Menni vagy maradni? Az örök kérdés, bármiről is legyen szó.

Kimegyek hajóra, szállodába, bárhova – egy év, és ki lesz fizetve a törlesztő. Az ár? Egy otthagyott élet.

 
 

Sőt, még annál is több. Gyakran utazom telekocsival (a világ legjobb találmánya), ahol ezer meg egy élettörténetet hallok – a két és fél órás út alatt alatt valahogy mindig megnyílunk a másiknak, és szinte barátokként válunk el. Nem egy olyan sztorival lettem gazdagabb, ahol a külföldi munkavállalás szakított szét egy párkapcsolatot vagy akár egy egész családot.

Persze adódik a kérdés: maradjon akkor mindenki a helyén, és nyomorogjon együtt a család? Nem igazán megoldás ez sem. Logikusnak tűnik, hogy egy stabil párkapcsolat vagy házasság kibír 1-2 év távkapcsolatot. Meg aztán ott van az önhitegetés: apa (mert általában ő áldozza be magát) úgyis hazajön kéthetente Németországból. Aztán valahogy csak havonta. Rosszabb esetben pedig feltűnik egy harmadik fél.

Mert egy kétheti hazautazás egyrészt nem reális, másrészt még az is édeskevés. Nem reális, mert egy fárasztó hét után apának megmozdulni sincs ereje, nem hogy levezetni 8-900 km-t. Főleg, hogy a megtett út jóformán több mint az otthon töltött idő. A kezdeni lelkesedéssel még megvan a lendület, a későbbiekben, fél-egy év után viszont rettentően fárasztó „mulatság”.

Oké, nem baj, hazajön majd apa havonta. Még egy stabil párkapcsolat sem feltétlen húzza így sokáig, a felek fel fogják tenni magukban a kérdést: komolyan ennyiből áll a párkapcsolatom? Havi egy összebújásból meg némi szexből?

Na meg legyünk őszinték, ez senkivel szemben sem fair. Az otthon maradt fél elhagyatottnak érzi magát, mindamellett rá hárul az összes ügyintézés, a házimunka, és ő viszi el a gyereket suli után hegedűórára vagy kosárlabdára. A kissrác meg gyakorlatilag apa nélkül nő fel. Lehet, hogy közben nincsenek anyagi gondjai, és anya megveszi neki a legújabb Lego-készletet, de az apát pótolni akkor sem tudja. A legnagyobb hátrány egyértelműen az apát éri: utalja haza a kőkemény százezreket, cserébe olyan munkát végez, ami valószínűleg kegyetlen nehéz.

Eleve egész nap egy idegen nyelven beszélni, megérteni az utastásokat, reagálni rá – pokolian fárasztó. Főleg kezdetben, a helyi nyelvjárás és a stressz miatt olyan alap mondatokat sem lehet megérteni, hogy “Ez itt az asztal”. Ehhez jön az, hogy – hacsak nem az orvosin végzett – sok esetben “rangon aluli” munkát végez. Senki sem jókedvéből megy ki Németországba, Ausztriába vagy Londonba raktári munkásnak.

Kegyetlen beismerni, de sok esetben az a legjobb, ha apa után kimegy az egész család. Ez persze rengeteg tényezőtől függ – kell-e otthon hagyni a nagybeteg nagymamát, esetlen érdemes nekivágni két nagykamasszal? Egyébként ez a gyerekeknek még jót is tehet, hiszen még fiatalon elsajátítanak egy idegen nyelvet anyanyelvi szinten. Európán belül szerencsére nincsenek legyőzhetetlen távolságok, ha pedig együtt a család, tényleg nincs hova hazarohanni.

És hát legyünk őszinték: a családon belüli egyik legnagyobb stresszforrás a pénz – vagy sokkal inkább annak hiánya. Nem megoldás az sem, ha hó végén nincs miből a gyereknek zsemlét és párizsit venni uzsonnára. És persze senki sem akar élete végéig albérletben tengődni. Ez persze túlzásnak tűnhet – például egy budapesti szemszögéből – de Borsodban, Nógrádban, Szabolcs megyében sokszor tényleg nincs más lehetőség.

Nincs mese, a nagy döntés előtt fel kell mérni, mi az, amit még elbír egy kapcsolat. Hosszútávon ésszerű megoldás lehet, ha apa után kimegy az egész család – de sok esetben elég egy szezonmunka is, ha tényleg nincs komolyabb indulótőke, és gyorsan kell a pénz. Fél évet egy erős kapcsolat még ki kell, hogy bírjon.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here