt és erősebb lett, mint valaha. Az embereknek elegük lett a nyomorból, éhezésből és a terrorból, és nem tűrték tovább a zsarnokságot.
Iván gyerekkori barátja is megsérült a harcokban, napokig élet-halál közt lebegett, de végül túlélte. Végig azt sorolta, hogy a szabadságért meghalni legszebb a világon, de Iván leintette. Élni a legszebb a szabadságban, mondta neki, és boldog volt, hogy visszajöhet választott hazájába.
Úgy érezte, emlékein és szülein túl nem köti semmi az országhoz, de azt be kellett vallania önmagának, hogy Magyarországon sem volt igazán otthon. Igaz, hogy a decemberi harcok után megfordult a világ, de nem annyira, hogy őt tárt karokkal fogadják Mezőszéken, főleg Zsuzsóék családjában. Tudta, hogy nehezen értik meg, hogy ő túlélésre és jólétre törekszik, mert megtapasztalta az éhezést, a nyomorúságot. Már rég eldöntötte, hogy nem nézi honnan ered a pénz, csak legyen, mert soha többé nem akar sóváran bámulni egy kirakatot, vagy karácsonykor almát enni a sült hús mellé, mert más nincs otthon. Ő gazdag akart lenni, hatalmat akart, könnyedséget, és olyan életet, amit a filmeken látott.
Zsuzsó nyugtalanul hallgatta, mert benne nem volt ekkora ambíció. Ő be akarta fejezni a tanítóképzőt, szeretni akart, férjhez menni, gyerekeket szülni és talán utazni, mert Olaszország mindig vonzotta.
Január elején visszatért Egerbe, és attól kezdve, ha nem is hivatalosan, de Iván párja volt. A fiú kirándulni vitte a Mátrába, aztán a Balatonhoz. Egyiküket se zavarta, hogy tél volt. Nagyokat sétáltak, ettek és ismerkedtek egymással, ami azért is volt különleges, mert bár jártak valaha, mindez olyan távolinak tűnt, mintha ezer éve történt volna.
A Balatonról jövet egyre rondább felhőkbe futottak, és ónos eső is kezdett esni, ami eléggé elrontotta az előző, hideg, de napsütéses napok hangulatát. A kocsiban azonban meleg volt, és más nem számított, csak az, hogy ők ott voltak egymásnak. Kapcsolatukat nem verték nagydobra, Zsuzsó otthon egy szóval se említette. Úgy gondolta, minek feszegetni a határokat, ráérnek akkor is bejelenteni, ha valóban komolyra fordul a dolog. Iván megértette ezt, de titkon sérelmezte, hogy ő olyan eltitkolni való valaki, akivel a lány nem mer hazaállítani.
– Ne haragudj rám! – kérlelte Zsuzsó. – Ismerem anyáékat. Megpróbálnak kalitkába zárni.
– Nem erről van szó, te is tudod – jegyezte meg csendben a fiú, és tekintetéből sütött a szemrehányás. – Nem vagyok elég jó nekik, ez a nagy helyzet.
– Nem ismernek téged, és elhisznek mindent, amit pletykálnak.
A lány szíve összeszorult. Fehér kabátját szorosan összehúzta magán, mintha fázna, pedig csak a lelkét akarta megóvni ilyen átlátszó mozdulattal minden támadástól. Hogy mondhatta volna meg a srácnak, hogy anyja úgy bocsátotta útjára, hogy bízik benne, és tudja, hogy okos, jóravaló lány, aki nem fog csalódást okozni nekik? Arról szó sem esett, hogy netán többről is szó lehetne közte és a fiú között, pedig már rég egymás karjában keresték az örömöt a nap minden szabad percében. Mindketten óvatosak voltak, de a lány szorongott a hazugság miatt. Mégis hogy mondhatott volna nemet Ivánnak, akinek vágyott az érintésére, ahogy a fiú is az övére? Nem kételkedett abban, hogy jól döntött. Ez a srác nem az volt, aki régen másokkal cicázott és hiába volt rossz a híre, Zsuzsóval királylányként bánt. Soha egy pillanatra se tapasztalta, hogy másra nézett volna, netán megfordult volna valaki után. Ami volt, elmúlt, nem néztek vissza.
– Hogy bizonyítsam be nekik, hogy tévednek? Szerinted lesz olyan, hogy elfogadnak valaha is?
Zsuzsó nagyot sóhajtott. Anyja a református parókián dolgozott, apja autókat szerelt. Egy másik világban nőttek fel, abban, amely burokban tartotta őket és a világukat is. Természetes volt, hogy nehezen tudják elfogadni, hogy szemük fénye egy night clubot üzemeltető tulaj kedvese. Bár nem voltak világlátott, hatalmas tapasztalattal rendelkező emberek, de ostobák sem, tudták, hogy az olyan helyek, azok olyan helyek.
– A club az oka? – horkant fel Iván. – Vagy egyszerűen nem bírnak, mert Erdélyből jöttem?
– Ne önérzeteskedj! – torkolta le Zsuzsó. – Ehhez semmi köze annak, honnan jöttél, de be kell látnod, hogy nem vagy mindennapi jelenség. Gondolj csak bele! Próbáld megérteni, hogy ezt nem könnyű megemészteni. A te szüleid mit szólnak a Pink Cats-hez?
– Nem mondtam meg nekik! Nem lehet!
– Na, ugye! – Csapott le a lány a válaszra. Kibámult az ablakon, de nem látott mást, csak a szürke eget, a még szürkébb utat, és kezdett elszállni a jókedve.
– Apám idős már, kései gyerekek vagyunk, nem az első házassága a mostani. Mindig is baj volt a szívével. Egész életében Korondon élt. Nem is tudja, hogy van más világ, mert még Nagyváradnál messzebb sose járt. Neki nem mondhatom meg.
– Ezt még sose mesélted.
– Anyám hasonlóképp. Nincs szükségük semmiféle információra a világból. Elég, ha tudják, hogy boldogulok. Meg Öcsi is.
– Igazad van. De azért megértesz engem? Megérted az én szüleimet?
– Sose néztek rám kedvesen. Még akkor is gyanús voltam nekik, amikor az a szemét megtámadott téged.
Iván mérgesen a kormányra csapott. Zsuzsó előtt felvillant Gyuri képe, akiről az elmúlt évek alatt annyit hallott, hogy alkoholista lett, és alkalmi munkákból tengeti életét. Persze minden fillérjét elissza. Kétszer is próbálta visszakönyörögni magát a műhelybe, de István sose hallgatta meg.
– Majd eljön a mi időnk is! A szüleim nem rossz emberek, hidd el! Ha látják, hogy boldogok vagyunk, nem fognak akadályt gördíteni elénk.
– Úgy gondolod? – mosolyodott el Iván a lány naivitásán. – Még akkor se, ha én meg…
Ebben a pillanatban óriási csattanást hallottak. Zsuzsó sikoltott, és érezte, hogy az autó úgy csúszik a jeges úton, ahogy szánkó a frissen hullott havon. A következő pillanatban nekicsapódtak egy fának, majd csend lett. Nagyon nagy csend.Iván tért magához először. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy a lány ájultan borul előre. Megtapogatta saját vérző fejét, de nem érzett fájdalmat. Megmozdította a karját, és Zsuzsó felé nyúlt.
A lány eszméletlen volt. Az ő feje is vérzett, de sokkal jobban, mint a fiúé.
– Az isten verje meg! – kiáltotta. – Mi történt?
Nem sokkal mögöttük egy bordó Dacia álldogált, vezetője ki se szállt. Iván letekerte az ablakot és ordítani szeretett volna. Alig pár kilométerre voltak Mezőszéktől.
– Zsuzsa…- ordította kétségbeesetten. A lány nem mozdult.
Kinyitotta az ajtót, és elindult a másik kocsihoz, amelyben egy fiatal srác ült dermedten. Csak bámult előre, és szeme üveges volt a rémülettől. De élt.
– Mi a jó francot csináltál? – kérdezte, ahogy odaért mellé. Az persze nem hallott semmit.
Mielőtt felránthatta volna a kocsi ajtaját, fékezett mellettük egy másik, egy kék Lada.
– Mi történt? Miben segíthetünk? – ugrott ki egy nagydarab férfi, Ivánnak ismerős volt.
– Azt hiszem, ez a barom belénk jött – közölte, miközben megtapogatta a fejét.
– Azonnal szólok a mentősöknek! Segíthetünk valahogyan? Egyedül vagy? – kérdezte a termetes férfi.
– Nem, egy lánnyal, és azt se tudom…– Mielőtt azonban befejezte volna a mondatot összerogyott. Feje nagyot koppant az aszfalton. Az alkonyat beterítette az utat, a szitáló eső még reménytelenebbé tette a helyzetet. A februári ég alatt varjak károgtak a távolban, és egy-egy autó suhant el sietősen a baleset mellett meg sem állva.
Kép forrása: Pinterest