A Pécsett, eredetileg fizikából és kémiából doktoráló, majd huszonöt év alatt – saját bevallása szerint – huszonnyolc nyelvet elsajátító Lomb Kató nem hitt a nyelvtehetségekben. Sokkal inkább az erős motivációban, azaz azt vallotta, hogy ha az ember eldönti, hogy az adott nyelv őt érdekli, és tisztában van azzal, hogy mennyire lesz neki hasznos, akkor képes rövid idő alatt megtanulni azt.
Ezt a motivációt egy dolog törheti le: a megszólalástól, alkalmazástól való félelem. Meggyőződése szerint minél erősebb bennünk a motiváció, és minél inkább félre tudjuk tenni a gátlást, annál hamarabb tudjuk birtokba venni a nyelvet.
Mivel maga is viszolygott a nyelvkönyvek nyögvenyelős párbeszédeitől, inkább vett egy számára kedves regényt a “kiszemelt” nyelven, és elkezdte ízlelgetni a szabályokat, a szavakat. A bonyolult kifejezéseket elengedte, inkább a mondandóra, a sztori vonalára koncentrált. Megpróbálta kikövetkeztetni a szavak jelentését, melyet ki is jegyzetelt a lapszélre.
Sosem tanult szavakat. Mindent szövegkörnyezetében jegyzett meg: vagy rövid mondatokat, vagy szókapcsolatokat memorizált. A kudarcok, hibák sosem törték le lelkesedését – ahogy ő fogalmazott: “a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni.”
A 2003-ben, 94 évesen elhunyt nyelvész műfordító, író nem csak a nyelveket imádta és gyakorolta, de elkötelezetten adta át a nyelvek szeretetét a következő generációnak. Hat könyvet írt a nyelvtanulás metódusairól, melyeket észtre, koreaira, angolra, litvánra, japánra és angolra is lefordítottak.
Fotó: Internet
