Az, hogy milyen lesz a napunk azt nagyban befolyásolja, hogy hogyan indul, milyen a reggel.
…és hogy milyen életet élünk pedig annak az eredménye, hogy milyen gondolatokat és érzéseket táplálunk minden egyes nap.
Sokszor hallottuk már, hogy a pozitív gondolatok mennyire sokat számítanak, de ezzel szerintem csak az emberek nagyon kevés százaléka foglalkozik ténylegesen.
Kezdjük a napot motivációs videókkal, pozitív idézetekkel, hogy napközben csupa-csupa jó dologra tudjunk fókuszálni. Mióta úgy indítom a reggeleimet, hogy olvasok, leírom a céljaimat és vezetem a hála naplót azóta sokkal könnyebben veszem az akadályokat és jóval kiegyensúlyozottabb vagyok. Biztatlak téged is arra, hogy minden reggel legyél Te az első. A reggeli teát, kávét nyugalomban idd meg, ha olvasol mellé, olvass vidám cikkeket. Hagyj időt Magadnak. Töltődj! Indítsd pozitívan a napot. Egy picivel hamarabb kell majd felkelned, de tudod mit? Nagyon megéri.
Történetem
Apukám egészen kiskoromtól úgy nevelt, hogy tudatosan éljek. Persze fiatal voltam és nem foglalkoztam vele. Mentem a saját fejem után. 18 évesen már külön éltem és suli mellett két helyen dolgoztam. Mindig is sikerorientált voltam és a saját lábamon akartam állni. Az voltam, aki mindig a saját bőrén tapasztalta meg a dolgokat és vagy ötször elkövette ugyanazt a hibát, csak, hogy biztos legyen a dolgában.
Voltak meghatározó pontok az életemben, melyek erősen arra vittek, hogy foglalkozzam az önismerettel. Nem jól kezdődött.
Volt egy lakótársam, hirtelen úgy döntött „lecserél” egy fúra. Egyik napról a másikra fedél nélkül maradtam. Édesanyám Svédországban élt, apukámmal az otthonról való elköltözésem óta nem igazán volt jó a kapcsolatunk.
Egyedül voltam. Segítség és szállás nélkül.
Hiszek abban, hogy minden úgy történik, ahogy lennie kell és azok az emberek vesznek körül, akik így vagy úgy, de javamat szolgálják, és erősítenek.
Akkoriban egy szerszámélező cég műhelyében dolgoztam és a főnököm megengedte, hogy szálláshelyül használjam a telep egyik rég üresen álló irodaszobáját, míg nem találok mást.
Hideg víz és kempingágy 2 hónapig, de nem számított. Elképesztően hálás voltam, hogy segített nekem valaki.
Ott és akkor tanultam meg azt, hogy a gondolataink által teremtünk. Rájöttem, hogy mekkora jelentősége van annak, ha konkrétan megfogalmazott céljainkat le is írjuk.
Szó szerint a nulláról indultam. Nem volt semmim a személyes tárgyaimon és az álmaimon kívül. Elesettnek és egy senkinek éreztem magam nulla önbizalommal. Szó szerint utáltam magam. Véletlenszerűen jutottam Brian Tracy motiváló hanganyagaihoz ami azóta is le van mentve az én kis mp3 lejátszómra, és időről időre újra hallgatom azokat, hogy tovább erősítsen.
Most pedig, hogy eltelt 5 év boldogan mondhatom azt, hogy a leírt céljaimat sorra váltom valóra. Online networkinggel foglalkozom ahol már vezető pozícióban vagyok, nem rég szerződéses bikini fitness versenyző lettem és a MyMirror Magazinnak írok. Boldogabb vagyok mint valaha és tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy megváltoztattam a gondolataimat és elkezdtem arra koncentrálni amim van és nem pedig arra amim nincs.
Az leszel a jövőben amire most gondolsz. Persze csak bizonyos keretek között. Tehát ne hidd azt, hogy ha sokáig és erősen arra gondolsz, hogy egy kecske vagy akkor azzá is fogsz válni, mert nyilván nem. Viszont ha arra fókuszálsz nap mint nap, hogy pl. a munkádban te egy elismert és sikeres ember vagy, akkor már nagyon jó úton jársz afelé, hogy valóban úgy legyen. Természetesen cselekvés nélkül nincs siker, viszont a gondolataid fognak befolyásolni téged abban is, hogy egyáltalán sikerre fogod-e vinni amit szeretnél, illetve abban is, hogy milyen gyorsan fogod azt elérni.
Utóirat: Ki látta a titok c. Filmet? Ha nem láttad még, akkor érdemes megnézned. Nekem az életemet változtatta meg.
Csóközön
Szerző: Timár Fruzsi
A fitness 5 éve került az életembe és azóta nagy szerelem.
2019-ben már versenyszerűen is foglalkozom vele és a célom, hogy bekerüljek majd a legjobbak közé.