– Ha most elmész, soha ne gyere vissza! – kiáltotta Eszter. – Be ne merd tenni ide a lábad többé.
– Eszter, kérlek… – mondta a férfi. – Ne légy igazságtalan!
– Én? Hisz neked van új macád! Te akarsz új életet kezdeni!
A nő feje vörös volt az idegességtől. Tíz évet adott ennek a férfinak az életéből, és most kisétálna. Tíz éve ő még szép volt és vékony, most meg öreg és kövér. Ki a fenének kell majd így negyvenévesen két gyerekkel?
– Ezt már sokszor megbeszéltük. Tudod, hogy nem megy együtt. Mások lettünk az évek során.
– Te lettél más, mert te nem ragadtál itthon. Neked lettek élményeid, miközben én a két pelenkázás között nem csináltam mást csak főztem, meg az ingeidet vasaltam. Csakis azért, hogy te mindig jól nézz ki, hogy mindenféle kis ribancok könnyen felszedjenek!
A férfi felsóhajtott. A régi nóta. Ugyanaz a pocsolya minden nap, és ugyanabból akarna kilépni már egy ideje, de mindig visszatartja valami. Hol a lelkiismeretfurdalás, hol a bizonytalanság, hol az újtól való félelem. Negyven felé nem dobja el az ember könnyedén, amit addig megszerzett. A fia kilencéves, a lánya hét, őket sem akarja elveszíteni. Mert mondjon, ki mit akar, a válás után a férfi veszít. Hiába minden láthatás, az együtt töltött időt programmal kell megtölteni, és ő mást sem tehet, mint a Mekiben ülhet, meg az állatkertet járhatja velük kéthetente, miközben nem tud meg róluk semmit. A telefon és webkamera nem ugyanaz. Úgy nem érzi az ember a gyereke érintését és illatát. Hiába örül a mosolyának és a szavainak. Mindez kevés egy idő után. Nem mintha ő mintaapa lett volna, de váláskor felértékelődik az átélt jó és rossz is.
– Hazaadtam a pénzt, te is tudod… Ha tehettük, lementünk a Balatonra és anyámékhoz is. Nem mondhatod, hogy elhanyagoltam a családot. Eszter, próbáljuk meg a gyerekek érdekeit nézni!
A nő legszívesebben megütötte volna a férfit, akit szeretett. Nem úgy, nem azzal a rajongással, ahogy régen, de tudta, hogy az övé, hogy neki szült két gyereket. Nem lehet, hogy most más mellett boldog legyen. Nem engedheti, hogy csak így elhagyja, hogy neki több jusson az életből, mint neki, hiszen a gyerekek ővele maradnak, ez nem kérdéses. De mi lesz vele, mint nővel?
Ha a tükörbe nézett, már rég nem látta a szőke, kék szemű fiatal lányt, aki nem sokat várt az élettől, és amit kapott, azt örömmel fogadta, Tényleg nem voltak nagy igényei, egy biztosítónál dolgozott nyolc órában, utána bevásárolt, főzött és átnézte a gyerekek leckéjét. Önmagára alig maradt ideje. Hiába ontották a magazinok a Hogyan fogyjunk le gyorsan és könnyedén című történeteket, ő örült, ha este tíz előtt ágyba került. Balázs, ha otthon volt, gépezett, tévézett és háromhetente lenyírta a füvet. A nagyobbikkal olykor pingpongozott a kertben, a lányuk azonban sose tudott közel kerülni hozzá. Nem volt rossz apa, de különösebben jó sem. Ezen addig nem gondolkodott, amíg rá nem jött, hogy a férje beleszeretett valakibe.
Ezt ő mondta így, pedig csak arról volt szó, hogy talált egy nőt, akinél bevágódhatott. Az ő semmi kis életük attól a pillanattól kezdve fenekestül felfordult. Balázs sose tagadta, hogy megcsalja. Nem így hívta, ő a hangzatos új élet kifejezést választotta. Azt sorolta, hogy joga van a boldogsághoz.
És vajon neki nincs joga? Neki ezek után úgy kell élnie, hogy minden percben azt kell lesnie, mikor és hol akad majd össze a volt férjével és a nőjével? Hiszen nem messze lesznek, ezt megmondta neki.
– Ha elmész, nem láthatod a gyerekeket! – kiáltotta kétségbeesetten. – A bíróságra megyek és kizárólagos felügyeleti jogot kérek.
– Micsoda? Te meg vagy bolondulva? Ugyan miért kapnád meg? Én vagyok az apjuk, és látni akarom őket.
– Miért akarod látni? Most hagyod el mindkettőt!
– Nem, én nem őket hagyom el, hanem téged. Szeretem a fiam és a lányom!
– Ha szeretnéd, akkor nem tennéd ki őket a válásnak! Mit mondok majd nekik?
– Üljünk le velük, és mondjuk el közösen, hogy megváltozik az életük. Muszáj tudniuk róla.
Eszter ökölbe szorította a kezét. Ugye nem gondolja komolyan, hogy ezzel összetörik a gyerek szívét? Hisz Mira még csak hétéves, alig kezdte az elsőt, nehezen megy neki az olvasás. Mi lesz, ha ezt megtudja? Biztosan összeroppan és visszajön a dadogása, ami óvodáskorában erős volt, mostanában viszont javult. Még Beni is sírni fog, pedig nagyfiú már, de rajong az apjáért. Felnéz rá. Mindenben utánozza. Hogy lehet neki elmagyarázni, hogy az apjának új családja lesz, és jobban fogja szeretni a féltestvéreit, mint őt?
Érezte, hogy ujjai szinte fájnak a szorítástól. Balázs viszont higgadt maradt, szinte közönyös és ez még inkább dühítette.
Az ő boldogságával ki törődik? Kinek fontos, hogy tud-e még nevetni valaha is? Vajon negyvenévesen elbúcsúzhat a gyengédségtől és a szextől? Érezte, hogy egész teste tiltakozik a lehetőségtől. Szerette a férjét, meg akarta tartani, elvégre neki esküdött hűséget. Neki ígérte, hogy jóban-rosszban… Hol vannak már ezek az ígéretek? Vajon miért változik meg az ember az idő múlásával?
– Nem engedem, hogy összezavarjuk őket! Hallod? Nem engedem. Még gyerekek. Elég szörnyű lesz, ha kiderül az igazság később.
– Ezért kell most beszélnünk velük. Hidd el, segítek bármiben. Fizetem a gyerektartást, és nem lépek ki az életükből, hiszen az én gyerekeim.
– Pontosan addig, amíg az a… az a nő nem szül neked újakat!
Balázs ebben a pillanatban értette meg az ellenállás lényegét. Azt észrevette, hogy Eszter egyetlen egyszer sem mondta, hogy szereti őt, ami valószínűleg nem véletlen. Nem mintha változtatott volna a dolgokon. Ő már nem szerette. Nem akarta gyerekei anyját, és az egyszer élünk ócska szlogenjét napról napra igazabbnak érezte. Múlt az idő felette is, és nap, mint nap boldogtalanul tért haza. Csak a panasz, a nyavalygás várta, ahogy Eszter szidta az ügyfeleket, a szomszédot, az anyját és tulajdonképpen mindenkit, akivel napközben találkozott. Fáradt volt a folytonos rosszhoz. Évek óta ebben élt és talán soha nem tudja meg, hogy van másféle élet, ha nem jön a céghez Juli, aki maga volt a vidámság. Tele volt életörömmel és kedvességgel. Sokáig észre sem vette, hogy tetszik a nőnek. Mindenkivel egyformán figyelmes volt. Szerették mások is. Mégis, akaratlanul kialakult köztük valamiféle kapcsolat. Nem adta magát könnyen, hónapokig csak beszélgettek, és mind jobban ráébredtek arra, hogy egymáshoz illenek. Az első együttlét is amolyan sete-suta volt, de nevettek rajta.
Vele egyszerűen könnyebb volt minden. Nyolc évvel volt fiatalabb nála, és nem sürgette, hogy váljon el. Balázs azonban nem tudott kettős életet élni. Fél éve tartott az otthon pokol, és Eszter nem tudta megérteni, hogy gyerekeknek sem jó, amiben most élnek.
– Erről nem akarok vitát nyitni. Ha kell a bíróságra megyek értük, és hidd el, az senkinek sem lesz jó. Egyezzünk meg Eszter, kérlek! Hadd, hogy békében váljunk el! Meg kell értened, hogy nem maradhatunk tovább együtt.
– Nem értek meg semmit. És teszek róla, hogy ne legyél boldog, ebben biztos lehetsz. Ne hidd, hogy ilyen könnyedén megúszod a dolgot.
– Megúszni? Mit?
A nő finoman elmosolyodott. Megérezte a férfi félelmét. Most megint az ő kezében volt a gyeplő, és ez tetszett neki. Hatalma lett felette, pedig már majdnem elveszítette.
– Várd ki a végét! – mondta sejtelmesen. – Ti férfiak azt gondoljátok, hogy az élet egyszerű. Ha valami nem tetszik, lecserélitek, kidobjátok! Hát, kedvesem, ez nem így van! Mindennek következménye van. És neked viselned kell ezt.
– Te fenyegetsz engem?
Balázs felhúzta a szemöldökét, és az jutott eszébe, hogy nagy botorság azt hinni, ismerjük a másikat, akivel élünk, aki a házastársunk. Felesége ezen oldaláról, amelyet mutatott neki azon a hétfő délutánon, fogalma sem volt.
– Nem fenyegetlek. Honnan veszed? Csak nem hagyom, hogy hülyének nézz. És most húzz a francba, vár a ribancod!
Azzal lendületből kitárta a bejárati ajtót, amin azonnal beszökött a tavaszi nap sugara. Az járt a fejében, hogy valami nagyon durvát kell kitalálnia, hogy a férfit tönkre tegye. Nem lehet boldog nélküle és a családja nélkül. Nincs az az isten!
fotó: Pinterest
