Lakás-randi🌹 – Itt olvashatod a teljes sorozatot
Horkol. Megint. Pedig nem most aludt el. Nézem, ahogy levegőt vesz. Kisfiús az arca. Az
orrából viszont kilóg egy szőrszál. Nem valami vágykeltő, bár a nejlon zoknik sem azok,
amiket én a nadrág alá veszek föl. Kitéphetné. Ha fogok egy csipeszt és magam teszem, vajon észreveszi? Attól tartok, leüvöltené a hajat a fejemről. Márpedig a hajam mindenem. Barna, aranyfényű és hullámos. Sokáig Gesztenyebaba voltam neki. Vicces. Tíz éve olvadoztam.
A füle kisebb a kelleténél. Nem túl férfias. De szeretem. Mostanában kicsit elfelejtettem
ezt. Amióta össze vagyunk zárva, újra eszembe jut. Négy napja figyelem, észreveszi-e, hogy a lábam izmosabb, mint valaha. Bugyiban flangálok, nem öltözöm fel. Foglyok vagyunk idehaza.
Csak ül a gép előtt és bámulja. Azt állítja, dolgozik. Én is, de én felállok kávét főzni, vécére
megyek, elmosogatok, ő semmi. Nincs, ami kirobbantaná igazgatói székéből. Pontosan ugyanolyat vett, amilyen a munkahelyén van. Hogy a fenekének ne tűnjön fel a változás. Az enyhén lapos, de kicsinyke sejhaja mindezidáig nem tiltakozott.
Nem látja izmos vádlim, pedig heti hatszor futok. Tíz kilométert naponta, de megszokta. Ma is fogok. Helyben. Rabok vagyunk, bár a terasz még szabad terület.
– Hozzál kávét! – nyög fel váratlanul. Nem mozdulok. Csak nem gondolja, hogy ugrok
ennyi idő után?
– Légyszi! – mormogja.
Aha, mégiscsak tanulékony-fajta. Az én nevelésem! Anyósom erre biztosan felszisszenne, de tőlem tollas kígyót is megszégyeníthetné, akkor sem tanította meg szerelmetes fiát, hogy a kedvességgel minden bugyi levehető. Vagy ezt meg kellene inkább köszönnöm?
Feltápászkodom, kijövök az Andor-moziból. A kávé is kifogyóban van. Rázogatom a fémhengert, hátha szaporodnak a szemek. Pontosan egy főzetre való maradt. Két csészényi reggeli arany. Lassan csorog le a lé, amikor eszembe jut valami. Tíz éve nem randizunk. Az első találkozás maga volt a sete-suta randik Guinnessének csúcstartója. 19 múltam, de nem sok fiúval találkozgattam. Mind idétlen és ostoba volt. Úgy éreztem, megeszem őket reggelire. Izzadtak és ötlettelen szövegük hamar elriasztott. Aztán megjött Andor. Tóth Andor. (Bond…majdnem James Bond) Már akkor is egy menő cégnél dolgozott. Én, a kis recepciós lány, elaléltam. Mégse sikerült a találkozó. Elkésett. Én még jobban. Már majdnem feladta, amikor beestem az Európa cukrászdába. A beesés, nem szófordulat. Valóban megcsúsztam és csak azért nem zuhantam teljes 52 kilómmal a padlóra, mert valahogy megkapaszkodtam az egyik asztalban. Pontosítok: terítőben. A kis teamécses pillanatok alatt teamécses-puzzle lett. De engem megmentett egy rongydarab. Nem mondom, hogy könnyezni kezdek az emlékre, mert a félig ciki is ciki, de akkor is jó érzés erre gondolni.
Megkeresem a cuki, fényképemmel ellátott bögrét és neki abba töltöm a kávét. Két cukor,
tejszín. Egy kis fahéjat is belecsempészek. Hadd érezze, hogy bennem még dúl a romantika.
A vázából kikapok egy kornyadozó tulipánt, egy pohárba teszem. Az érzékeny női lelkem!
Kedvenc pasim éledezik. Csak félig nyitja ki a szemét. Lesi a mozdulataim. Kábán felül és
lecsap a bögrére. A virágot figyelmen kívül hagyja. A bögrét is. Megsértődöm. Hagyom inni,
majd letámadom:
– Akarsz randizni egy jó nővel?
Kinyílik a szeme. Csapdát sejt.
– Micsoda? – kérdi óvatosan.
– Azt akarom tudni, van-e kedved egy bombázóval találkozni?
Felsóhajt. Mire véljem ezt?
Legyint.
– Tudod, hogy be vagyunk zárva a négy fal közé.
Nyelek egyet. Remélem, félreértettem. Elmosolyodom. Kacéran, kedvesen.
– Nem kell messzire menned – mondom.
Észbe kap. Rendezi arcán a kíváncsiság-vigyort.
– Veled? De hát itt vagy!
– Nem leszek. Egész nap a másik szobában fogok ülni és várni fogom, hogy
találkozzunk.
Kissé tanácstalanul néz. Nem tudja eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy csőbe húzom.
Ravasz pasi, tudja, hogy nem érdemes velem rosszban lenni, ezért bólint.
– Első randi?
– Igen, és nem ismersz.
Még mindig bizonytalan.
– Rendben. Nyolckor. Majd írok addig.
A szám körbeszalad a fejemen. Jöhet a játék.
– A kávét még megihatom? – kérdi.
– Idd! De utána nem ismerlek!
Otthagyom. Kiviszem a saját bögrém. Végigmérem a lábam. Jesszusom. Gorillaszőr borítja.
Egy arcpakolás is rám fér. Előtte testradír. És elkezdődik a renoválás.
Egész nap nem közelítek a dolgozószoba felé. Andort nem látom. Nem ír egy sort sem. Én
nem kezdeményezek, ahhoz már nagylány vagyok. Hat óra és egyre idegesebb leszek. Nem is
hallom, hogy fürdött vagy borotválkozott. Ellenben én teljes harci díszben, magassarkút is
veszek és várok.
Az első üzenet: Ne késs! Utálok várni!
Válasz: Te se! Én is.
Második üzenet: Tudsz táncolni?
Válasz: Mi az hogy!
Harmadik üzenet: Akkor ma megmutathatod.
És utána semmi. A körömlakkom megszáradt. Éhes vagyok. Eszem egy kis dugicsokit a
fiókból. Egyre idegesebben lélegzem. Nem is értem.
Pontban hétkor nyílik a dolgozószoba ajtaja. Kilép. Én is. Kezében a reggeli, megviselt virág.
Farmernadrág, laza zakó. Imádom. És ekkor felcsendül bentről a Titanic zenéje. A szívem
kihagy egy ütemet. Utálom, de most szeretem. Andort meg nagyon.
#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon!
