Kilenc betű 31. rész – A döntés

"Rendben, nem kell aggódnod, elmegyek! De ne keress soha többé! Menj, mentsd meg az a nyavalyás helyet, legyél boldog valamelyik táncosnőddel, aki mind kurva, és hagyj engem békén! Megértetted? Soha többé nem akarlak látni!"

Azon a délutánon, amikorra már mindketten megnyugodtak, megváltozott valami. Iván szótlan lett, persze nem mentek Pestre csatangolni, sőt a fiú magába fordult, ami nem volt szokása. Zsuzsó is némán tett-vett a lakásban, majd nem bírta tovább a feszültséget.

– Mi volt ez? – kérdezte újra meg újra. – Hogy fordulhat elő ilyen?

– Nem tudom, de azért nem vagyok meglepve. – A fiú keserűen bámulta a kopott szőnyeg rojtjait, kezét ölébe lógatva, csüggedten meredt a padlóra.

– Ezt hogy érted? Te számítottál rá?

– Az én helyzetemben ez nem újdonság. Láttam kint, Ausztriában, hogy az üzlet mindig piszkos, ha sok pénzzel jár. Itt azonban még naivabbak az emberek, legalábbis az utca embere.

– Szerinted, van ellenséged?

Iván felnevetett.

– Édes istenem, Zsuzsó! Persze, hogy van, sőt csak azok vannak! Eddig vártak, és most szépen kezdenek előjönni. Biztosan valaki kigondolta, hogy ideje tönkretenni engem. Aztán az övé a biznisz.

A lány megfordult, és ahogy a fiúra nézett, összefacsarodott a szíve. Bántotta, hogy ilyesmi történik velük, viszont azt is tudta, hogy ez Mezőszéken se marad titokban. Ha az apja megtudja, elégtételt fog érezni és meg lesz győződve arról, hogy jól döntött, amikor a lányát el akarta távolítani annak a nyikhajnak a közeléből.

 
 

Odalépett a sráchoz, megsimogatta a fejét, és nem tudott mit mondani.

– Zsuzsó, én nem akarom, hogy neked valami bajod legyen! Azt se akarom, hogy még egyszer így beszéljenek veled! Ez az egész nem neked való, te jó lány vagy!

Zsuzsó megmerevedett. Lábából kifutott az élet, és minden öröm, amit hónapokon át érzett, kiszállt belőle, pedig lassan 160 napja a fellegekben járt.

– Te miről beszélsz? – kérdezte haragosan.

Arról, hogy szeretnélek megkímélni ezektől a dolgoktól, és magamtól is.

– Te most kidobsz engem? Azt mondod ezzel a burkolt szöveggel, hogy menjek a francba?

Iván komoly arccal a lányra bámult és bólintott.

– Neked ennyit számít a mi kapcsolatunk? Nem beszélnek velem a szüleim, te meg gondolsz egyet, és azt mondod, ennyi volt?

– Próbálj megérteni…Komoly dolgok forognak kockán. Ki tudja, kinek áll érdekében besározni engem? Mi lesz, ha veled fenyegetnek majd? Mi lesz, ha nem a rendőröket küldik, hanem verőembereket?

A lány felhördült.

Verőembereket? Miféle verőembereket?

Iván elfintorodott.

Épp ezért mondtam neked, hogy jobb, ha elengedlek. Nem tudsz semmit a világból. Én éltem már máshol, láttam, hogy megy ez. Ha valamit meg akarnak szerezni egyesek, akkor nincs menekvés. És én téged féltelek.

– Ez marhaság! Te magadat félted, meg a nyavalyás klubot, mintha nem lenne más a világon!

– Tévedsz! Nincs igazad.

– Dehogy nincs. Nem rám gondolsz, hanem magadra és az öcsédre. Meg a pénzre. Lehet, hogy apáék ezt tudták végig.

– Zsuzsa, ne légy igazságtalan!

A lány kis híján arcul ütötte Ivánt ezért a mondatáért. Mit képzel? És mit képzelt ő? Talán, hogy majd boldog lehet? Dehogy lehet, hiszen rosszul választott már legelőször is. Aztán csak a szenvedés jutott neki. Mire megérezte volna boldogság édes ízét, addigra a fiú megint hátrálni kezdett.

Annyira haragudott, hogy legszívesebben belerúgott volna a szekrénybe vagy összetörte volna a keze ügyében lévő bögrét. Úgy fájt a szíve, mint még soha.

– Rendben, nem kell aggódnod, elmegyek! De ne keress soha többé! Menj, mentsd meg az a nyavalyás helyet, legyél boldog valamelyik táncosnőddel, aki mind kurva, és hagyj engem békén! Megértetted? Soha többé nem akarlak látni!

   Iván felállt, tett egy lépést a lány felé, de aztán meggondolta magát. Tudta, hogy nem lehet gyenge. Öccse többször figyelmeztette, hogy túl nagy a mozgás a klub körül, de mindig lehurrogta. Nem vette észre a nyilvánvaló tényt. Másoknak is megtetszett és nála sokkal nagyobb hatalommal bíró emberek léteznek Pesten, akiknek befolyásos barátaik vannak. De őt nem olyan fából faragták, aki feladja. Ha harc, legyen harc! Megdolgozott a pénzéért, azért, hogy működjön a vállalkozása. Kapott hideget-meleget, de elbírta, most se fog meghátrálni. A vére nem engedte. Arra tanította a nagyapja és az apja, hogy csak a gyáva ember hátrál, és nem veszi észre, hogy nem előtte, hanem mögötte van a szakadék. Ő pedig nem volt gyáva.

Viszont volt egy sebezhető pontja, és az Zsuzsa volt. A lány, akiért bármit megtett volna, aki élete szerelme volt, ezért nem hagyhatta, hogy bántódása essék. Inkább elengedte. Majd idővel megkeresi és elmagyarázza neki, mit miért tett. Ha nem lesz késő…Ha a lány megérti őt és rájön, hogy nem ellene tette, amit tett.

– Ne mondj ilyet! Hidd el, nekem se könnyű! – nyögte ki, de a lány már nem hallotta. Zokogva rohant le az emeletről, futott végig az utcán és rogyott le egy kapualjban a földre. Hát ennyi volt? Ezért volt kész feladni mindent? Ivánnak tényleg semmi nem fontos, csak a pénz? Hogy hihette, hogy szereti őt? Mindig csak az a nyomorult Pink Cats! Mit fog mondani most a szüleinek? Hogy igazuk volt és tévedett?

Apja, ha lehet, még jobban fogja gyűlölni Ivánt, habár titokban örömtáncot fog járni. Anyja is fellélegzik, mert visszaáll a családi béke. A mama… Talán a mama lesz az egyetlen, aki nem lesz boldog, mert ő tudni fogja, hogy ennek a nyugalomnak és békének ára van.

A lány megtörölte a szemét kézfejével. Szipogott egy sort, mert zsebkendő nem volt nála. Aztán felállt, leporolta a nadrágját és felemelte fejét. Elég volt, mondta magának. Elég minden szenvedésből várakozásból és reménytelenségből. Úgy látszik, Ivánt mégse neki rendelte a sors. Ő többet nem fog epekedni utána, határozta el. Akinek a pénz számít, az legyen boldog a pénzével. Azzal határozott léptekkel visszagyalogolt a kollégiumba. Előkapta sporttáskáját és beledobált pár cuccot. Tudta, ideje hazamennie, tiszta vizet öntenie a pohárba, lesz, ami lesz.

Kigyalogolt a vasútállomásra, és közben maga sem tudta, hogy a szíve fáj jobban, vagy a sarka, amit irgalmatlanul feltört az új, csillogó lakkcsizmája. Legszívesebben levette volna, de akkor meglátta az évfolyamtársait, akik odaintegettek neki, majd felszálltak a saját vonatjukra. A pályaudvar majdnem üres volt, mintha senki nem készült volna elutazni.

Ilyen ez a város, gondolta sokszor. Hétvégén, mintha mindenki visszabújt volna a csigaházába. Fél órát ücsörgött, mire eszébe jutott, hogy vesz egy keresztrejtvény újságot, hogy a várakozás további fél órája gyorsabban teljék.

Ahogy a bódéhoz lépett és válogatni kezdett, ismerős hang ütötte meg a fülét:

Jó napot kívánok! – szólalt meg mögötte Zsolt. – Hova, hova készül kegyed?

Zsuzsó megfordult és őszinte döbbentére egy jóképű, alaposan lefogyott, szakállas srácot látott, akinek szeme csillogott, ahogy rá nézett.

– Jesszusom! – kiáltotta. – Alig ismerlek meg.

– Változnak az idők – hangzott az ironikus válasz. – Csak nem Mezőszék az úti cél?

– Igen, hazaugrom pár napra, hogy aztán erőt gyűjtsek a vizsgákhoz – mosolyodott el saját hazugsága hallatán.

Zsolt alaposan végigmérte, aztán összeráncolta a homlokát. Kisírt szeme, zaklatott tekintete nem kerülte el a figyelmét.

Tényleg sokat változott jómaga is az elmúlt hónapok alatt. Mintha kicserélték volna, nem a szakáll teszi, mondta magának.

– Nem baj, ha csatlakozom? – kérdezte kedvesen. Úgy beszélt, mintha nem pár hónapja törte volna össze a szívét a lány.

Zsuzsó nemet intett. Aztán gyorsan igent, mert teljesen összezavarodott. Mindketten nevettek.

Most vagy nagyon erős vagy színészkedik, gondolta, és Füles után nyúlt, majd villámgyorsan kifizette. Az öreg hölgy a bódéból úgy mozizta végig az eseményeket, mintha egy filmet nézett volna. Még ki is hajolt utánuk, annyira érdekelte, hogy ez a jóvágású fiú vajon elveszi-e a lány táskáját, vagy hagyja, hogy cipelje tovább. Azt ő is látta, hogy a lány nemrég sírhatott, mert még vörös volt a szeme.

No, biztos nem emiatt a szép fiatalember miatt, gondolta elégedetten. Majd megvigasztalódik az úton, nyugtatta magát. Azzal a Nők Lapja után nyúlt és fellapozta a horoszkópnál.

 

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here