Lakás-randi 4. rész

A nagy sikerű “Lakás-randi” előző részeit itt olvashatod 🌹

Kicsit elbizonytalanodom, mert Andorral délután találkoztam az előszobában. Éppen valamit keresgélt a zsebében. Azt mondta, nagyon fáj a feje. Rögtön átmentem anya-üzemmódba és elővarázsoltam neki egy advilt. Szerintem a folytonos szemüveghordás miatt van.

Hirtelen nem tudtam, hogy most játszunk vagy nem? A tekintete nem ragyogott, de ezt egy fejfájás közepette hülyeség lett volna elvárni. Az én szemem azért felcsillant, amikor megláttam, hogy pucér felsőtesttel mászkál. A hát a gyengém. Legszívesebben megsimogattam volna, de ha épp Teréz anya vagyok, akkor nem simogatok izgalmas hátakat.

 
 

Vártam vagy fél órát, amíg hatni kezd a gyógyszer, közben igyekeztem a prezentációmra koncentrálni. Mégse mondhatom a főnökömnek, hogy bepasiztam és most kicsit elkalandoznak a gondolataim.

Nehezen múltak az órák és az én pasim most nem akaródzott írni. Tündi barátnőm azonnal kijózanítana, ha erről panaszkodnék. Szerinte nem minden pasi olyan írogatós fajta. Ezt dörgölné az orrom alá. Pedig téved. Csak írásra kell késztetni őket. Mi lenne, ha bevetnék egy ártatlan trükköt? Semmi tolakodás, csak úgy finoman.

A zoknis fiók alján lapul egy piros combcsipkém, amit még egy farsangi bálra vettem, ahol a 30-as évek Amerikája volt a téma. Elővakarom a fekete necc harisnyámat is. A balon szalad egy szem, ezért csakis a jobbat húzom fel. Belebújok a szexi csipkébe, eligazítom. Fél lábon egyensúlyozva a telefon után nyúlok. Távol volt. Sokkal távolabb, mint ahogy elérhetném. A tükörben persze meglátom magam a nagy készülődés közepette. Egy nő néz vissza kócosan, felül egy mintás póló, alul fél harisnya, a másik lábán Donald kacsás zokni. A jobb félig a széken, megfeszítve, mert akkor izmosabb, közben meg nyúlkálok a papírhegy mögé a telóért. Ahogy ott kapálózom, megállapítom, nincs az férfi a világmindenségben, aki megkívánna jelen állapotomban.

Telefon, egy kép, majd laza húsz. Persze az első a legjobb. A többin vagy látszik a rendetlenség az asztalomon, no meg körülötte, vagy a lábam fura alakú. A képeken nem is izmos. Elszomorító.  Mit írjak mellé?

“Így várok rád.” Ennyi. Küldés.

Hallom, hogy megérkezik. Várok. Semmi válasz 25 perce. A jó égbe! Miért nem ér rám?

Aztán egy lógónyelvű szmájli, súlyzóztam kísérővel.

És? Kit érdekel? Csorogjon a nyála! Miattam! És írja már, hogy soha ilyen jó nővel nem volt dolga. Meg hogy be van indulva, meg hogy velem akar lenni.

Eltelik pár perc. Nem teszek semmit. Nem bosszankodom, az a feleség dolga. Én a bűbájos vagyok, akit felszedett. Végre megjön az a nyavalyás üzenet. Nem hollywoodi, de azért elfogadom.

“Volna kedved átjönni hozzám? Van egy üveg borom.”
“Igen, igen!!!”
Túl gyors vagyok, nem kéretem magam. Ez baj. Rosszul csinálom?
“Fél óra múlva ott leszek érted.”

30 perc. Fürdőszoba, hajmosás, smink, nyári ruha. (Harisnya nem kell, csak szexi csipke a combomra!)  Ki gondolná, hogy erre képes vagyok ennyi idő alatt? És nem késik. Egy percet sem. Mezítlábas, farmernadrágos, felül semmi.

Hajam vizes, picit csepeg.

Rám néz. Finoman lesimogatja a vállamról a ruha pántját. Átkarolja a derekam és magához húz.

– Átkozottul jó nő vagy! – suttogja bele a nyakamba.

Mondanám neki, hogy a filmekben ilyenkor felkapják a nőt, de nem akarom elrontani a hangulatot.

Lehunyom a szemem és mosolygok. A fene egyen meg, erre most kellett rájönnöd? Hallgatok.  Okos vagyok.

Bevezet a rezidenciájába. Hellyel kínál és bort tölt. Gyanakodva nézem rutinos mozdulatait. Idegen. A bor azonban ellazít. Elkezdek más nő lenni. Előre hajolok, és úgy tartom a poharat, hogy közben belásson lecsúszott ruhám mélységébe. Hallom, hogy szaporábban vesz levegőt. Tekintetemmel fogva tartom az övét. Előre nyúlok.  Laza övével babrálok. Akar engem. Jobban, mint eddig bármikor. Elveszi a kezem, és hevesen megcsókolja a nyakam. Majd megharapja mintegy kóstolgatva. Testem megremeg, finom hullámokkal jelzi, hogy már az övé vagyok. Az erőszakos csókból lassan pihegő pontok lesznek a testemen. A karom, a vállam, a mellem lángol. Szomjas vagyok. Borra is. Iszom, miközben érzem, hogy felemel. Könnyedén átvisz a hálóba. Puhán az ágyra tesz. Testem lüktet, elolvadok az érintésétől. Ráfonódom és combjaimmal ölelem őt. Az idő megáll. A tér eltűnik.

Ketten vagyunk.

fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here