Nehéz időkben is adjunk hálát

“Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal”- John Robbins

Egyik nap barátnőim javaslatára rávettem magam, hogy végre megnézzem a Csillagainkban a hiba című filmet. Eddig azért nem volt késztetésem rá, mert érzékeny nő lévén nem akartam egy marék zsepit sírásra elhasználni.

 
 

Akik esetleg nem ismerik, azok számára röviden ismertetve, az egyik főszereplő, Hazel Grace Lancaster narrációjában meséli el történetét. Hazel 16 éves és súlyos pajzsmirigyrákban szenved, amely áttétet képzett tüdejében, így nehéz légzését állandó útitársa, egy oxigénpalack segíti. Az önsegítő csoportba, ahova jár új fiú érkezik, a csontrákból ugyan felépült, de ennek következtében egyik lábát elvesztett Augustus. A fiú figyelmét rögtön felkelti a különc lány, akivel mély barátság, később szerelem szövődik. Hazel kedvenc könyvét ajánlja a fiú számára, amely szintén a kritikus kór által elhunyt lányról szól. A mű rengeteg kérdést vált ki belőlük, így válaszok reményben felkeresik az írót, aki azonban írásos felelet helyett személyes találkozót ígér számukra, amennyiben meglátogatják őt Amszterdamban.

A bestseller könyv alapján készült kasszasiker film két fiatalról szól, akik betegségükkel és a halál, elmúlás mindennapos tudatával együtt élve megpróbálják élvezni feltehetően utolsó közös pillanataikat, felfedezni a szerelmüket, megválaszolatlan kérdésekre válaszokat kapni, és a másik számára maradandót, valami „örröké” tartót hagyni.
Öt zsebkendő és dagadtra sírt szemek után ismét konstatáltam, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezt az életet élem.
Persze ezt most könnyű megtennem.
Amikor egészséges vagy, van munkád, napi betevőd, a barátaid, családod és szeretteid
vesznek körül, vagy egyszerűen csak gördülékenyen és jól mennek a dolgaid, akkor ez szinte természetesnek hat. Egy átlagos napon nem adsz hálát, mert telefonon beszéltél a barátnőddel, akivel jövő héten úgyis mentek bulizni. Nem mondasz köszönetet, mert aznap is beértél sikeresen a munkahelyedre, de azért sem, mert a szokásos bevásárlást elvégezted.
Mindennapos, megszokott dolgok számunkra, pedig valakinek sajnos ezek közül talán egyik
sem adatik meg. Csak amikor benne vagyunk egy körforgásban, akkor nem vesszük észre,
mennyire nagyszerűek ezek az apróságnak tűnő dolgok, pillanatok.
Most sokan nehezen élhetik meg ezt az időszakot, illetve nehezükre eshet a kilátástalannak tűnő helyzetben a jót keresni. Holott a rosszban is megvan, csupán fel kell kutatni. A panaszkodás, irigység, önsajnálat nem vezet a megoldás felé. Nem arra kell koncentrálni, hogy nekünk mennyire rossz, de bezzeg másnak most mennyire könnyű lehet. Ne azon aggódjunk folyamatosan, hogy mi az, amiben hiányt szenvedünk, megfosztották tőlünk, vagy talán sose volt, hanem arra, amink van jelenleg.

Azzal, hogy hálát adunk nem fog ugyan egyik napról a másikra megoldást nyújtani a problémánkra, de biztosan optimistább szemléletet adhat számunkra, és azáltal, hogy a jó dolgokra összpontosítunk, azt is vonzzuk be.

A szakmai gyakorlatom lejártával állást kerestem. Közel két hónapig alig hívtak vissza
valahonnan, annak ellenére, hogy nagyjából napi szinten adtam be a tanulmányaimnak
megfelelő pozíciókra. Szörnyen el voltam keseredve. Voltak olyan napok, amikor rengeteget zokogtam, de ennek ellenére minden nap köszönetet mondtam azért, hogy legalább van megtakarításom, segítségem, és kitartottam amellett, hogy valami jobb lehetőség vár rám, pusztán ki kell várnom. A pozitív hozzáállásom és eltökéltségem meghozta a várt eredményt, nem sokkal később fel is vettek a jelenlegi munkahelyemre. Gyakorlatom befejeztével eredetileg már azonnal kezdhettem volna egy helyen, de pechemre végül mást vettek fel.
Azonban a munkát ajánló csoporttársamtól csak a napokban tudtam meg, hogy a lányt
anyagiakra hivatkozva elküldték. Utólag visszagondolva (is) hálás vagyok, hogy akkor azt az állást bármennyire is akartam, nem kaptam meg, és örülök, hogy a kudarcok ellenére is
bizakodó maradtam, emellett igyekeztem hasznomra fordítani ezt az időszakot. Nyugodtan
készültem fel a vizsgáimra, kiolvastam azokat a könyveket, amikre nem volt eddig alkalmam a sok teendő miatt, valamint lakásomat, amit eddig szinte csak alvásra használtam ki, otthonossá tettem.
Egészen groteszk megállapítás, de ha Hazel és August nem lett volna beteg és nem
találkoznak, akkor talán nem értékelték volna ennyire az időt. Nem azzal törődtek, hogy
mennyi idejük van még hátra, hanem hogy mennyit tudnak abból még kihasználni és megélni.
Vagy esetemben, ha megint mindent azonnal megkapok, ahogy eddig, akkor talán nem
értékelném annyira amim most van.

fotó: Internet

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here