Az út hazafelé nem volt kellemes. Zsolt untatta, bár nagyon igyekezett felvidítani a lányt. Azt azonban nem merte megkérdezni tőle, miért vörös a szeme. Így felszínes dolgokról csevegtek, főleg a fiú, aki csak mondta, mondta a magáét, mintha attól félt volna, hogy ha abbahagyja a beszédet, akkor eltűnik előle a lány. Még mindig szerette, de már nem tudott abban reménykedni, hogy egyszer az övé lesz. A városban mindenki arról pletykált, hogy azok ketten összetartoznak, bár Iván nem ilyen lányt érdemelne. A szerelem ereje azonban meghátrálásra késztette a legpletykásabbakat is. Talán csak egymás között suttogták, hogy a fiú egy gengszter, hiszen a rendőrség többször is meglátogatta. Ez nem volt igaz, de jól hangzott. Az unalom ellen mindig szükség volt valami szaftos történetre, legyen az szerelem vagy megcsalás.
Zsuzsó kibámult a mocskos üvegen, és alig bírta visszafojtani kitörni készülő könnyeit. Nagy erővel dolgozott azon, hogy mosolyogni tudjon, vagy, hogy egy-két szót ki tudjon nyögni.
Szerencsére az út nem tartott sokáig, és amikor a vonat fékezni kezdett Mezőszéken, a lány felpattant, felkapta a táskáját és közölte, hogy neki sietnie kell, várják a lányok. Zsolt elfintorodott, mert azt remélte, elkísérheti egy darabon, ám a terve kútba esett. Ismerte Karolát és Jucit, mellettük nem kapott volna szót.
– Örülök, hogy láttalak – mondta neki. Hangjából sütött a vágyakozás, de megemberelte magát, és csak a kezét nyújtotta, nem nyomott puszit a lány arcára.
Istenem, milyen hivatalos, fárasztó és unalmas, mondta magában a lány. Mellette elaludt volna a házasságban… Ebben volt igazság, de az is gyorsan eszébe jutott, hogy biztonságban érezhette volna magát. Hogy Zsolthoz nem törtek volna be a rendőrök egy hajnalon, azt tudta. A fiú csendes, eseménytelen életet biztosított volna neki, olyat, amire sokan vágynának, de nem ő.
Ahogy megállt a vonat, azonnal leugrott, és futott is ki az állomásról. A fiú merengve bámult utána. Istenem, milyen szép, gondolta magában. De nem lesz jó élete, az borítékolható, főleg, hogy terhes. Ezt beszélték a baráti körében, habár most nem látszott rajta semmi. Vékony volt, mint mindig, de a hír már bejárta a fél várost, csak Zsuzsó fülébe nem jutott el. Ha tudta volna, lehet, hogy még jót is nevet rajta.
Ehelyett sietős léptekkel indult haza a legkacskaringósabb útvonalon, mert még nem tudta kitalálni, mit mondjon otthon. Nem volt kedve bevallani, mi történt, időt akart nyerni.
Ahogy gyalogolt az aszfalton, nem nézett se jobbra, se balra. Reménykedett benne, hogy senki nem törődik vele, de ez hiú reménynek bizonyult, mert lépten-nyomon ráköszöntek, integettek neki. Hiába, egy olyan kisvárosban, ahol ő élt, az emberek mindenre és mindenkire figyeltek, nem mindig ok nélkül.
A vaskapu most is nyikorgott, mint máskor, hiába olajozta meg az apja gyakran. Mintha enné az olajat, jegyezte meg sokszor mérgelődve.
– Jó napot kívánok, van itthon valaki? – kiáltott befelé messziről.
– Zsuzsika! – nézett rá meglepetten az anyja. – Hát te? Nem szóltál, hogy jössz. De a mama, mintha megérezte volna, fánkot sütött, a kedvencedet. – A lány szívét melegség öntötte el.
– Hirtelen döntöttem el – közölte, de nem nézett az anyjára. Verona nagyot sóhajtott. Ez a lány már elfogy a szerelemben, mondta magában. Az már nem normális, ahogy odavan ezért az erdélyi kölökért.
A mama kezét a kötényében törölgetve lépett ki a konyhából. Oda se kellett nézni az előszobában vetkőző lányra, már tudta, hogy baj van.
– Hirtelen? Történt valami? – kérdezte komor arccal.
– Ne faggassa már, anya, alig ért haza! Inkább adjunk neki enni, mert bíz’ isten, már piszkafa ez a lány.
Az öregasszony nem szólt semmit, csak megfordult és két darab, még meleg fánkot tett egy virágos tányérra.
– Rátegyem a lekvárt, vagy mellé? – kérdezte.
– Mellé, mamika!
Azzal ment is a fürdőbe kezet mosni.
– Ugye tudod, hogy a lányod szívét összetörték? – fordult Verona felé.
– Beszél maga zöldségeket. Csak hazajött, mert hiányoztunk – válaszolta az anya idegesen.
– Hát persze. Nagyon hiányzik egy lánynak a családja húszévesen – morogta halkan.
Zsuzsó ekkor lépett ki a fürdőből. Tudta, hogy megint marakodtak a háta mögött, ezért jobbnak látta, ha mégis elmondja az igazat. Hátha megkönnyebbül tőle.
Leült az asztal mellé, a viaszosvászon terítőre meredt és úgy mondta ki:
– Szakítottunk. Vége van.
– Jesszusom, kislányom! – kiáltotta Verona, de hangjában nem döbbenet, hanem alig palástolt öröm volt.
– Majd kibékültök! – szólt közbe a mama. – Úgy szokott az lenni.
– Nem fogunk. Jobb így mindkettőnknek!
– Persze, hogy jobb, Zsuzsikám! Meglátod, hamarosan elfelejted azt a fiút! Ha tudnád, hányan érdeklődnek utánad a városban, el se hinnéd! Szép vagy, okos vagy, tanító néni leszel! Minden ujjadra jut három kérő is.
– Mindjárt öt is – szúrta közbe a nagymama gúnyosan. – Már ha annyi kellene neked.
– Ne legyen ilyen utálatos, hallja! – rivallt rá a másik. – Zsuzsa legszebb lány a városban. Mindig szépen öltöztettük! Biztos talál magához való fiút. Ettől nem félek.
Zsuzsó mosolytalanul hallgatta a vitát. Beleharapott a fánkba és az járt a fejében, hogy vajon Ivánnak fáj-e olyan pokolian a szíve, ahogy neki. Valószínűleg nem, mert ha ez így lenne, biztosan nem hagyta volna elmenni. Utána se ment. Nem is próbálkozott, lehet, hogy már régen érett benne a döntés. Az is lehet, hogy van valakije, vagy kinézett magának valakit, aztán őt álindokkal dobta. Ennek fájdalmára kibuggyant szeméből a könny.
– Jaj, Zsuzsikám, ne sírjál! Van egy nagyon jó hírem ám!
A lány felpillantott és abbahagyta az evést. Úgyse akart lecsúszni a torkán a falat.
– Elmehetsz Olaszországba, ha akarsz. A plébános úrnak Milánóban vannak ismerősei, és keresnek segítséget átmenetileg. Takarítani kellene, meg főzni néha. Cserébe ott lehetnél, kapnál egy kevéske pénzt és tanulhatnál olaszul. Ez volt a vágyad régebben, nem?
– Ez – hangzott a tömör válasz.
– Akkor szólhatok, hogy elvállalod? Meglásd, ott minden jobb lesz! Olaszország nagyon szép.
– Igen – mondta Zsuzsó. – Nagyon szép.
– Hát szebb, mint Eger vagy Mezőszék.
– Biztosan.
– Nagyon örülök, hogy világot látsz, kislányom! Rád fér! Egyelőre csak fél év, de majd hazajössz a vizsgákra. Jó? Utána meg ott töltheted az egész nyarat is.
– Ahogy akarod anya.
Verona sugárzott az örömtől. Álmában se gondolta volna, hogy ennyire könnyen megy minden. A terv már rég készen állt a fejében, és most szerencséje is volt ezzel a szakítással. Annál a jóravaló házaspárnál majd ellesz a lánya, és mire észbe kap, már el is felejti Ivánt. Szeptemberben meg kivirulva kezdi az utolsó évet. Elégedetten felsóhajtott, és még az se szegte a kedvét, hogy a mama csúnyán nézett rá.
Kép forrása: Pinterest
