Amikor Erik utolérte Orsit, megragadta a karját, és hagyta, hogy a lány a vállára borulva sírjon.
– Sírd ki magad, és jobb lesz! – mondta neki. – Nehogy azt hidd, hogy neked vannak a legrosszabb szüleid. Jót akartak, de rossz módszerekkel. Próbálj így gondolni rájuk!
– Anya borzalmas. Mindent irányítana, amit csak lehet. Miért nem fogja fel, hogy felnőttem?
– Talán, mert senki nem mondta meg neki, és számára te mindig kislány maradsz.
Orsi elmosolyodott. Fura helyzet volt, amiben voltak. Anyja, az idegesítő mégis összehozta őket valahogyan. Nem teljesen úgy, ahogy tervezte, de mégiscsak ott álltak fényes nappal a járdán és bár arca nem volt bizalomgerjesztő, Erik szívesen ölelte. Volt ebben valami vicces, de meghitt is. Csak ne sajnálatból tegye!
– Most, hogy túl vagyunk minden megrázkódtatáson, esetleg volna kedved velem tölteni a napot? – kérdezte tőle.
Erik szeme kikerekedett, Orsi nem is volt olyan félénk, vagy visszafogott, mint, amilyennek először látta.
– Egyértelmű! – nevette el magát. – Találjunk ki valami jó programot, de olyat, ahol nincs sok ember. Tényleg kellemetlen lenne, ha úgy néznének rám az emberek, mintha helyben hagytalak volna.
– Benne vagyok. Erdő? Túra?
– Tetszik! Ott nem valószínű, hogy tömegekbe botlunk.
– Ha meg nagyon megnéznek, még mindig mondhatom, hogy igen, megvertél! – Orsi hangosan felnevetett, de a fiú megfenyegette az ujjával.
– Nem jó játék – jegyezte meg komoran. – Eszébe jutott, ahogy apja egy-két alkalommal felpofozta az anyját, aki nem tett ellene semmit. Ezt azonban nem akarta a lány orrára kötni, hiszen alig ismerte. Attól viszont, hogy nem kell elválniuk, nagyon jó kedve lett.
Katus egész este szótlan volt. Csak figyelt, és szokásával ellentétben hallgatott. Gergely se szorgalmazta túlságosan a beszélgetést. Nem volt éhes, így még közös vacsoránál se találkoztak. Később meg elaludt a kanapén, és nem ébredt fel csak reggel. Katus ezalatt már felöltözött és el is ment dolgozni. A férfi nagyot sóhajtott, és az járt a fejében, hogy vajon túllőtt-e a célon az előző estével. A nap úgy telt el, hogy feltűnően keveset beszéltek egymással, ami máskor nem lett volna említésre érdemes, hiszen mindenki tette a dolgát. Viszont ismerve Katust, maga volt a csoda. Vajon meddig bírja, hogy ne tegye szóvá, töprengett a férfi.
Két teljes napon át ment ez a játék. Látszólag minden rendben volt, sőt Orsi is telefonált. Meglepően jókedvűnek tűnt, de nem anyját hívta, hanem őt. Elújságolta, hogy kirándulni volt, és azt is elmondta, hogy csúnyán elesett, ezért most kék-zöld a szeme. Gergely szörnyülködött, de ő is, mint mindenki megkérdezte, hogy tényleg esés volt-e, de a lánya könnyed válaszát hallva megnyugodott. Volt a hangjában valami pajkosság is, ami nagyon tetszett neki. Ez a lány boldog, gondolta elégedetten. Lám, tud magáról gondoskodni, biztosan megismerkedett valakivel, és a kezdeti lelkesedés érződik a beszédén. Kérdezte tőle, mikor jön haza, de Orsi azt felelte, nem tudja, a múltkori villámlátogatás se volt túl sikeres. Egyelőre vár. Apja megértően bólogatott, bár ezt nem láthatta kedvence.
Ebben a felszín alá sepert feszültségben a bomba robbanásra készen állt. Már az is fura volt, hogy kiélesítés után legalább 48 órával még nem tarolt le mindent. De aminek be kellett következnie, az be is következett este, lefekvés előtt fél órával, amikor a férj bágyadtan, félálomban dartsot nézett.
– Gergely! Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Katus megtörve a merev csendet.
Kezdődik, gondolta a férfi. Menten kiment az álom a szeméből. Egyben tudott csak reménykedni, hogy nem lesz hosszú.
– Persze, hogy kérdezhetsz. Mikor volt ez másképp?
– Te megcsaltál valaha engem az elmúlt évek alatt?
Katus mosolyogva fordult férje felé, és úgy nézett rá, mint kígyó a bekapni készülő patkányra.
– Ezt most komolyan kérded?
– Nem, viccelek! Ne szórakozz már, hanem válaszolj!
– A válaszom nem.
– Fogjuk rá, hogy hiszek neked. Miért nem?
– Erre könnyű felelni: eszembe se jutott.
– Miért nem?
– Mi bajod van, hogy ezzel nyaggatsz?
– Te csak felelj!
Gergely az asszonyra nézett. Látta szemében a szomorúságot, már-már meg is sajnálta volna, ha nem ismerte volna.
– Ki akarod préselni belőlem, hogy szeretlek?
– Sajnálom, hogy ezt így mondod…
– Hogyan?
– Ilyen kínlódva. Ennyire ne fájjon már, hogy megöregedtünk!
– Nem értem, mit akarsz tőlem. Jól van, na, nem csaltalak meg, szeretlek, veled akarok megöregedni, de csak akkor, ha békén hagysz.
Az asszony nem válaszolt.
– Tudod mit, békén hagylak! – mondta, majd felpattant és bevonult a hálóba.
– Műbalhé – morogta Gergely, de nem ment utána.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
